Kiskőrösi borlovagavatás a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokon

A kiskőrösi borlovagavatás hagyományosan a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok első napjának egyik kiemelt eseménye volt szeptember 4-én. A Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend idén Kuti Jánost és Litauszki Jánost avatta tagjává, így a közösség létszáma 48 főre emelkedett. Az ünnepség kezdetén Lucza János vehette át a Kiskőrös Város Szőlészetéért és Borászatáért díjat.

Lucza János vehette át a Kiskőrös Város Szőlészetéért és Borászatáért díjat

A borlovagrendi avató ünnepség kezdetén került átadásra a Kiskőrös Város Szőlészetéért és Borászatáért díj átadására is, melyet idén Lucza János vehetett át Domonyi László polgármestertől.

Lucza János
1955-ben született Kiskőrösön, egy olyan tiszteletreméltó gazdálkodó családban, ahol a föld tisztelete, a munka becsülete és a kitartás nem csupán szavak voltak, hanem a mindennapi élet zsinórmértékei. Ezt a szellemi és gyakorlati örökséget szívta magába már gyermekként, és ez határozta meg egész későbbi életútját. A szőlőművelés és a borászat sosem pusztán megélhetést jelentett a számára. Ez számára elhivatottság, szenvedély és életforma.

Évtizedek óta gondozza a tőkéket, figyeli az időjárást, és formálja azt a folyékony aranyat, amely Kiskőrös hírnevét öregbíti. Saját készítésű borai mögött ott rejtőzik az a mérhetetlen alázat és szakmai tudás, amelyre csak a földet igazán ismerő és szerető ember képes. Mögötte egy szerető, támogató család áll, életének biztos bázisa felesége, Gabriella. Büszke apaként elmondhatja, hogy fiai tovább vitték a családi értékeket, mégis saját, sikeres utat törtek maguknak.

A családi hagyományokat követve János fia, édesapja mellett, tőle ellesve tanulta meg a szakma fortélyait. Önzetlenül, féltő gonddal adta tovább a szőlőművelés és borkészítés minden csínját-bínját fiának, így szintén a borászat mesterévé vált, biztosítva a generációkon átívelő tudás továbbélését. Gábor fia pedig a sport világában ért el kiemelkedő, tiszteletre méltó sikereket.

A családi kör a közelmúltban újabb csodával bővült: mérhetetlen büszkeséget és tiszta boldogságot hozott János életébe kisunokája, Jánoska megszületése, aki immár a legifjabb generációként aranyozza be a mindennapokat. Mindig fontosnak tartotta a közösséget, Kiskőrös közéletét. Ott volt, ahol segíteni kellett, szívügyének tekintette a helyi gazdák összefogását, a hagyományok ápolását és a város fejlődését. Mindig egyenes jellemmel, segítőkészséggel és bölcsességgel fordult a környezete felé.
Ez a városi kitüntetés a köszönet és az elismerés jele. Köszönet az évtizedes, fáradhatatlan munkáért, a kiskőrösi bor hírnevének öregbítéséért, és azért a példamutató közéleti szerepvállalásért, amellyel gazdagította a közösséget.

Kuti János és Litauszki János lettek a borlovagrend új tagjai

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a nagyszínpadon volt a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend új tagjainak felavatása. A megjelenteket Csengődi Éva a rendezvény háziasszonya köszöntötte. Az eseményen a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend nagymestere Béleczki Mihály és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének (MBOSZ) elnök-nagymestere Kovács Róbert is köszöntötte az érdeklődőket. A rendezvényt az ország különböző részeiről érkezve összesen 24 borrend tagjai tisztelték meg jelenlétükkel.

Balról: Nagy Tamás, Kuti János, Litauszki Jánios, Filus János

Az új borlovagrendi tagok avató ünnepségének ceremóniamestere Nagy Tamás, dramaturgja pedig Filus János volt.

A két jelöltnek, Kuti Jánosnak és Litauszki Jánosnak több próbát is teljesíteniük kellett, hogy felvételt nyerjenek a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend soraiba.

A próbatételek között szerepelt bor kóstolási mennyiség töltése poharakba, egy üveg kadarka elhozatala időre a főtér egyik vendéglátó helyéről. Természetesen a hagyományos próbatételek most is szerepeltek a programban, mint a körömpróba, a borlovagrend zászlós borának felismerése bekötött szemmel vagy a hely szellemének ledugózása egy üres boros üvegbe.

Olyan vidám feleadatok is voltak, mint a jelöltek közös éneke vagy pipagyújtás.

A feladatok sikeres teljesítése után, az eskütételt követően avatta a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjaivá Kuti Jánost és Litauszki Jánost, a borlovagrend nagymestere Béleczki Mihály.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (122 db kép)
MEGOSZTÁS