KEVI tanévnyitó Kiskőrösön az evangélikus templomban

Immár hagyományos helyen és időpontban, szeptember elsején reggel 8.00-kor az evangélikus templomban tartották a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum tanévnyitó ünnepségét. A zsúfolásig megtelt ódon falak között, az orgona hangjai csendültek fel elsőként, közben bevonult az intézmény zászlója, majd Szentgyörgyiné Szlovák Mária főigazgató, és a két tagintézmény-igazgató, Szabóné Tereánszki Nóra és Tiriczné Szabó Szilvia. A KEVI vezetőit Arató Lóránd igazgatólelkész és az iskolalelkészek, Bányai Tamás és Kovács-Mátyás Bence követte.

Az „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű evangélikus himnusz után a főigazgatói beszéd következett.
Szentgyörgyiné Szlovák Mária elmondta, hogy a KEVI történetében ez az ünnepi istentisztelet már a 15. ilyen közös intézményi alkalom.  Megnyugtatott mindenkit, hogy az intézmény minden dolgozója a gyermekekre, a fiatalokra koncentrál. Arra, hogy a nevelő-oktató munkát a most kezdődő tanévben is minél magasabb színvonalon végezzék.

Külön is köszöntötte az első osztályosokat. A tanító nénik –- Királyné Schindler Mónika, Dicsa Tiborné Matusik Mária és dr. Jarjabkáné Dragon Lilla – már nagyon várták Őket, hiszen sok érdekes dolgot szeretnének megmutatni, megtanítani nekik. Szólt az ötödikesekhez is, akik bár a folyosókat, tantermeket már mind ismerik, azért rengeteg újdonsággal találkoznak majd a tanév folyamán. Az eligazodásban segítségükre lesznek osztályfőnökeik: Pohankovics Ágnes, Czinkóczki Tibor és Szőgyi Tímea. A középiskola 7. és 9. osztályos kisgólyái számára is új időszak, korszak kezdődik – amibe igazából már bele is kóstolhattak a matematika-előkészítőn, illetve a gólyatáborban. Osztályfőnökeikkel, Miszlai Orsolya, Kispál Katalin, Lavati Roberta és Biácsiné Lucza Erika tanárnőkkel együtt mindannyian azt szeretnék, ha nagyon sikeres és tartalmas éveket töltenének el az KEVI középiskolájában.  

Szentgyörgyiné Szlovák Mária főigazgató beszédében köszöntötte az intézmény óvodájába és általános iskolájába érkező új pedagógusokat, Ambrusné Kovács Kingát, Bíróné Szenohradszki Adélt és Szaporán Nórát; illetve az iskolalelkészi szolgálatukat most kezdő Bányai Tamást és Kovács-Mátyás Bencét

Beszéde végén Henry Ford amerikai üzletembert és feltalálót idézte: „Bárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg; legyen akár húsz, akár nyolcvan éves. Bárki, aki folyamatosan tanul, fiatal marad.”

A tanévnyitó istentiszteleten Kovács-Mátyás Bence, a KEVI középiskolájának új iskolalelkésze hirdette Isten igéjét, a liturgiában részt vett Arató Lóránd igazgatólelkész és Bányai Tamás, a KEVI általános iskolájának iskolalelkésze. A megható és felemelő eseményen áldásban részesültek az új iskolalelkészek, majd az új pedagógusok, és az 1., a 7. és a 9. osztályt kezdő diákok is.

Zenei szolgálatával emelte az alkalom ünnepélyességét Farkasné Gombár Ildikó, Szűcs Lotti, Benyó Dóra és Mester Máté.

A KEVI történetének 15. ünnepélyes tanévnyitóját a Himnusz hangjai zárták. Ezzel hivatalosan is elkezdődött a 2026/27-es tanév. 

Subáné Kiss Krisztina

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS