Könyvbemutatóra várták az érdeklődőket április 27-én a kiskőrösi művelődési központ kamaratermében. A Kamasz-monológok című könyv szerzője, Háló Gyula kerekasztal beszélgetés keretében mutatta be, hogy az általa pszichoköltészeti kötetként jellemzett alkotás milyen módon mutatja be a felnőttek és a fiatalok egymáshoz való viszonyát.

A megjelenteket a Petőfi Sándor Művelődési Központ vezetője Kálmándyné Méhesi Erzsébet köszöntötte, aki elmondta, hogy Háló Gyula művészetének talán egyik legnagyobb ereje, hogy hidat épít generációk között. A kamaszkor az az időszak, amelyhez mindannyian tudunk kapcsolódni — akár saját emlékeinkből, akár szülőként, pedagógusként vagy egyszerűen csak külső szemlélőként. Sokszor bizonytalan, mégis meghatározó időszak ez, amikor kérdésekből mindig több van, mint válaszokból. Kiemelte, hogy az est nem csupán egy könyvbemutató, hanem egy közös gondolkodás a kamaszok világáról, arról, hogyan látják ők önmagukat, és hogyan érthetjük meg őket mi, felnőttek.

Balról: Szabóné Tereánszki Nóra, Viedner Mónika, Háló Gyula, Csővári Csilla, Benedek Tibor, Domonyi László

Az elhangzottak után Domonyi László polgármester köszöntötte a könyv szerzőjét és a megjelenteket, majd Juhos-Juhász Adrienn színésznő részleteket olvasott fel a kötetből.

Juhos-Juhász Adrienn

Az est fórumbeszélgetésének résztvevői Háló Gyula, Csővári Csilla, a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola magánének tanár, Szabóné Tereánszki Nóra, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának igazgatónője, Viedner Mónika, az EGYMI intézményegység vezetője és Benedek Tibor, a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum igazgatója voltak.

A pedagógusok munkája rendkívül fontos és sokszor kihívásokkal teli, hiszen ők azok, akik nemcsak tanítanak, hanem támogatnak és irányt mutatnak a fiatalok számára ebben az érzékeny életszakaszban. A program során megosztották a tapasztalataikat, ezzel is hozzájárulva a közös gondolkodáshoz. Néhány fiatal is eljött a könyvbemutatóra, akik beszéltek a saját tapasztalataikról és a korosztályukat foglalkoztató kérdésekről.

Háló Gyula

Háló Gyula, a Kamasz-monológók című könyv szerzője a következőket mondta:
-A könyv megírását már évekkel ezelőtt elkezdtem. Tulajdonképpen az indított el benne, hogy az empátia és a ráhangolódás között van egy lényeges különbség. Az empátia inkább a viszonyra koncentrál, hogy jól viszonyuljon, jól viselkedjen és a magatartására kocentrál. A ráhangolódás inkább arra, hogy egy kapcsolat erősödjön vagy alakuljon ki köztem és mondjuk egy fiatal között. Tulajdonképpen ezzel az egész pszichoköltészeti kötettel ezt szerettem volna szolgálni, hogy egy olyan gyakorló könyvet adjak mindenki kezébe amit, ha elolvas egy csendes, nyugodt időszakban, amikor nincs épp konfliktusa a felnőttnek egy fiatallal, kamasszal, akkor az ő lényét ráhangolja ezekre az átalakulóban lévő emberkékre.

A könyvben minden egyben van és akkor itt a kocsimosástól kezdve az is, hogy a szülők a titkos dolgai között kutakodnak a fiatalnak vagy elvesztette a kulcsát, esetleg nem jön haza időben. Benne van vallás, barátok és minden egyéb. Pont azért, hogy nagyon széles spektrumban tudja átérezni a szülő vagy a pedagógus, egy felnőtt azt, hogy mennyi minden lehet abban, amivel néha úgy törődünk, mintha ő gyerek lenne. Közben egy átalakulóban lévő nagyon különleges lény a kamasz, mert se nem gyerek, se nem fiatal. Összességében talán úgy lehetne fogalmazni, hogy a ráhangolódás képességét segíti a könyv. Abban hiszek – mint, ahogy sok pszichológus -, hogy a felnőtt személyének a fokától függ az, hogy ő jól tud-e kapcsolódni, reagálni. A könyv mondanivalóját, üzenetét úgy tudnám összefoglalni, hogy ne csak jól viszonyuljunk a kamaszokhoz, hanem legyünk felük kapcsolatban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS