– Beszélgetés soltvadkerti 56-osokkal
Soltvadkerten 2006-ban több beszélgetést és visszaemlékezést vettünk fel, amelyek azóta forrásértékűek: szinte senki nem él már azok közül, akik akkor megosztották a hallgatósággal emlékeiket a forradalomról és az azt követő évekről. Az alábbiakban a néhol töredékes szöveget olvasható formába öntöttük, így tárul fel előttünk az a kor.
A szenvedő családtag: Tumó Jánosné Dulai Eszter:
Én nagyon megszenvedtem 1956-ot. A nevelőapám, Nyúl József részt vett a forradalomban. Amikor a pártházról leverték a csillagot, lóháton ülve még meg is tapostatta a lóval. A szobor ledöntése után hazatért, majd este elindultak egy csoporttal a Rákosi rendszer helyi híveihez. Első útjuk Péczka Imréhez vezetett, aki végrehajtó, begyűjtési felelős volt. Ezek után a Góczen Feri bácsihoz, a tanácselnökhöz mentek. Másnap-harmadnap a beszolgáltatási könyveket égették el a Tanácsházán.
Amikor aztán elkezdték keresni a felelősöket, a nevelőapám Bócsán és a környéken bujkált. Egyik éjjel 11 órakor elvitték és Kiskőrösön volt a fogdában. Anyám, Gillich Elekné Gyulai Katalin járt át, hogy tudjon vele beszélni. Ez azt jelentette, hogy ő a bírósági folyosón állt, és kiabált át a fogda ablakába. Ezt többen így tették 1957 tavaszán.
A folyosón odament hozzá egy nő, és azt mondta: „ezt nem így kell csinálni, hanem fúrja ki a szappant, írjon egy levelet, azt dugja bele és tapassza be, majd küldje be csomagban. Utána csak az kiabálja be az élettársának, hogy megy be a levél. Ezt megcsinálta, várták is a levelet — a börtönőrök! Rögtön el is kapták anyámat. Mivel ebben a levélben csúnyán fogalmazott a kommunistákról, kapott érte 3 évet felfüggesztve.
A nevelőapám eredetileg 6 évet kapott, de hamarabb szabadult, amnesztiával. Az ítélet után 3 és fél évig rendszeresek voltak házunkban (Szabadság u. 15.) az éjszakai rendőri ellenőrzések. Nagyon nehéz volt. Én így éltem meg. Szerettem volna továbbtanulni, de sehova fel nem vettek. Mentem volna dolgozni, de sehova nem kellettem.
Káposzta Lajos
