A fenti mondat több oldalról és több időszakban is elhangzott 1956 októberétől Magyarországon. Aki kimondta és hallotta, egyaránt tudta, hogy az elmúlt évek tükrében ez könnyedén beváltható fenyegetés — csak kerüljön az illető olyan pozícióba!…
Ami fontos: akkor senki sem tudta, hová vezet a megmozdulás, a nagyvárosi utcai harcok és a vidéki élelmiszergyűjtés. Sokak szándéka az élet és a rend védelme volt, nem pedig a „rendszer megdöntése és a kommunizmus eltörlése”.
Az emberek egyszerűen csak jobb életet és demokratikus vezetést akartak — ebbe pedig 1957 elejétől a szovjet megszállók és magyar csatlósaik mindent bele tudtak magyarázni. Ezzel pedig annyi szigorú — a szovjethatalom kívánsága szerint akár halálos — ítéletet produkáltak, amennyi csak kellett.
Lássuk tehát Soltvadkertet, ahol a „szokásos dolgok” történtek: a szovjet emlékmű ledöntése és a vörös csillagok leverése után megalakították a nemzetőrséget Ambrus Kálmán szervezésével. Ehhez csatlakozott a helyi rendőrség Nagy Imre rendőrparancsnok irányítása mellett. A következő napokban közel 200 ember lépett be a nemzetőrségbe.
Az egyetlen durva kommunistaellenes megmozdulás is ezen a napon történt, de elméletileg ez is a rend fenntartása, a fegyverek begyűjtése miatt indult: Hachbold Sámuel, Nyúl József, Kalmár István, Sárosdi Péter és Schupkégel András körbejárták a kommunista vezetők házait, és fegyverük beszolgáltatását követelték. Este felé, 7-8 óra körül Góczen Ferenc (későbbi tanácselnökhöz) mentek, de ő a kertek alatt elmenekült. 8-9 óra körül Hell Péter tanácstaghoz mentek, aki jöttükre egészen Orgoványig futott. 10 óra körül Házi (Haász) Jánoshoz mentek, de az vasvillával elkergette őket. 11 óra körül Péczka Imréhez indultak — az egyik begyűjtési felelőshöz —, aki baltával fogadta a hangos csoportot. Őt viszont leszerelték, megverték, és átadták a nemzetőrségnek.
Október végén megalakult a Nemzeti Tanács, melynek fő feladata a rend védelme és a közellátás biztosítása volt. Tázlár, Pirtó és Bócsa felé motoros futárszolgálat létesült. Megalakult a kisgazdapárt a kultúrházban, mely ugyancsak a vagyon megóvását és a termelés folytatását tűzte ki fő céljául. Programja egybe csengtek a paraszti réteg elkeseredett követeléseivel. Így a szovjetizálás felszámolása, a központi irányítású kulákellenség megszüntetése, a földreform véghez vitele, a begyűjtési rendszer eltörlése stb.
A szovjet megszállás 1956. november 4. után a községet is elérte: a szovjet 8. gépesített hadsereg hadosztályai érkeztek ide. 1957 elejétől indult el a forradalmárok (akkori szóhasználattal: „ellenforradalmárok”) és az eseményekben részt vevők letartóztatása. Sokak elbújtak, esetleg emigráltak. Akiket sikerül elfogni azokat először a kiskőrösi rendőrség fogdájába szállították.
1957 elején Vass József (1935) technikust közel egy évre, Ambrus Kálmán (1913) villanyszerelőt, volt horthysta katonatisztet egy évre internálták, később pedig több évre rendőri felügyelet alá kerültek.
A Kecskeméti Megyei Bíróság által Nyúl József és társai ellen indított eljárás keretében 1957. október 1-jén hozott elsőfokú ítéletek a következő voltak:
Nyúl József (1926, földműves), aki 1957. március 30-tól volt letartóztatva, 3 év 4 hónap börtönre, illetve 4 év politikai jogainak elvesztésére ítélték.
Hachbold Sámuel (1937, földműves, tanító), akit 1957. április 3-án tartóztattak le, 2 év
4 hónap börtönre, valamint 600 Ft mellékbüntetésre ítélték.
Kalmár István (1917, gazdasági cseléd, vonatkísérő), akit 1957. április 3-tól tartottak előzetes letartóztatásban, 3 év börtönre, és 4 év politikai jogainak felfüggesztésére ítéltek.
Schupkégel András (1933, földműves), akit 1957. május. 27-től tartottak előzetes letartóztatásban, 2 év börtönre és 2 év politikai jogainak felfüggesztésére ítélték.
Sárosdi (Schnürlein) Péter (1898, földműves), akit 1957. május. 27-én tartóztattak le
2 év 8 hónap börtönre, és 4 év politikai jogainak felfüggesztésére ítélték.
Gillich Elekné (1920, földműves), akit 1957 folyamán tartóztattak le, „népi demokrácia-ellenes megnyilvánulásaiért” 6 hónap börtönre ítélték, 3 év felfüggesztéssel.
Nyúl József és társai fellebbezése után a Magyar Legfelsőbb Bíróság 1958. március 19-én a következő ítéleteket hozta:
Hachbold Sámuel börtön büntetését 1 év 6 hónapra enyhítették.
Kalmár István börtön büntetését 2 év 4 hónapra enyhítették.
Sárosdi (Schnürlein) Péter büntetését 1 év 6 hónap börtönre, valamint 3 év politikai jogainak felfüggesztésére enyhítették, de 2000 Ft pénzbüntetésre ítélték.
A többiek vonatkozásában az első fokú ítélet maradt érvényben.
Összegzés, konklúziók
Az 1956-os eseményeket figyelembe véve Soltvadkert semmilyen tekintetben nem tért el a más hasonló társadalmi és gazdasági jellemzőkkel rendelkező településtől. Itt is megfigyelhető az a fáziskésés, ami részben a tömegtájékoztatás rovására írható, de talán a kivárás is volt, ami általában azon az elven alapult, hogy jobb megvárni, hogy miként alakulnak a dolgok a városokban, járási központokban. A késlekedés számlájára írhatjuk azt a banális tényt is, hogy itt is, mint minden agrárjellegű kis településen az emberek inkább hétvégén, mint a dolgos hétköznapokon tudtak csatlakozni a megmozdulásokhoz. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a városokban sztrájk volt, így a munkások, diákok révén, akik folyamatosan az utcán voltak, ezeken a helyeken előrehaladottabb volt a forradalom menete.
Teljesen általános és jól illeszkedik a magyar földmunkás pártok történetéhez, hogy
1956. október végén Soltvadkerten is újjáalakul a kisgazdapárt. Az is jól látható, hogy a bizonytalankodó nemzeti tanács helyére, ha lett volna idő, akkor a pártok által delegált képviselők irányították volna a Soltvadkertet is. Ugyanis rövidesen szabad önkormányzati választásokra került volna sor, melyet minden bizonnyal, mint a magyarországi települések többségében a kisgazdapárt nyer meg. Ebből az is következik, hogy az emberek nem a kommunizmus megreformálását, hanem politikai fordulatot akartak, ami azt jelentette, hogy az 1945 és 1947 között fennálló koalíciós időszak vívmányait akarták folytatni és megvalósítani.
K. L.
