Strandbirkózó OB döntő a Vadkerti-tónál Soltvadkerten, ahol a hazai birkózók 13 érmet szereztek.

A Strandbirkózó OB döntő látványos mérkőzéseket és kiemelkedő hazai sikereket hozott a soltvadkerti Vadkerti-tónál, ahol a rendező egyesület versenyzői összesen 13 érmet szereztek.

A Vadkerti-tónál rendezték meg július 25-én a bajnokság döntőjét. Ez volt a nyári bajnoki sorozat második állomása, melyen a Veterán Birkózók találkozóját is megrendezték 71 résztvevővel.

A strandbirkózó versenyen 157 versenyző küzdött meg egymással a különböző kategóriákban az országos bajnoki címekért. A Soltvadkerti TE Birkózó Szakosztálya 26 fővel vett részt a versenyen, akik kiváló teljesítményt nyújtottak, hiszen 19-en az első ötben tudtak végezni.

A programról Lakatos Attila a Soltvadkerti TE birkózó szakosztályának elnöke elmondta, hogy az ország minden tájáról érkeztek versenyzők, akik az U12-es korosztálytól kezdődően a veteránokig küzdöttek meg egymással.

A Vadkerti-tó homokos pályáján kialakított két küzdőtéren birkóztak egymással a versenyzők. A soltvadkerti csapat tagjait Kozák István, Virág Zsófia, Lakatos Árpád és Takács Gyula edzők készítettek fel a strandbirkózás küzdelmeire. A hazai birkózók a dobogós helyek tekintetében 2 arany, 4 ezüst és 7 bronz érmet szereztek.

A Soltvadkerti TE birkózóinak eredményei

U12-es korosztály:
32 kg: Vavrek Imre – 2. hely
Máté Vemcel János – 5. hely
Nagy Gábor
37 kg: Nagy Péter Dominik – 3. hely
52 kg: Farkas Viktor – 3. hely
Gáspár Ramóna – 5. hely
Lakatos Virág Zsanett – 5. hely
+52 kg: Costea Márk – 3. hely
Kniesz Éva – 5. hely
Varényi Netti

U15-ös korosztály:
35 kg: Tímár Balázs – 1. hely
45 kg: Nagy Viktória – 5. hely
55 kg: Ilyés Zoltán – 2. hely
Schäffer Marcell András – 5. hely
Nagy Milán
Lippai Áron
65 kg: Maczelka Gellért – 5. hely
+65 kg: Tóth László Szemír – 2. hely
Puskás Bence – 3. hely

U18-as korosztály:
Női 50 kg: Erdei Lea – 1. hely
Férfi 80 kg: Dági Patrik
Virág Bálint

Felnőtt korosztály:
Női 70 kg: Bán Panka – 3. hely
Női +70 kg: Virág Zsófia – 2. hely
Férfi 70 kg: Rafel Dániel – 3. hely

Open kategória:
Vavrek Imre – 3. hely

Köszönet a rendezvény támogatóinak: Soltvadkert Város Önkormányzata, Vadkert Komszolg Kft,, Kecel Város Önkormányzata, Kiskőrös Város Önkormányzata, BS-Plastic Kft., Modus Vivendi Kft., Pölöskei Szörp Zrt., Szent Korona Cukrászda (Szervánszky Judit és családja), Némethné Pszota Edina – vattacukor, Halasker Kft. (Földvári Zoltán és családja), Szabó Gergő és családja, Király Kertészet, Jet Caffe (Doki) – büfé, Gyimóti Tibor – zenét és kihangosítás, ebéd – Windecker Zsoltnak és családja, Lenthár Krisztián és családja, Sárosi Sándorné Piri.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (93 db kép)
MEGOSZTÁS