Firenze, Szicília, Málta, Porto, Tenerife, Sevilla és az Azori-szigetek – Európa számos pontján szereztek új szakmai tapasztalatokat a soltvadkerti pedagógusok az Erasmus+ program keretében. A külföldi képzések azonban jóval többről szóltak az utazásnál: a résztvevők olyan oktatási módszereket, digitális eszközöket és jó gyakorlatokat ismertek meg, amelyeket hazatérésük után saját tanóráikon is hasznosíthatnak.

A nemzetközi tanulmányutak egyik legfontosabb célja éppen az, hogy a pedagógusok más országok oktatási tapasztalatait megismerve új ötletekkel térjenek haza. A soltvadkerti résztvevők programjai között a természetben történő tanulástól a digitális oktatáson és az angol nyelvi képzésen át egészen a fenntarthatóságig számos terület szerepelt.

Firenzében a természet lett a tanterem
Csápekné Deli Helga Firenzében a szabadtéri tevékenységek, valamint a testi és lelki egészség kapcsolatával foglalkozó képzésen vett részt.

 A természet, a testi-lelki jóllét és a tanulás összekapcsolása állt a kurzus középpontjában. Az ökopszichológia és a természet emberre gyakorolt hatásait tanulmányozva megtapasztaltuk, hogy a szabadban töltött idő csökkenti a stresszt, segíti az érzelmek szabályozását és növeli az általános jóllétet – fogalmazott.

A pedagógus számára az is fontos tapasztalat volt, hogy ehhez nem feltétlenül kell mindig elhagyni az iskola épületét. Egy növény, természetes anyagok vagy néhány perces megfigyelés segítségével az osztályteremben is teremthető olyan környezet, amely kedvezően hat a gyerekek közérzetére.
 A kurzus legfőbb tanulsága számomra az, hogy néha érdemes megállni, kilépni a tanteremből, és egyszerűen figyelni a bennünket körülvevő világra – összegezte tapasztalatait.

Szicíliából játékos és digitális módszerek érkeznek Soltvadkertre
Hollós Ágnes az olaszországi Trapaniban az Europass Teacher Academy képzésén vett részt, ahol nem hagyományos előadásokon ültek a pedagógusok: maguk is játszottak, mozogtak és digitális feladatokat készítettek.
 Tanulói oldalról élhettük át a módszereket. Nagy hangsúlyt fektettünk a differenciálásra és az inkluzív oktatásra, hiszen a gyerekek eltérő tanulási stílussal – vizuális, auditív vagy mozgásos igénnyel – rendelkeznek.

A képzésen a hibázás szerepével is foglalkoztak: a hibát nem kudarcként, hanem a tanulási folyamat természetes részeként kezelték.
 A Trapaniban elsajátított játékok és digitális módszerek hazahozatalával a soltvadkerti gyermekek tanulását szeretném gazdagítani – mondta Hollós Ágnes.

Máltán nem lehetett kibújni az angol beszéd alól
Kissné Ország Dóra egészen más céllal indult útnak: tíznapos intenzív angol nyelvi kurzuson vett részt Máltán.
Az első héten mindössze ketten tanultak egy oktatónál, így naponta reggel 9-től délután 3 óráig gyakorlatilag folyamatosan angolul kellett kommunikálnia.
 Mivel egyedül repültem külföldre és nem volt más magyar a csoportban, kezdetben erős lámpalázat éreztem – idézte fel.

A második hétre cseh, lengyel és olasz résztvevőkkel bővült a csoport, a képzés végén pedig mindenkinek angol nyelvű prezentációt kellett tartania a tanúsítvány megszerzéséhez.

Az Azori-szigeteken több soltvadkerti pedagógus is képzésen vett részt.
Dudásné Kovács Erika biológia-kémia szakos tanárként azt vizsgálta, hogyan válhat a természet tudatosan megtervezett tanulási környezetté. Botanikus kertekben és parkokban érzékszervi megfigyeléseket, természetismereti kincskereső játékokat és projektalapú feladatokat próbáltak ki.
 Meggyőződésem, hogy a természet valóban a legnagyobb tanterem – csak meg kell tanulnunk jól használni – fogalmazott.
Az ott elsajátított módszerekből saját akciótervet is készített, amelyet tanóráin és szakkörein szeretne alkalmazni.

