Császártöltésen 2017.december 24-én délelőtt a templomban kezdődött meg az utolsó gyertyagyújtás ünnepsége. Főtisztelendő Nagyidai Zsolt plébános a szentmisén Jézus születéséről és a szeretetről tartott példabeszédet és meggyújtotta a gyertyát a koszorún.
Ezt követően az iskola előtti téren a negyedik adventi gyertya meggyújtására gyűltek össze az érdeklődők. A templomi kórus dalai csendültek fel, majd Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármesterasszonya gyerekkori karácsonyi emlékeit idézte fel és osztotta meg a közönséggel. Különleges, Betlehemi lánggal gyújtotta meg a császártöltési adventi koszorú negyedik, szeretetet szimbolizáló gyertyáját.
„A szeretet ünnepén csak azt kívánom én, mosoly legyen az arcokon és minden szív mélyén szeretet.” (Szekeres Adrienn)
A.S.E.