Három piros lap és soltvadkerti vereség a tiszakécskeiek ellen

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Soltvadkerti TE Soltút labdarúgó együttese hazai környezetben lépett pályára szeptember 5-én, amikor a Tiszakécskei LC II. csapatáűt látták vendégül. A bajnokság harmadik fordulójában megrendezett mérkőzésen a soltvadkertiek szereztek vezetést, de a második félidőben fordítani tudtak a tiszakécskeiekés 2-1-re győztek.

Soltvadkerti TE Soltút – Tiszakécskei LC II. 1–2 (1–0)

Helyszín: Soltvadkert Sporttelep.
Játékvezető: Allaga Iván (Rácz Béla, Papp Roland).

A Soltvadkerti TE Soltút csapata

Soltvadkerti TE Soltút: Eifert – Szedmák, Veszeli (Kovács K., 46.), Bányai (Áman, 78.), Supka, Farkas B., Plichta, Májer, Oláh M. (Gáspár Z., 60.), Szőke P., Gszelmann.
Edző: Nagy Attila

A Tiszakécskei LC II. csapata

Tiszakécskei LC II.: Fürj – István L., Ruzsa, Klemenc, Oberna (Jánosi R., 46.), Harmati, Szabó D. (Szólát K., 83.), Ludvigh, Pap D., Hábenczius (Sári M., 68.), Lovas.
Technikai vezető: Bagi Gábor.

Gólszerzők: Szedmák (40.), illetve Szabó D. (80.), Jánosi R. (87.)

A mérkőzés elején nagyon aktívan kezdte a találkozót a hazai gárda, többet birtokolták a labdát és sorra vezették a veszélyes támadásokat. A 4. percben már megszerezhette volna a vezetést a soltvadkerti együttes, amikor Bányai János Róbert került gólhelyzetbe és buktatta őt Fürj Zsombor az ellenfél kapusa. A büntetőt Bányai János Róbert végezhette el, de lövése után a bal sarokba tartó labdát nagy bravúrral védte Fürj Zsombor.

A 13. percben a hazaiak csatára Farkas Béla került nagy helyzetbe, azonban lövése után a bal kapufa megmentette a góltól a tiszakécskeieket. A 14. percben ismét Farkas Béla került helyzetbe a hazai csapatból, de ziccerben hárított nagy bravúrral, lábbal a vendégek kapusa Fürj Zsombor. A 25. percben újabb hazai helyzetet jegyezhettünk fel, amikor Farkas Béla futott el a szélen és beadása után Bányai János Róbert került „kihagyhatatlan” helyzetbe, azonban az üres kapu mellé perdítette a labdát. A 27. percben a vendégek első lehetéséget lehetett feljegyezni, ekkor egy szélről beadott labda után Pap Dominik fejelhetett tiszta helyzetben, melyet követően Ejfert János a hazai kapusa fogta meg a labdát.

A 28. percben a hazai hálóőr Eifert János adta ellenfélnek a labdát, ami után a kialakult helyzetből a tiszakécskei Ludvigh Zalán lőtt kapufát. A 39. percben született meg a hazai gól, ekkor a vendégek hálóőre Fürj Zsombor röviden dobta ki a labdát, melyet a rátámadó Szedmák Roland szerzett meg és mindegy 16 méterről a kapu közepébe lőtte a labdát (1-0). A félidő végén még Farkas Béla került ismét ziccerbe a hazai csapat részéről, azonban nagy helyzetben a vendégek hálóőre Fürj Zsombor lábbal védeni tudott. Az első játékrész után a hazai gárda 4-5 góllal is vezethetett volna, de a legnagyobb helyzeteket is kihagyták, így csak egygólos vezetéssel vonulhattak pihenőre.

A második játékrészben a soltvadkerti csapat nagyon sok hibával játszott, eladott labdák, rossz passzok jellemezték őket. Az 56. percben tovább növelhette volna előnyét a soltvadkerti csapat, de Gáspár Zalán nagy helyzeténél ismét hárított a vendégek kapusa. A kihagyott hazai helyzetek megbosszulták magukat, miután a 80. percben szinte a semmiből egyenlítettek a tiszakécskeiek. Ekkor egy rövid felszabadítás után emelte kapura a labdát a tiszakécskei Szabó Dávid, mely a kint álló Eifert János felett, Szedmák Roland fejéről csúszott a hazai kapuba (1-1). A 83. percben egy felező vonal környéken elkövetett szabálytalanságot vitatott a játékvezetőnél a soltvadkerti Veszeli Béla, mely közben a labdát nagy erővel a reklám tábának rúgta a sípszó elhangzása után, ezért megkapta a második sárgalapját és piros lappal kiállította őt Allaga Iván játékvezető.

A 87. percben egy hazai labdavesztést követően a tiszakécskei Jánosi Roland Sándor szánta el magát lövésre mintegy 25 méterről, mely után a hazai kapuba vágódott a labda, így átvette a vezetést a tiszakécskei csapat (1-2). Egy perccel később a vendégek játékosa Klemenc Patrik egy szándékos szabálytalanságot követően kapott egyből piros lapot. Felfokozott hangulatban zajlottak a találkozó utolsó percei, amikor egy újabb kiállítás is történt a tiszakécskei csapatból, miután Sári Márkó rúgott bele hátulról szándékosan ellenfelébe a 92. percben, amikor a labda már nem volt a számára megjátszható közelségben. Így egy újabb piros lapos kiállítás borzolta a kedélyeket. A mérkőzés utolsó perceiben a soltvadkertiek mindent megpróbáltak a góllövés érdekében, de már komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani.

A hazai gárda a mérkőzés első félidejét tekintve gólokkal kellett volna, hogy megnyerje a találkozót, viszont a második félidőben nyújtott gyenge teljesítmény miatt egy már megnyert mérkőzést buktak el a hazaiak.

Nagy Attila

Nagy Attila – Soltvadkerti TE Soltút edzője:
-Ma a tavalyi bajnokságot megnyert csapat ellen léptünk pályára, mely ellen megvolt a taktikai elképzelésünk, ami az első félidőben jól működött. Ebben a játékrészben eldönthettük volna a mérkőzést, több góllal kellett volna vezetnünk, de kimaradtak a helyzeteink és büntetőt is hibáztunk. A szünetben felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy nem fér bele a játékunkba ennyi helyzet kihagyása. Mondtam a csapatnak, hogy ez a sok kimaradt lehetőség megbosszulhatja magát, mely sajnos be is következett.

Olyan gólokat kaptunk, amelyek elkerülhetők lettek volna, miközben a vendégek alig tudtak komolyabb, kapura veszélyes támadást vezetni. A mérkőzés után azt mondtam a fiúknak, hogy ez van ezzel a találkozóval már nem tudunk mit kezdeni, szégyelljék magukat a mérkőzés alakulása miatt, melyért én is szégyellem magam, ez méltatlan volt a soltvadkerti színekhez. Ezt a találkozót az első félidőben le kellett volna zárnunk. Egy agyonnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, mely során a második félidőben sokat hibáztunk a passzoknál, felhoztuk az ellenfelünket és magunkat vertük meg.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (216 db kép)
MEGOSZTÁS