A Kiskőrösi LC U16 játékosai az Érsekcsanádi KSKE elleni mérkőzésen Kiskőrösön

A Kiskőrösi LC U16 csapata magabiztos, fölényes győzelmet aratott Kiskőrösön a Bács-Kiskun vármegyei U16-os bajnokság déli csoportjában. A kiskőrösi együttes szeptember 20-án hazai környezetben lépett pályára, és 13–0-s sikert aratott az Érsekcsanádi KSKE ellen.

A kiskőrösi fiatalok a bajnoki nyitányon a Mélykúti SE csapatát győzték le 21-0-ra, így bizakodva várták az újabb mérkőzést. A kiskőrösi együttes gólerősen játszott a második találkozóján is, amikor 13-0-ra (7-0) győzték le az Érsekcsanádi KSKE csapatát: Bodonyi-Kovács Gergő (Supka Olivér) – Frémer Gergő, Gyenizse Balázs (Csóvári Csongor), Haskó Bálint (Csuka Tamás), Görög Áron, Kuti Olivér, Takáts Máté, Litauszki Domonkos, Láng Mihály Márk, Pivarcsi Zalán, Gémesi Leonárd Gábor.

A kiskőrösiek már az első félidőben hét gólt szereztek, a második játékrészben pedig további hat találattal tették fölényessé a sikert.

Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés
A Kiskőrösi LC Gémesi Leonárd Gábor révén a 12. percben szerezte meg a vezetést. A hazaiak lendületét jól mutatja, hogy a 20. percben Gyenizse Balázs is betalált, majd Gémesi újabb góljai következtek a 26., 34., 38. és 45. percben. Közben, a 32. percben Görög Áron is eredményes volt, így a szünetre 7–0-ás kiskőrösi előnnyel vonultak a csapatok.

A fordulás után sem változott a játék képe, miután Takáts Máté az 54. percben növelte a hazai előnyt, majd Gémesi Leonárd Gábor az 56. percben megszerezte saját maga hatodik találatát is. A 58. percben Litauszki Domonkos következett, Görög Áron pedig a 68. és 72. percben is betalált. A mérkőzés utolsó gólját Takáts Máté szerezte a 85. percben, ezzel alakult ki a 13–0-s végeredmény.

A találkozó legeredményesebb játékosa Gémesi Leonárd Gábor volt, aki hatszor vette be az érsekcsanádi kaput, Görög Áron három góllal zárt, míg Takáts Máté két alkalommal volt eredményes, egy-egy találat fűződik Gyenizse Balázs és Litauszki Domonkos nevéhez.

Kovács József kiskőrösi edző

Kovács József – Kiskőrösi LC edzője:
-A nyáron jelentősen átalakult a csapatunk és a tavalyi gárdából kevesen maradtak, így a klub vezetésével egyeztetve döntöttünk úgy, hogy az országos bajnoki rendszerben való szereplés után most a megyei korosztályos küzdelemsorozatban szerepelünk. A keretbe több játékos is érkezett az U14-es korosztályból, így velük kiegészülve 16 fős gárdával készülünk heti három edzéssel.

Az első két mérkőzésünk jól sikerült, melyeken nagy gólarányú győzelmeket arattunk. Annak ellenére van még miben fejlődnünk, hogy mai is magabiztosan nyertünk. Sok még a játékunkban az egyéni megoldás és azon dolgozunk, hogy a csapatjáték legyen előtérbe. Az erőviszonyokat még nem látom ebben a bajnokságban, de szeretnénk úgy szerepelni, hogy ott legyünk az élcsapatok között.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS