Görgei Artúr Kiskőrösön került a középpontba október 6-án, amikor az aradi vértanúk emléknapjához kapcsolódva „Az élő vértanú – Emlékezés Görgei Artúr honvédtábornokra” címmel nyílt időszaki kiállítás a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum emeleti galériáján. A Krámer Iván gyűjteményéből összeállított tárlat megnyitását követően Prof. dr. Hermann Róbert történész, Prof. dr. Csikány Tamás történész és Krámer Iván részvételével Görgei személyéről, Kossuth Lajossal való kapcsolatáról, a szabadságharc utolsó napjairól és az évtizedeken át továbbélő „áruló” mítoszról rendeztek kerekasztal-beszélgetést.
A program Görgei Artúr halálának 110. évfordulójához kapcsolódott. A Krámer Iván gyűjteményéből összeállított tárlatot Prof. dr. Csikány Tamás nyitotta meg.
Görgei és Kossuth: mikor romlott meg a kapcsolat?
A kerekasztal-beszélgetés egyik első kérdése arra kereste a választ, mikor következett be a törés Kossuth Lajos és Görgei Artúr viszonyában.
Hermann Róbert szerint 1849 áprilisa még kifejezetten jó időszak volt kapcsolatukban. A helyzet a trónfosztás és a Függetlenségi Nyilatkozat kimondása után kezdett megváltozni, az igazi törés pedig május közepétől, az orosz intervencióról érkező hírekkel vált érzékelhetővé.
Görgei úgy vélte, hogy Kossuth a függetlenség és a trónfosztás kimondásával kiprovokálta az orosz beavatkozást. Hermann Róbert ugyanakkor hangsúlyozta: ebben Görgeinek nem volt igaza, hiszen Bécs már korábban eldöntötte, hogy orosz segítséget kér. A történész szerint azonban egy téves helyzetértékelés ugyanúgy képes befolyásolni két ember személyes kapcsolatát.
Csikány Tamás hozzátette: Kossuth és Görgei viszonya már korábban sem volt problémamentes. A téli hadjárat idején például a Görgei vezette hadsereg és a Debrecenbe menekült politikai vezetés között is komoly feszültségek alakultak ki. Később azonban ismét javult a kapcsolatuk, és a tavaszi hadjárat sikereinek időszakában néhány hétre kifejezetten jól tudtak együttműködni.
Temesvár után már alig maradt választási lehetőség
A beszélgetés következő nagy témája a szabadságharc végjátéka volt.
Hermann Róbert szerint a temesvári csata előtt még maradt egy rendkívül csekély esély arra, hogy a magyar főseregek egyesüljenek, és az orosz főerők megérkezése előtt megütközzenek az osztrák csapatokkal. Még egy magyar győzelem sem jelentette volna azonban a szabadságharc katonai megnyerését, hiszen mintegy 200 ezer orosz katona tartózkodott Magyarországon.
A temesvári vereséggel azonban ez a halvány esély is megszűnt.
Hermann Róbert megfogalmazása szerint ezt követően minden újabb puskalövés már leginkább csak az áldozatok számát növelhette volna. Görgei ebben a helyzetben haditanácsot hívott össze, amely két ellenszavazattal a fegyverletétel mellett döntött.
Csikány Tamás katonai szempontból elemezte a temesvári vereséghez vezető folyamatot. Bem Józsefet kiváló stratégának nevezte, ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a harctéren gyakran rendkívül támadó felfogás jellemezte, és Temesvárnál a magyar hadsereg súlyos problémákkal – többek között fogyó tüzérségi lőszerrel – küzdött.
Mit mondott egymásnak Kossuth és Görgei 1849. augusztus 11-én?
A beszélgetés során az 1849. augusztus 11-i Kossuth–Görgei találkozás is szóba került.
Hermann Róbert felidézte: Görgei későbbi emlékiratai szerint Kossuth azt kérdezte tőle, mi történjen, ha a magyar hadsereg egyesülni tud a másik fősereggel, illetve mi legyen akkor, ha a temesvári csata vereséggel végződött. Görgei állítólag úgy válaszolt: győzelem esetén még egyszer meg kell támadni az osztrákokat, vereség esetén azonban nincs más megoldás, mint a fegyverletétel.
Hermann Róbert ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a párbeszédet Görgei évekkel később megjelent emlékirataiból ismerjük. Kossuth később tagadta annak hitelességét, de részletes alternatív változatot nem hagyott hátra.
A történész szerint ugyanakkor Kossuthnak tudnia kellett arról, hogy vereség esetén reális lehetőség a fegyverletétel. Az augusztus 10-i minisztertanács ugyanis már arról határozott, hogy ha Temesvárnál nem sikerül győzni, és az oroszok nem hajlandók közvetíteni, akkor inkább az orosz, mint az osztrák hadsereg előtt teszik le a fegyvert.
Valóban „világosi” volt a fegyverletétel?
A beszélgetés egy közismert történelmi megnevezést is árnyalt.
A magyar történelmi emlékezetben „világosi fegyverletételként” rögzült 1849. augusztus 13-a, a fegyverletétel tényleges helyszíne azonban nem maga Világos volt. Hermann Róbert elmondta: az esemény a Szőlős község melletti területen történt.
A „világosi fegyverletétel” elnevezés ennek ellenére olyan mélyen beépült a magyar történelmi emlékezetbe, hogy máig ezt használjuk.
Hogyan született meg az „áruló Görgei” képe?
A kerekasztal központi kérdése Görgei Artúr szabadságharc utáni megítélése volt.
Ebben különösen nagy szerepet kapott Kossuth Lajos 1849 szeptemberében, Vidinben írt levele. Hermann Róbert rámutatott: a levél megszületését nem lehet kizárólag Görgei személyével magyarázni, hanem figyelembe kell venni az akkori nemzetközi helyzetet is.
Az Oszmán Birodalomba menekült magyar és lengyel emigránsok kiadatását Ausztria és Oroszország követelte, miközben Nagy-Britannia és Franciaország az oszmán kormány ellenállását támogatta. Rövid időre komoly nemzetközi válság alakult ki, és Kossuthban felmerült, hogy egy újabb konfliktus esetén akár újraindítható lehet a magyar szabadságharc. Ehhez azonban politikailag rendeznie kellett saját helyzetét is, hiszen korábban átadta a legfőbb hatalmat Görgeinek. Hermann Róbert értelmezése szerint ebben az összefüggésben vált fontossá annak bizonyítása, hogy Görgei nem megfelelően használta fel a ráruházott hatalmat.
A nemzetközi válság végül gyorsan lecsillapodott, Kossuth levele viszont tovább élt. Több nyelvre lefordították, majd a német változatból ismét magyarra fordították, így az „árulási vád” széles körben ismertté vált Magyarországon is.
Már Görgei életében megkezdődött a rehabilitáció
A beszélgetés arra is kitért, hogyan kezdett megváltozni Görgei megítélése.
Hermann Róbert szerint már az 1850-es években is voltak, akik kételkedtek az árulás vádjában. A történész egyszerű összefüggésre mutatott rá: egy olyan szabadságharc leveréséhez, amely ellen mintegy 200 ezer orosz katonát vetettek be, nem feltétlenül szükséges még árulást is feltételezni.
A kiegyezést követően egyfajta fokozatos rehabilitáció indult meg. 1884-ben több mint kétszáz egykori honvéd és honvédtiszt nyilvánosan kiállt amellett, hogy Görgeit nem tartják árulónak.
Kossuth 1894-es halálával a kérdés egyre inkább történelmi problémává válhatott, és a századforduló felé egyre többen álltak ki nyilvánosan Görgei mellett. Hermann Róbert arra is felhívta a figyelmet, hogy ez nem kötődött egyetlen politikai oldalhoz: Görgei tisztelői között egymástól nagyon eltérően gondolkodó személyiségek is megtalálhatók voltak.
Csikány Tamás hozzátette: a honvédtisztek és azok körében, akik személyesen végigharcolták Görgeivel a szabadságharcot, mindvégig erős maradt azok tábora, akik visszautasították az árulás vádját.
A Rákosi-korszak ismét az ellenpólust látta benne
Görgei megítélése a 20. században újabb fordulatokat vett.
Csikány Tamás szerint a Rákosi-rendszer forradalmi történetszemléletébe nehezen illett bele egy olyan katonai vezető, aki végül letette a fegyvert. A korszak Kossuth–Petőfi–Táncsics köré épített forradalmi képéhez szükség volt egy ellenpólusra, erre pedig Görgei alakja alkalmasnak bizonyult.
A történész egy általánosabb magyar történelmi szemléletre is rámutatott: emlékezetünk gyakran könnyebben emeli hőssé azt, aki az utolsó pillanatig harcol és életét áldozza, mint azt, aki reménytelen helyzetben az emberei megmentése érdekében a fegyverletétel mellett dönt.
Hermann Róbert szerint a két világháború között már lényegében kialakult egy olyan történeti értelmezés, amely Görgeit kiváló magyar hadvezérnek tekintette, és elutasította az árulás vádját. Az 1940-es évek végétől azonban újabb visszarendeződés következett, amelynek hatása még évtizedekkel később is érzékelhető volt.
Kikopik-e valaha az „áruló” mítosz?
A beszélgetés végén a résztvevők már a jövőről beszéltek: vajon lezárható-e valaha végleg a Görgei-vita?
Hermann Róbert szerint a történetírás feladata, hogy racionális módszerekkel, a rendelkezésre álló források alapján közelítsen a vitatott történelmi személyiségekhez. Abszolút bizonyosságot a történettudomány sok esetben nem tud adni, de az újabb módszerek és források folyamatosan pontosíthatják az értelmezéseket.
Csikány Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a társadalmi emlékezetre talán még a történészek szakkönyveinél is nagyobb hatással van az, mit tanítanak az általános és középiskolai történelemkönyvek. Ha az „áruló Görgei” mítosza már nem jelenik meg ezekben, idővel a társadalmi emlékezetből is kikophat.
Az október 6-i kiskőrösi program így az aradi vértanúk előtti tisztelgés után egy másik, máig sokakat foglalkoztató történelmi kérdés vizsgálatával zárult. A kiállítás és az azt követő beszélgetés arra mutatott rá, hogy Görgei Artúr megítélése nem egyszerűen 1849 katonai eseményeiről szól: legalább ennyire arról is, hogyan formálja egy történelmi személy képét a politika, a közvélemény, az emlékezet és maga a történetírás.
A kiskőrösi rendezvény ezzel szorosan kapcsolódott az október 6-i megemlékezés első részéhez, amelyen Hermann Róbert mondott ünnepi beszédet az aradi vértanúk emlékfalánál.
Fotógaléria:
