
A Kiskőrösi LC U14-es csapata kiütéses, 13–0-s győzelmet aratott a Pálmonostora SE ellen az U14-es vármegyei labdarúgó-bajnokság közép csoportjának 5. fordulójában. Az október 10-én, Kiskőrösön lejátszott találkozón a hazai fiatalok már az első félidőben ötgólos előnyt szereztek, majd a második játékrészben további nyolc találattal tették fölényessé sikerüket.
A Kiskőrösi LC fiataljai a Pálmonostora SE gárdáját 13-0-ra (5-0) győzték le: Csörgő Simon – Városi Tibor, Bodonyi-Kovács Tamás, Bobek Barna, Szentgyörgyi Zalán András, Torgyik Benett, Babák Bence, Bobek Benett, Kálmándy Hunor.
Cserék: Viczán Áron, Hambalkó István, Tóth Balázs, Nyerlucz Lionel Dáriusz, Ónodi Zsombor, Nagy Gergő, Kiss-Tóth Gergő.

A hazai együttes támadójátékának eredményességét jól mutatja, hogy több játékos is betalált, a csereként pályára lépők közül pedig szintén hozzájárultak a nagy különbségű győzelemhez.
A Kiskőrösi LC gólszerzői:
Szentgyörgyi Zalán András – 8. perc
Kálmándy Hunor – 12. és 32. perc
Bodonyi-Kovács Tamás – 28. perc
Bobek Benett – 33. perc
Viczíán Áron – 44., 54., 65., 67. és 79. perc
Hambalkó István – 73. perc
Kiss-Tóth Gergő – 75. és 77. perc

A gólszerzők közül Viczíán Áron emelkedett ki öt találatával, míg Kálmándy Hunor és Kiss-Tóth Gergő két-két alkalommal volt eredményes.
A Kiskőrösi LC U14-es csapata magabiztos, nagy különbségű győzelemmel örvendeztette meg a hazai közönséget, és eredményes támadójátékával a bajnokságban eddig a legtöbb gólt szerezve vezetik a tabellát 5 mérkőzés lejátszását követően 13 ponttal.

Salami Eugene – Kiskőrösi LC edzője:
A mai napon nagyon jól működött a támadójátékunk, betartották a fiúk azt, amit kértem tőlük. Az előző mérkőzéseinken a Csólyospálos és a soltvadkertiek ellen is voltak hibáink a passzoknál, támadás vezetéseknél, de ma ezekből kevesebb fordult elő. A védekezésünk rendben volt, gólt nem kaptunk és kevés lehetőséget engedtünk az ellenfelünknek. Folyamatosan fejlődik a csapat és nagyon remélem, hogy a javuló játékunkkal versenyben tudunk lenni az érmes helyekért vagy a bajnoki címért.
Fotógaléria:




