Császártöltésen 2017. november 10-én tartották Szent Márton köszöntését. A Teleház előtti téren sötétedéskor gyülekeztek az ovisok és az iskola diákjai szüleikkel. Az egyedi lámpásokat a gyerekek az óvodában és iskolában lelkesen elkészítették, amellyel a templomba vonultak. Nagyidai Zsolt atya köszöntötte a megjelenteket. A nagycsoportos ovisok és a harmadik osztályosok németül és magyarul elevenítették fel Szent Márton történetét. Az iskolások az oltárnál kórusban énekeltek dalokat.

-Hirdetés-

A Márton napi jótékonysági rendezvényt a Császártöltési Német Nemzetiségi Óvoda és a Falatkák Óvodai Alapítvány tartotta a segítők közreműködésével. A befolyt bevételt az óvodások javára fordítják a hagyományok szerint.

Márton nap a néphagyomány szerint az éves gazdasági munkák lezárásának ideje is, egyben a téli pihenés időszaka a természet számára. Ekkor vágták le abban az évben először a hízott libákat és az újbort is ekkor kóstolták meg először.

Teleház előtti téren forralt bor, meleg tea és libazsíros kenyér várta a felvonulókat. A felállított faházakban libaságokat: mézeskalács libát, liba hűtőmágnest, libazsírt és libatepertőt lehetett vásárolni.

A hangulatos őszi estén mindenki örömmel tért haza.

A.S.E.

MEGOSZTÁS