A Kiskőrösi KSE NB II-re készülő férfi kézilabdacsapata edzésen Kiskőrösön

A Kiskőrösi KSE NB II-es férfi kézilabdacsapata három év után tér vissza az országos bajnokságba, miután két egymást követő szezonban is megnyerte a vármegyei I. osztályt.

Az együttes a megyei I. osztályban töltött időszak alatt fokozatosan építkezett, az első idényben bronzérmet szerzett, majd egymást követő két alkalommal is megnyerte a bajnokságot. A tavalyi szezonban már kiemelkedett a mezőnyből a kiskőrösi gárda, amely most új kihívás előtt áll és az NB II-ben kell bizonyítania.

A Kiskőrösi KSE három évvel ezelőtt alakult újjá, és az NB II-es szereplést követően a megyei I. osztályban kezdte meg szereplését. Az első idényben a harmadik helyet szerezte meg a csapat, majd két bajnoki címmel tette egyértelművé, hogy kinőtte a megyei szintet.

A legutóbbi szezon különösen emlékezetesre sikerült. A kiskőrösiek szinte végig hibátlanul teljesítettek, és a bajnoki idényben mindössze egy alkalommal szenvedtek vereséget, Soltvadkerten, a többi mérkőzésüket megnyerték, így magabiztosan hódították el a bajnoki címet.

A sikerek után a játékosok és a klub vezetése közösen döntött úgy, hogy magasabb szinten folytatják.
A tavalyi szezonban már nem jelentett igazán kihívást számunkra a bajnokság megnyerése. Úgy gondoltuk, hogy ebből tovább kell lépnünk, mert fennállt annak a veszélye, hogy belefásulunk a megyei szintű szereplésbe. A játékosaink még fiatalok, szeretnének fejlődni és új kihívásokat keresni, ezért döntöttünk az NB II mellett” – fogalmazott Szabó Tamás, a klub elnökségi tagja.

Szabó Tamás

Az új szezonban a Kiskőröri KSE az NB II C csoportjában szerepel, ahol tizennégy együttes küzd majd a helyezésekért. A kiskőrösiek mellett a Csepel DSE, a DMTK Dunaharaszti, a Kalocsai KC, a Kiskunmajsai KC, a NEKA U21 (Balatonboglár), az Expressz Zálog Mecseknádasd, a Nagyatádi RKC-SE, a PTE PEAC (Pécs), a Siklós KC, a Szigetszentmiklósi KSK, a Tempo KSE (Budapest), a Hőgyész SC és a VAX KE Sárbogárd alkotja a mezőnyt.

Egyben maradt a bajnokcsapat

A keretben a nyáron nem történt jelentős változás. Távozó játékos nem volt, ugyanakkor két új kézilabdázó érkezett Kiskunhalasról Szabadi Noel és Szabados Bence személyében. Emellett két helyi fiatal, Harangozó Andor és Dicsa Márk is csatlakozott a felnőtt kerethez. A klub számára kiemelten fontos, hogy a saját nevelésű fiatalok előtt is legyen perspektíva.
„Az egyik legfontosabb célunk, hogy a fiatalok számára olyan motivációt adjunk, amely megmutatja nekik, hogy kemény munkával akár már 16-17 évesen is lehetőségük nyílhat arra, hogy NB II-es mérkőzéseken szerepeljenek. A tavalyi fiataljaink is bizonyították, hogy megfelelő hozzáállással és munkával erre képesek” – mondta Szabó Tamás.
A klubvezetés közben az utánpótlásbázis folyamatos bővítésén is dolgozik. A cél az, hogy egyre több helyi gyermek ismerkedjen meg a kézilabdával, és hosszú távon saját nevelésű játékosokra épülhessen a felnőttcsapat.

Kapcsolódó cikk
Bajnoki címét is megvédte a Kiskőrösi KSE férfi kézilabdacsapata
Bajnoki címét is megvédte a Kiskőrösi KSE férfi kézilabdacsapata
A Kiskőrösi KSE bajnok lett a vármegyei I. osztályban: a férfi kézilabdacsapat a tavalyi aranyérem után a 2025/2026-os idényben is...

Heti három edzéssel készülnek az NB II-re

A felkészülést a kiskőrösiek augusztus első felében heti három edzéssel kezdték meg. A tréningeken stabil, mintegy 15 fős kerettel tudnak dolgozni, a következő időszakban pedig már edzőmérkőzések és felkészülési tornák is szerepelnek a programban. A csapat Kiskunmajsával is játszik majd edzőmérkőzést, emellett a Kiskőrösi KSE meghívást kapott egy mórahalmi, négycsapatos felkészülési tornára is. A további program még szervezés alatt áll. A szakmai munkát továbbra is Laki Gergő vezetőedző irányítja, aki az elmúlt években eredményesen dolgozott a csapattal. Az NB II-es mezőny azonban minden bizonnyal komolyabb kihívást jelent majd, mint a megyei bajnokság. A bajnoki rajt várhatóan szeptember első vagy második hetében lesz, a pontos versenykiírás azonban még nem ismert.

Első számú cél a bennmaradás

A klubnál nem is titkolják, hogy újoncként elsősorban a bennmaradás a cél. A tizennégy csapatos mezőnyben több olyan együttes is szerepel, amely komoly NB II-es tapasztalattal rendelkezik, ráadásul a magasabb osztályból érkező játékosok miatt is jóval nagyobb iramra és erősebb mérkőzésekre számíthatnak a kiskőrösiek.
„Újoncként elsősorban a bennmaradást kell kitűznünk célul. Szeretnénk minél több pontot szerezni, de az is fontos, hogy a játékosaink megtapasztalják, milyen egy valódi felnőtt országos bajnokság. Több nagyon fiatal kézilabdázónk van, akiknek ez lesz az első ilyen tapasztalata” – hangsúlyozta Szabó Tamás.
A klubnál úgy látják, hogy a magasabb osztályba lépés nemcsak sportszakmai, hanem szervezési és pénzügyi szempontból is komoly feladat. A támogatások és pályázati források mellett a vezetőség azon dolgozik, hogy megteremtse az NB II-es szerepléshez szükséges stabil hátteret.

Az utánpótlásra is építenek

A felnőttcsapat mellett az utánpótlásnevelés is fontos szerepet kap az új szezonban. Az NB II-es szerepléshez kapcsolódóan U18-as együttest is nevez a klub. A korosztály edzője várhatóan Szabó Tamás lesz. Lesz U14-es csapat is, amelynek edzője Horváth András és U12-es csapat kialakításán is dolgozik a klub. Az iskolai kézilabda sem marad ki a programból, melynél a szakmai munkáért a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában két korcsoporttal dolgozva Koromholcz János felel.

A Kiskőrösi KSE tehát három év alatt a megyei bajnokság bronzérmes csapatából kétszeres bajnokká, majd ismét NB II-es együttessé vált. Az új idény már jóval nehezebb feladatot tartogat, ám az összetartó keret, a fiatalokra építő klubfilozófia és az elmúlt évek sikerei megfelelő alapot adhatnak ahhoz, hogy a kiskőrösi férfi kézilabda újra stabilan megvesse a lábát az országos bajnokságban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS