10 év után új plébános került a soltvadkerti katolikus egyházközség élére. Lesz dolga a tázlári származású, élete teljében lévő atyának. Hogy mi? Az elmúlt évtizedben jócskán felszaporodtak olyan feladatok, melyek megoldása halaszthatatlanná vált.
Vagy, ahogy sok helyi katolikus gondolja: „Itt az idő, hogy legyenek feladataink!” Mert van a látszat és van a belső tartalom — legyen ez az adott egyházközség vagy az egyes hívők életében. Soltvadkerten sok minden eltűnőben van az elmúlt évtizedekben, és ezek közül az egyik a rendszeres hitélet. Hogy ki tehet róla? Valószínűleg mindenki, de az is igaz, hogy a vezetők felelőssége és hozzáállása mindig döntő.
Dr. Jeney Gábor
A kiskőrösi Petőfi Sándor gimnáziumban tett érettségit, majd a gödöllői tanárképző főiskola következett. És miközben Kiskunhalason, majd Kiskunmajsán tanárként dolgozott, érlelődött egy másik pálya gondolata. Aztán a majsai osztályommal én is elballagtam — meséli mosolyogva az atya — és Dr. Bábel Balázs érsek a veszprémi papi szemináriumba küldött.
2003-ban szentelték pappá, majd Lajosmizse, Kalocsa (székesegyházi káplán, később zárdatemplom) és 2010-től a kecskeméti főplébánia következett. Ebben az évben doktorált. Egyházjogászként a Kalocsa-kecskeméti Egyházmegye bíróságának tagja — melynek elnöke ugyancsak a környékről, Soltvadkertről származik: Menyhárt Sándor.
2017 szeptemberétől aztán ismét változott a szolgálati hely: soltvadkerti plébános lett. Tudnunk kell: a katolikus egyházban az érsek (püspök) dönt a papok szolgálati helyéről. A híveknek nincs ebbe beleszólása. Jeney Gábornak itt szórványa, más misézési kötelezettsége nincs, mint ahogy elődjének, a Kiskunhalasra került Hozdik Zsoltnak sem volt. Leszámítva természetesen a helyettesítéseket és az egyéb vidéki szolgálatokat.
-Hogy mit is jelent Vadkert katolikus szempontból?
-A papíron 3.000 fős lélekszámú egyházközségben van — azaz volna — feladat jócskán. Ahogy a mondás tartja: a papnak és a parasztnak azért nehéz a dolga, mert maga osztja be az idejét. Aztán ha jó szervező, van termés, ha nem jó szervező és nem szorgos, akkor nincs termés.
-Vajon mennyire lesz gyümölcsöző Gábor atya élete Soltvadkerten?
-Én úgy látom, ezek az emberek az elmúlt években nem voltak megszólítva. Vagy nem úgy — gondolkodik hangosan a plébános. Számomra elsődleges dolog, hogy lehessen velem találkozni: nyitva áll a plébánia ajtaja, felveszem a telefont és a mise után ott állok az ajtóban. Bárki kérhet, kérdezhet, javasolhat. Ha tehetem, gyalog vagy biciklivel járok.
-Egy hónapja van Soltvadkerten. Mit élt meg eddig a kisvárosban?
-Lezajlott a szüreti fesztivál, melynek egyik felemelő eseménye a vasárnapi mise Soltvadkertért és minden lakójáért. Ezen ilyenkor a képviselő-testület tagjai is részt vesznek szolgálattal, felolvasással. Utána díszebéd volt, melynek meghívott vendége voltam. Találkozhattam a város vezetőivel, ami sokat jelentett nekem. Sajnos a többi eseményt nem követhettem figyelemmel, mivel kötelezettségeim vidékre szólítottak. Egy másik hétvégén kedves esemény volt a Lukács kápolna búcsúja, melyet szeretetvendégség követett.
-Mik a tapasztalatai az egyházközségi alkalmakon?
-Úgy látom, mindenképpen erősítenünk kell a családon belüli hitmélyítést. Itt van például a szeptember elején tartott táskaszentelő misénk. Mivel még a hittanórák beindulása előtt történt, így a hitoktatóknak nem volt alkalma tudatosítani a gyerekekben ennek jelentőségét. Így nem is jöttek sokan — igaz, már évek óta bevezetett gyakorlat ez az alkalom az egyházközségben… Valamiért nem jöttek többen.
-Mi lesz másként? — teszem fel a gyakorlatias kérdést.
-Mindenképpen meg kell erősítenem a bizalmat! A világi elöljáróság is ezt szeretné. Ilyen intézkedés lesz például az anyagi javak áttekinthető kezelése, a pontos költségvetés és a jó munkatársi légkör a munkatársakkal. Mindenkinek azt kell látnia, hogy az övé is a templom, és hogy ő is fontos tagja a gyülekezetnek! Októberben tartunk egyházközségi képviselő-testületi ülést: ott sok mindent megfogalmazunk majd.
-A templommal szemben ott a volt kántorkúti iskola épülete. A katolikus egyház visszakapta a rendszerváltás után, és míg egyik szárnyába a kalocsai iskolanővérek költöztek, a másik szárny közösségi célokat szolgált. Volna. Kis túlzással megkérdezem: mikor kerül le a lakat az ajtóról?
-Valóban nincs szomorúbb, mint egy üres ház… Fontosnak tartom a gyülekezeti csoportok bővítését. Meghirdetjük a bérmálást, és remélem, a mostani tizenévesek sorából kikerül majd egy jól működő ifjúsági csoport. Ez egy hosszú folyamat, amit most kezdünk el. Ne feledjük: a bérmálkozás leghamarabb középiskolás korban történhet, hiszen a feltételek között nyolc év hittan, majd egy év felkészülés, ezzel együtt pedig egyházközségi szolgálat szerepel. És mi az, amivel egy tizenéves szolgálhatja a közösségét? Az általános gyakorlat széleskörű: a misén való szerepvállalástól a gyülekezeti kirándulás, takarítás, programszervezés, zarándoklat és könyvtárrendezésig minden elképzelhető. Természetesen — tegyük hozzá — a vezetőnek is fel kell ismernie, mit szeretnének a fiatalok! Aztán természetesen ott a többi közösségi lehetőség, melyre korábban itt is volt példa: énekkar, cserkészet, karitatív munka. Hiszen a bérmálás után is szükség van a felnövekvő fiatalemberre, de meg kell találni a helyét a közösségben!
-Szó esett a miselátogatásról. Én protestáns emberként az igehirdetés fontosságát emelem ki mindig, bár ez nem felel meg teljesen a katolikus teológiának. Ön hogy készül fel a misére?
-Az az elvem, hogy olyan üzenetet adjak át a híveknek, amelyeket megértenek, hazavihetnek és otthon továbbgondolhatnak. Közérthető módon, nem túl hosszan kell elmagyaráznom az adott igeszakaszt, felhívva a figyelmet a jelenlegi kor visszásságaira is. Lássa értelmét az egyes ember, hogy eljöjjön ide! Ezzel együtt a Szentlélek ereje és a szeretet kell, hogy áthasson mindent!
Ez így szép gondolat lenne a cikk végére. De a mai közélet nem csak erről szól. A mai közélet hemzseg az egyház és a papok kritikájától. A legegyszerűbb, ha az ilyen újságírókat kikiáltjuk mindenféle istentelen és sorosbérenc ügynöknek. Ettől az újságíró még boldogan él és a hír, amit közzétett, hír marad. Tehát: minden bulvár, ami kritizál?
Vonatkozzanak a híradások bármely egyházra, közös fájdalom, ha negatív a hangvétel. Lássuk be azt is, hogy ami jól működik, az „nem hírértékű”! Mindenképpen be kell tartanunk adott értékelési lépéseket. Ezek minden cikk elolvasásakor fontos mértéket kell, hogy jelentsenek a felelősen gondolkodó emberek életében!
Tehát:
mennyire megalapozott a hír?
mi a valóságtartalma az adott közlésnek?
mennyire valós „botrány” az, amiről szó van?
aki írta, egyáltalán felvállalja-e nevét a cikkben? Menyire van tisztában a cikk írója az egyház belső életével? Volt-e például már misén, hittanos táborban, szeretetvendégségen, vagy csak van egy rossz emléke valahonnan, amit felnőttként felhánytorgat?
Meg kell vizsgálni az olvasói kört, illetve akik ilyen cikkeket az interneten megosztanak: vajon ők mit hisznek el? Hiszen a mi hitünk tele van titkokkal, szent titkokkal. Ilyen a feltámadás, a bűnbánat, a feloldozás… De vajon elhiszi-e ezeket mindenki? És aki ezeket nem hiszi, az miért hiszi el Nostradamus (többször átírt) jóslatait, miért nézi az ezoterikus műsorokat vagy miért von le megalapozatlan párhuzamokat egy-egy számmisztikai elem kapcsán?…
És végül: igaz, vannak köztünk esendők. Ahol emberek vannak, ott a bűn és a megtévedés is felüti a fejét. Az egyházat emberek alkotják. Nekünk, papoknak és vallásos embereknek küzdeni kell a valós botrányok okai ellen, hiszen ez a rossz oldal! De ettől leszünk jobbak! 
Gábor atya ezúton is köszöni a hívek szeretetét és nyitottságát, mely sok erőt adott neki Soltvadkerten az elmúlt hetekben. Kéri a Szentlélek erejét és az egyházközség támogatását további munkájához.
K.L.
