Résztvevők sportolnak a Mozgás Éjszakája kiskőrösi rendezvényén, ahol több mozgásformát is kipróbálhattak az érdeklődők

A Mozgás Éjszakája Kiskőrösön idén először várta a sportolni vágyókat, és már a debütáló rendezvény is bizonyította, hogy nagy igény van a közösségi mozgásprogramokra. A program célja, hogy minél több embert ösztönözzön az aktív életmódra és a közösségi sportolás örömének megtapasztalására. A péntek esti rendezvényen a város több pontján egyszerre zajlottak a különböző sportprogramok, amelyekhez fiatalok, családok és idősebbek egyaránt csatlakoztak.

A program 19 órakor a Revaló Pál Városi Sporttelepen kezdődött, ahol Domonyi László polgármester nyitotta meg a rendezvényt. Köszöntőjében kiemelte a rendszeres mozgás fontosságát, valamint örömét fejezte ki, hogy Kiskőrös is bekapcsolódhatott az országos kezdeményezésbe.

A résztvevők számos sportág közül választhattak. A túrázók Döme Géza, az Eltájolók Egyesület vezetőjének irányításával a Szűcsi-erdő felé vették az irányt, míg a futás szerelmesei a záportározónál található rekortán futópályán teljesíthették a kijelölt távokat. A Városi Sportcsarnokban a Kiskőrösi Kosárlabda Egyesület várta az érdeklődőket Dóka Márton vezetésével, a sporttelepen pedig a labdarúgás és a teqball szerelmesei tölthették aktívan az estét.

Az aerobik kedvelői a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében mozoghattak együtt, míg a Petőfi téren néptáncos programok színesítették a rendezvényt, így azok is találtak számukra vonzó mozgásformát, akik inkább a közösségi élményeket keresték.

Különösen népszerűnek bizonyult a kerékpáros program, amelynek résztvevői a pumpapályánál gyülekeztek. A túra indulása előtt ajándéksorsolással kedveskedtek a szervezők. Egy Infratrainer & Sculpt ajándékutalványt Kothencz Dániel nyert, míg az Ültess Fát Mozgalom Egyesület logójával ellátott póló Brada Barbarához került.

A kerékpárosok ezt követően Soltvadkertre tekertek, ahol a Szervánszky Cukrászda jóvoltából minden résztvevő egy gombóc fagylaltot kapott. A vendéglátást Filus Tibor, a program szervezője egy jelképes ajándékkal köszönte meg Szervánszky Juditnak és Suhajda Krisztiánnak. A mintegy 22 kilométeres oda-vissza út során a biztonság kedvéért szervizkocsi is rendelkezésre állt, azonban erre szerencsére nem volt szükség, hiszen a túra technikai probléma nélkül zajlott le.

Az országos Mozgás Éjszakája kezdeményezés évről évre egyre több települést mozgat meg Magyarországon. A program célja, hogy a sportolást élményszerű formában, közösségi eseményként mutassa be az érdeklődőknek. Kiskőrös első részvétele alapján kijelenthető, hogy a kezdeményezés helyben is sikeresnek bizonyult: a különböző helyszíneken sokan kapcsolódtak be az eseményekbe, és az est folyamán jó hangulat, közösségi élmények és aktív kikapcsolódás jellemezte a várost.

A rendezvény lebonyolításában kiemelt szerepet vállalt a Kőrösszolg Kft. sportért felelős divíziója, amely a helyi sportszervezetekkel, egyesületekkel és önkéntesekkel együttműködve gondoskodott arról, hogy a Mozgás Éjszakája méltó bemutatkozás legyen Kiskőrösön. A résztvevők visszajelzései alapján minden adott ahhoz, hogy a program a következő években is folytatódjon a városban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS