
Demjén Ferenc, Republic, Edda, Hooligans, Rúzsa Magdi, Majka és Curtis, Halott Pénz, Tankcsapda, Follow The Flow, Korda György és Balázs Klári – csak néhány név azok közül, akik az elmúlt húsz évben Kiskőrösön léptek színpadra. A hétvégi Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok előtt visszalapoztunk az archívumba: megnéztük, kik voltak azok az országosan ismert könnyűzenei előadók, akik az elmúlt két évtizedben megfordultak a városban, és kik azok, akik újra és újra visszatértek.
Húsz év nagy idő. Aki 2006-ban tizenévesként állt valamelyik kiskőrösi koncert színpada előtt, ma már harmincas-negyvenes felnőtt. Közben új rendezvények születtek, mások megszűntek, zenei stílusok váltották egymást, új sztárok emelkedtek fel, a korábbi nagy nevek közül pedig sokan ma is megtöltik a koncerttereket.
Kiskőrös közönsége mindebből meglepően sokat láthatott.
A Szüreti Napok, a Városalapítók Napja, az AgrárExpo, a Petőfi Kulturális Fesztivál, a Kiskőrös Feszt, valamint számos kisebb rendezvény és klubkoncert révén az elmúlt két évtizedben a hazai könnyűzene ismert előadóinak egész sora fordult meg a városban.
A VIRA archívumából és a korabeli programokból elsősorban a legismertebb könnyűzenei előadókat gyűjtöttük össze. Összeállításunk ezért nem tekinthető valamennyi kiskőrösi koncert teljes jegyzékének, inkább egy húszéves zenei időutazásnak.
És akadnak benne meglepő visszatérők is.

Irigy Hónaljmirigy: legalább négyszer visszatértek Kiskőrösre
Az általunk feldolgozott archívumban:
2008 – Pátria Klub
2013 – Agrár Expo
2018 – Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
2024 – XV. Duna–Tisza közi Agrár Expo
Már a rendezvények változatossága is érdekes. Klubkoncerttől a Szüreti Napokon át az Agrár Expóig egészen különböző közönségek találkozhattak velük.
Még látványosabb azonban az időtáv: 16 év telt el az első és a legutóbbi általunk megtalált kiskőrösi fellépésük között.
Az Irigy Hónaljmirigy esetében ez azért is különleges, mert miközben a zenekar által kifigurázott slágerek és előadók folyamatosan változtak, maga a csapat végig jelen tudott maradni a hazai szórakoztató zene élvonalában.
Itt már az idő múlása is kézzelfogható: aki 2008-ban 12 évesen látta őket a Pátria Klubban, az a 2024-es Agrár Expón már 28 éves felnőttként találkozhatott velük újra.
Rúzsa Magdi: három koncert, három különböző korszak
2012 – Szüreti Napok
2018 – Kiskőrös Feszt
2023 – Petőfi 200, március 15-i ünnepi programsorozat
Rúzsa Magdi kiskőrösi fellépései azért különösen érdekesek, mert a három időpontból szinte kirajzolódik pályafutásának fejlődése.
Amikor 2012-ben a Szüreti Napokon fellépett, már rég nem pusztán a Megasztár egykori győzteseként tartották számon. Éppen abban az évben jelent meg Tizenegy című albuma, rajta többek között a Csak a bolond remél című dallal.
Hat évvel később, 2018-ban a Kiskőrös Feszten már a magyar könnyűzene egyik legnagyobb női sztárjaként lépett színpadra. Ugyancsak 2018-ban jelent meg az Aduász című albuma.
Amikor pedig 2023-ban, a Petőfi-emlékévben ismét Kiskőrösre érkezett, már több mint másfél évtizedes országos karrier állt mögötte.
Az első és a harmadik kiskőrösi fellépése között 11 év telt el.
Király Viktor: Kiskőrösről nézve is érdekes pályaív
2014 – Városalapítók Napja
2018 – Városalapítók Napja
2025 – XVI. Duna–Tisza közi Agrár Expo
Király Viktor ugyancsak három alkalommal szerepel a gyűjtésben. Különösen érdekes a 2014-es fellépésének időpontja: ebben az időszakban jelent meg 3rd Dimension című albuma, majd a következő évben már az Egyesült Államokban próbált szerencsét a The Voice tehetségkutatóban. Vagyis a 2014-es kiskőrösi közönség egy olyan előadót láthatott, aki éppen nemzetközi próbálkozásának küszöbén állt.

2018-ban ismét a Városalapítók Napjára tért vissza, majd hét év elteltével, 2025-ben az Agrár Expo színpadán találkozhatott vele újra a közönség.
Az első és a legutóbbi alkalom között már 11 év telt el.
Szulák Andrea: tíz év elteltével újra a szüreti színpadon
2012 – Szüreti Napok
2013 – Szarvas
2022 – XXVIII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, a Princess hegedűtrióval
Szulák Andrea nevével három alkalommal találkoztunk az archívumban. Külön érdekesség, hogy első és harmadik szereplése egyaránt a Szüreti Napokhoz kötődött, ám tíz év választotta el egymástól a két fellépést.
2022-ben ráadásul nem egyszerűen ugyanazzal a műsorral tért vissza: a Princess hegedűtrióval közösen állt színpadra.
Hooligans: amikor először jöttek, éppen új korszak kezdődött
2008 – Szüreti Napok
2017 – Városalapítók Napja
2026 – Városalapítók Napja
A Hooligans 2008-as kiskőrösi fellépése zeneileg is érdekes időszakra esett. A zenekar körül az előző időszakban változás történt, 2008-ban pedig megjelent a Privát mennyország című albumuk. Vagyis a szüreti közönség egy olyan Hooliganst láthatott, amely akkoriban is új dalokkal jelentkezett, miközben már komoly országos ismertséggel rendelkezett.
Kilenc évvel később, 2017-ben tértek vissza Kiskőrösre, ezúttal a Városalapítók Napjára.
Aki az első koncertjükön 15 éves volt, a másodikon már 24, a harmadikon pedig már 33.
Edda: két fellépés, mindkétszer új lemez környékén
2009 – Szüreti Napok – szakadt az eső, de a közönség masszívan kitartott…
2018 – Városalapítók Napja és Rétesfesztivál
Az Edda két kiskőrösi szereplésénél különös egybeesést találunk.
2009-ben jelent meg az Átok és áldás című album, amely a zenekar 30. stúdiólemeze volt. Ugyanebben az évben léptek fel a kiskőrösi Szüreti Napokon.
Kilenc évvel később ismét hasonló volt a helyzet: 2018-ban jelent meg a Dalok a testnek, dalok a léleknek, és ugyanabban az évben az Edda ismét Kiskőrösön játszott.
Kevés magyar rockzenekar mondhatja el magáról, hogy ilyen hosszú időn keresztül egyszerre tudta megszólítani régi közönségét és újabb generációkat.

Kowalsky meg a Vega: 2012-ben éppen új lemezzel érkeztek
2012 – Szüreti Napok
2018 – Kiskőrös Feszt
A Kowalsky meg a Vega első kiskőrösi koncertje ugyancsak érdekes évre esett. 2012-ben jelent meg az Az Évtized Lemeze, illetve ugyanebből az évből származik a Pimasz Grimasz kiadvány is.
Hat évvel később, amikor a zenekar 2018-ban a Kiskőrös Fesztre érkezett, már egészen más méretű koncertprodukcióvá nőtték ki magukat. A következő évben megjelent Árnyék és fény albumhoz készült DVD-n éppen a 2018-as nagyobb koncertjeikből is szerepeltek felvételek.
Kiskőrös tehát két meglehetősen különböző korszakban találkozhatott a zenekarral.
Follow The Flow: szinte pontosan az országos berobbanás pillanatában jártak itt
2019 – Petőfi Kulturális Fesztivál
2022 – XXVIII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
A Follow The Flow talán az egyik legjobb példája annak, amikor egy kiskőrösi koncert időzítése utólag különösen érdekesnek bizonyul.
Fura Csé és BLR mellé 2018-ban csatlakozott Szakács Gergő, és ezzel kialakult a trió ismert felállása. 2019 májusában megjelent első albumuk, a Nem tudja senki, amely néhány hónap alatt aranylemez lett.
Amikor három évvel később, 2022-ben a Szüreti Napokra visszatértek, már egészen más státuszban voltak. Közben 2021-ben megjelent az Ég és föld, amely többszörös platinalemezzé vált.
Három év telt el – közben egy feltörekvő produkcióból az ország egyik legismertebb zenekara lett.
Ganxsta Zolee és a Kartell: a két koncert között is teljesen átalakult a Kartel
2012 – Fröccs
2019 – Kiskőrös Feszt, Ganxsta Zolee és a Kartel
Ganxsta Zolee 2012-es kiskőrösi szereplése ugyancsak mozgalmas időszakra esett.
Ebben az évben készült el a Kartel Hatalmat a népnek! című albuma. Maga a zenekar felállása is jelentősen megváltozott a korábbi időszakhoz képest, és az új anyagon többek között Majka, Curtis és Dér Heni is közreműködött.
Hét évvel később, 2019-ben már Ganxsta Zolee és a Kartelként a Kiskőrös Feszt közönsége előtt állt színpadra.
Magna Cum Laude: kétszer ugyanarra a rendezvényre hívták vissza
2008 – Városalapítók Napja
2014 – Városalapítók Napja
A Magna Cum Laude története más miatt érdekes.
Mindkét általunk megtalált fellépésük ugyanahhoz a rendezvényhez kötődött.
2008-ban és hat évvel később, 2014-ben is a Városalapítók Napján léptek fel.
Az első koncert idején már ismert volt a zenekar, a következő években pedig olyan dalokkal erősítették tovább országos népszerűségüket, amelyek hosszú időre bekerültek a koncertrepertoárjukba.
Caramel: öt év különbséggel, kétszer a Szüreti Napokon
2013 – Szüreti Napok
2018 – Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
Caramel kiskőrösi történetében szinte tökéletes a szimmetria. Kétszer lépett fel, mindkétszer ugyanazon a rendezvényen, pontosan öt év különbséggel.
Aki tehát rendszeres látogatója volt a Szüreti Napoknak, ugyanazon rendezvény keretében láthatta Caramel két különböző korszakát.
Sugarloaf: hét év különbséggel ugyanoda tértek vissza
2006 – Szüreti Napok
2013 – Szüreti Napok
Még nagyobb volt az időbeli különbség a Sugarloaf esetében. Ők már 2006-ban, visszatekintésünk első évében ott voltak a Szüreti Napokon, majd hét évvel később, 2013-ban ismét ugyanezen a rendezvényen léptek színpadra.
A két koncert között nemcsak hét év telt el: maga a hazai könnyűzenei világ is rengeteget változott.
Nagy Feró (és a Betarice): 15 év után tért vissza
2007 – Szüreti Napok
2022 – Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál A visszatérők között az egyik legnagyobb időbeli távolság Nagy Feró nevéhez kötődik.
Tizenöt év.
Ennyi telt el a 2007-es szüreti koncert és a 2022-es Városalapítók Napján történt fellépés között. Itt válik igazán érzékelhetővé, mit jelent húsz év koncerttörténete.
Aki 2007-ben 15 évesen állt Nagy Feró koncertjén a közönségben, az 2022-ben már harmincéves felnőttként hallgathatta újra.
Közben egy új generáció is felnőtt, amely számára ugyanazok a Beatrice-dalok már nem fiatalkori slágerek, hanem a magyar rockzene klasszikusai.
Mága Zoltán: tizennégy év választotta el a két fellépést
2010 – Szüreti Napok
2024 – Adventi koncert
Mága Zoltán két kiskőrösi fellépése között 14 év telt el, és a két alkalom jellege is teljesen eltért egymástól. 2010-ben a Szüreti Napok közönsége találkozhatott vele, 2024-ben pedig adventi koncertre érkezett vissza Kiskőrösre.
Ismerős Arcok: hat év különbséggel
2008 – Éberálom turné
2014 – Thermál étterem
Az Ismerős Arcok szintén a régebbi visszatérők közé tartozik. Első általunk megtalált fellépésük 2008-ból származik, majd hat évvel később, 2014-ben ismét Kiskőrösön játszottak.
Kállay-Saunders András: két év alatt kétszer
2013 – Adventi tér
2015 – Városalapítók Napja
Nem minden visszatérőre kellett hosszú éveket várni. Kállay-Saunders András mindössze két év különbséggel szerepelt kétszer Kiskőrösön.
A két koncert között ráadásul pályafutásának egyik legfontosabb eseménye történt: 2014-ben Magyarországot képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol Running című dalával az ötödik helyen végzett.
Így 2013-ban még az Eurovízió előtt, 2015-ben pedig már az európai szereplés után láthatta őt a kiskőrösi közönség.
Geszti Péter: ugyanaz az előadó, két különböző produkció
2015 – Városalapítók Napja, Geszti Péter és a Gringó Sztár
2017 – Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok, Geszti Péter – Létvágy
2026. szeptember 8-án újra Kiskőrösön lesz, csak szólunk!
Geszti Péter esete azért érdekes, mert nem egyszerűen ugyanazzal a produkcióval tért vissza.
2015-ben a Gringó Sztárral, két évvel később pedig Létvágy című produkciójával szerepelt Kiskőrösön.
Egyetlen előadó neve mögött tehát két eltérő koncertkoncepció jelent meg.
Alma Együttes: a legfiatalabb közönséghez szóltak
2016 – Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
2018 – Városalapítók Napja és Rétesfesztivál
A könnyűzenei kínálat természetesen nem kizárólag a felnőtteknek szólt. Az Alma Együttes két év különbséggel két kiskőrösi nagyrendezvényen is fellépett, elsősorban a családokat és a gyerekeket megszólítva.
Margaret Island: a fesztiválszínpadtól a Petőfi 200-ig
2019 – Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál
2023 – Petőfi 200 záró programsorozat
Négy év választotta el a Margaret Island két kiskőrösi koncertjét, amelyek ráadásul egészen eltérő rendezvényekhez kapcsolódtak.
2019-ben a Városalapítók Napján, 2023-ban pedig a Petőfi 200 emlékév záró programsorozatában találkozhatott velük a közönség.
Dér Heni: a legfrissebb visszatérők egyike
2022 – XXVIII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok
2026 – XVII. Duna–Tisza közi Agrár Expo
Dér Heni már a közelmúlt visszatérőinek sorát erősíti. Négy év telt el a két kiskőrösi szereplése között.
A második fellépésének éve zeneileg is aktív időszak: 2026 tavaszán új dallal, a Vihar után című szerzeménnyel jelentkezett.
És volt, aki csak egyszer jött – de milyen névsor!
A visszatérőkön túl talán még látványosabb azoknak az országosan ismert előadóknak a sora, akikkel az általunk feldolgozott húsz évben egyszer találkoztunk.
Neoton Família, Dolly Roll, Republic, R-GO, Demjén Ferenc, Fenyő Miklós, Balázs Fecó és a Korál, Beatrice, Bikini, Csík Zenekar, Zséda, Charlie, Halott Pénz, Budapest Bár, Zoltán Erika, Boban Marković, Wellhello, Quimby, Tankcsapda, Irie Maffia, TNT, ValMar, Blahalouisiana, Korda György és Balázs Klári, NOX…
És ez még mindig csak válogatás. Ha egymás után olvassuk a neveket, szinte a magyar könnyűzene elmúlt húsz éve vonul végig előttünk.
A 2000-es évek programjaiban még erősen jelen voltak azok az előadók, akik már az 1980-as és 1990-es években országosan ismertek voltak. Neoton Família, Dolly Roll, Republic, R-GO, Demjén, Edda, Fenyő Miklós, Balázs Fecó.
Mellettük azonban már megjelent az akkori új generáció: Hooligans, Magna Cum Laude, Rúzsa Magdi, Caramel, Kowalsky meg a Vega.
A 2010-es években Majka és Curtis, Halott Pénz, Wellhello, Follow The Flow, Margaret Island vagy éppen a Kiskőrös Feszten fellépő Tankcsapda és Irie Maffia színesítette tovább a sort. A 2020-as években pedig már a ValMarhoz hasonló újabb generáció is megérkezett a kiskőrösi színpadokra.
A Szüreti Napok külön fejezetet érdemelnek
A hétvégi rendezvény előtt különösen érdekes megnézni, milyen szerepet játszott mindebben a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok.
Már 2006-ban ott volt a Zanzibar, a Sugarloaf és a Neoton Família. A következő években Nagy Feró, Dolly Roll, Hooligans, R-GO, Edda, Demjén Ferenc, Fenyő Miklós, Mága Zoltán, Balázs Fecó és a Korál, Beatrice, Kowalsky meg a Vega, Rúzsa Magdi, Caramel és Halott Pénz is szerepelt a programban.
Később The Biebers, Zoltán Erika, Majka és Curtis, Wellhello, TNT, Follow The Flow, ValMar, Blahalouisiana, valamint Korda György és Balázs Klári is fellépett a rendezvényen.
Ha csak ezt az egy rendezvényt nézzük végig húsz év távlatából, már abból is meglehetősen pontos képet kapunk arról, hogyan változott Magyarország könnyűzenei ízlése két évtized alatt.
Van, akit gyerekként láttunk, majd felnőttként újra
Talán mégsem az előadók száma a legérdekesebb ebben a húsz évben. Hanem az idő.
Egy Excel-táblázatban a 2008 és a 2024 csak két évszám. Az ember életében viszont 16 év. Aki 2008-ban 12 évesen az Irigy Hónaljmirigyet nézte, 2024-ben már 28 éves volt. Aki 2007-ben 15 évesen Nagy Feróra ment ki, a zenész következő általunk megtalált kiskőrösi fellépésekor már harmincéves lett.
A Rúzsa Magdi 2012-es és 2023-as koncertje között eltelt 11 év alatt egy általános iskolásból egyetemista vagy dolgozó felnőtt lehetett. Mága Zoltán két fellépése között pedig 14 év telt el.
Van tehát olyan kiskőrösi, aki ugyanazt az előadót először gyerekként vagy tinédzserként látta a városban, majd évekkel később már felnőttként – akár saját gyermekével együtt – állhatott ismét a színpad előtt.
Talán ezért is jelentenek többet ezek az archív programok egyszerű neveknél és dátumoknál. Egy régi koncerthez hozzátartozik, hogy kivel mentünk ki, hány évesek voltunk, melyik dalt vártuk, kik voltak akkor mellettünk, és milyen volt az életünk.
Húsz év alatt változtak a rendezvények, változott Kiskőrös, átalakult a magyar könnyűzene és természetesen megváltozott a közönség is. A zenészek közül pedig jó néhányan időről időre visszatértek.
Az előadók újra Kiskőrösre jöttek – közben pedig a közönség felnőtt.




