A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni.
A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba.
Soltvadkerten a gyerekeknek a teát a Soltvadkert Motorsport Racing Club – azaz a Terepjárósok – ajánlották fel, és osztották szét. Természetesen a forralt bor sem hiányozhatott, melyet Mekli István készített. A kedves szülői adományokból összegyűlt libatepertő, libazsíros kenyér szolgált az esti lakoma fő fogásául. Szórakozásként a gyerekek készítettek mézeskalács libákat és tökgolyókat is. A Márton napi hagyományokhoz köthetően az evangélikus oviban is volt libavadászat zseblámpával. Majd Dr. Jeney Gábor katolikus plébános úr úti áldásával indult útnak a lámpás menet a Szakács László térről, melybe a városvezetés is bekapcsolódott.
Fotó: -K.Gy.-
