A Vino étterem és Panzió, 2017. október 8-15. között adott otthont a VII. Őszi Izsáki Képzőművészeti Alkotótábor művészeinek. Az idén 12 alkotó vett részt a tábor munkájában: Balog József (Izsák), Bottyán Marianna (Budapest), Garti Goór Imre (Kecskemét), Gróf Zoltán (Ballószög), Gyalai Béla (Tiszakécske), Harsányi Zsuzsanna (Kecskemét), Palásti Renáta (Dunakeszi), Pósa Ede (Balatonszemes), Salamon György (Budapest), Tömpe Emőke (Budapest), Vincze László (Esztergom), és Ziegler Németh Ferenc (Izsák), a tábor szervezője. Továbbá részt vett a tábor munkájában Forgács Tünde és Takács Kornélia, két amatőr izsáki alkotó is.

-Hirdetés-

A tábor végén rendezett 42 képből álló kiállítás ünnepélyes megnyitója 2017. október 14-én volt az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban. Az alkotókat és az érdeklődő vendégeket Bérczes Lajos, az Önkormányzat Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte, majd a Sárfehér Néptáncegyüttes műsora alapozta meg az est hangulatát. A kiállítás megnyitására felkért, Dr. Turai G. Kamil esztéta, vallásfilozófus igen eredményesnek ítélte meg a tábor munkáját, majd az alkotók kiállított képeiről mondott véleményt a tőle megszokott alapossággal.

A továbbiakban a művészek és a vendégek egy pohár ital és némi harapnivaló mellett folytattak kötetlen véleménycserét a képekről és az alkotókról.

A tárlat október végéig, 15-18 óra között tekinthető meg az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Házban.

-fg-

MEGOSZTÁS