A Bács-Kiskun és Tolna vármegyei Női I. Osztályú Kézilabda Bajnokságban szereplő Kiskőrösi NKSZSE gárdája április 11-én hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi együttes ezen a játéknapon a tabellát vezető Tamási KC együttesét fogadta hazai környezetben.
A kiskőrösi csapat a bajnokság legjobb gárdája ellen próbált megfelelően helytállni, de 31-23 (10-16) arányú vereséget szenvedtek: Tóth K. – Veres 1, Tóth L. 9, László, Baticz 1, Németh I. 5, Csomor 5. Csere: Ilia, Schiszler 2, Lucza, Kornóczi.

A mérkőzés elején szoros volt még a találkozó, a kiskőrösiek jól megszervezték a védekezésüket és a Tamási KC is hasonlóan tett ezen játékszakaszban. A kiskőrösi csapatnak elsősorban támadásban elkövetett hibái után szerzett labdákból lőtt gólokat a Tamási KC, így az első félidő végén a vendégek vonulhattak pihenőre 6 gólos előnyel. A második játékrészben is próbált helytállni a kiskőrösi csapat, többször is visszajöttek a találkozóba két-három gólos hátrányra, de jöttek mindig a hibák támadásban és ezeket a Tamási KC együttese gólokkal büntette. A vendégek igazolták, hogy nem véletlenül vezetik a tabellát százszálakékos teljesítménnyel.

A kiskőrösi csapat pedig ezzel a vereséggel a bajnoki tabella negyedik helyén áll, 16 mérkőzés lejátszását követően 19 ponttal.

Czérna János – Kiskőrösi NKSZSE edzője:
-Azt mondtam a lányoknak a mérkőzés előtt, hogy ne izguljanak, ne idegeskedjenek, számunkra ennek nincs tétje, sőt a kezdés előtt mondtam, hogy jól lenne, ha mosolyogva játszanának, mert ma megtehetik, és hozzunk ki ebből minél többet. Arra törekedtünk, hogy egy szoros mérkőzést játszunk és ehhez képest az első hét percben körülbelül kettőt lőttünk kapura, meg volt négy eladott labdánk, így mindjárt elment az ellenfelünk 3-4 góllal. Később is volt ilyen, hogy mínusz hétről följöttünk kettőre-háromra, de akkor jöttek a technikai hibák, a kihagyott ziccerek. Úgy gondolom, hogy amennyiben támadásban nem követünk el ilyen sok hibát, akkor néhány gólos vereséget szenvedtünk volna. Aminek ma örülök, hogy minden hetesünket belőttük, pedig az ellenfélnek két jó kapusa volt. Matematikailag még odaérhetünk a dobogóra, de ahhoz minden hátra lévő mérkőzésünket meg kell nyerni.
Fotógaléria:





