Császártöltésen 2017. november 12-én ünnepelték az idősöket az önkormányzat szervezésében. Rácz Hajnalka köszöntötte a megjelent vendégeket és a nagycsoportos óvodások nyitották sváb tánccal a rendezvényt. Az ünnepi műsoron színpadra lépett az énekkar, a második és hetedik osztályos tanulók pedig tánccal szórakoztatták az idősebbeket, melyet az ünnepeltek nagy tapssal jutalmaztak.

-Hirdetés-

Takácsné Stalter Judit polgármesterasszony ünnepi beszédet mondott, és Császártöltés két legidősebb lakosát – Glocker Jánosné Vera nénit és Vörös Györgyöt – ajándékkosárral és virággal köszöntötte.

Leirerné Fenyvesi Margit néni szép szavalatával örvendeztette meg a szépkorúakat.

A sztárvendég, Postás Józsi mulatós nótákkal vidám hangulatot teremtett.

A vacsorát az önkormányzat dolgozói tálalták, amelyet tánc követett, a láb alá valót a véméndi Sextett Zenekar játszotta.

A.S.E. 

MEGOSZTÁS