Szűcsné Martin Erika, az iskola Erasmus+ koordinátora ugyancsak az Azori-szigeteken tanult, az ő képzése azonban elsősorban a fenntarthatóságra nevelésre koncentrált.
Olasz, lengyel, litván és német pedagógusokkal közösen dolgoztak azon, hogyan lehet a hulladékcsökkentést, az újrahasznosítást és a körforgásos gazdaságot élményszerűen beépíteni az oktatásba.
Koordinátorként azért is választottam ezt a kurzust, mert első kézből szerettem volna megtapasztalni azokat a módszereket, amelyekkel a jövőben még magasabb színvonalú diákmobilitásokat szervezhetek – emelte ki.

Szintén Ponta Delgadában vett részt továbbképzésen Medveczki János, aki a hatékony és empatikus kommunikáció módszereivel foglalkozott. Az értő hallgatást, a tudatos kérdezéstechnikát, a konstruktív visszajelzést és az értékelési technikákat egyaránt gyakorolták.
A szakmai program mellett egy egészen váratlan találkozás is emlékezetessé tette az utazást.
Különleges élmény volt, hogy egy helyi étteremben Pauletával, a PSG és a portugál válogatott egykori híres labdarúgójával is találkozhattam – mesélte.

Digitális eszközöket tanult Portóban
Kárászné Németh Anita Portóban egy hatnapos képzésen ismerkedett a digitális technológiák tanórai felhasználásával.
A Padlet, a Slido és a Canva használata is szerepelt a programban, miközben a képzés a pedagógus angol nyelvi, digitális és szociális készségeit is fejlesztette.

Ez a hét tökéletesen igazolta számomra a nyelviskola mottóját: „Folyamatosan tanulok, folyamatosan fejlődöm” – összegezte.

Tenerifén séta közben is lehet tanulni
Scmélné Eifert Edit Tenerifén az élményalapú oktatás és az úgynevezett peripatetikus, vagyis sétálva történő tanulás gyakorlati lehetőségeivel ismerkedett.

A természetvédelmi területeken több tantárgy összekapcsolását modellezték, egy múzeumban digitális kincskereső alkalmazást használtak, San Cristóbal de La Laguna óvárosában pedig drámapedagógiai módszereket próbáltak ki.
 Fő tanulságom, hogy a tanulás nem kötelezettség, hanem belső késztetés, ha a diákok saját tapasztalataira és kíváncsiságára építünk – fogalmazott.

Sevillában a mesterséges intelligencia is bekerült az eszköztárba
Nagy Melinda augusztusban Sevillában vett részt angol nyelvű módszertani képzésen, amelynek középpontjában a kreativitás és az innováció állt.

A pedagógusok megismerkedtek a Design Thinking, vagyis a tervezői gondolkodás módszerével, mesterségesintelligencia-eszközöket próbáltak ki, és a játékosítás különböző lehetőségeivel is foglalkoztak. A Kahoot!, a Genially és még a Jenga is bekerült a tanulást segítő eszközök közé.
A tanterem pedig itt sem ért véget az iskola falainál: Sevilla múzeumai, az Alcázar, a katedrális és a Plaza de España is a projektmunka részévé váltak.

Amit Európában megtanultak, abból a soltvadkerti diákok profitálhatnak
A különböző úti célok és képzési témák ellenére a pedagógusok beszámolóiban ugyanaz a gondolat tér vissza: a külföldön megszerzett tudás akkor válik igazán értékessé, amikor hazakerül az osztályterembe.

A természet tanulási térként történő használata, a játékos és digitális módszerek, a fenntarthatóság, az empatikus kommunikáció, a nyelvtudás fejlesztése vagy éppen a mesterséges intelligencia alkalmazása mind olyan tapasztalat, amelyet a résztvevők a soltvadkerti oktatásban is hasznosíthatnak.

A program résztvevői az iskola vezetőségének szakmai támogatását, valamint Szűcsné Martin Erika Erasmus+ koordinátor szervezőmunkáját is kiemelték, amely hozzájárult a nemzetközi mobilitások megvalósításához.

MEGOSZTÁS