Domonyiné Kollár Gyöngyi egy nagyon boldog ember, a sok nehézség ellenére is, amin életében keresztülment. Önzetlenül, tiszta szívvel, szeretettel segít az embereken. Azt vallja, hogy minden csoda alapja a szeretet és, hogy az életben legfontosabb szeretni és szeretve lenni.
-Mesélnél egy kicsit magadról?
-Az életem úgy kezdődött, hogy mindig vidáman éltem. Ha egy zeneszámot kellene betennem, azt tenném be: Mint hosszú copfos barna lány. Drága jó édesanyám kérdezte én leszek-e boldog. Nagyon boldog ember voltam és most is az vagyok, de nagyon sok nehézségen mentem keresztül. 14 éves koromban fodrásztanulónak mentem és 42 éve vagyok fodrász, azóta persze már nyugdíjas. 32 évesen az egészségügyben dolgoztam főállásban, mellékállásban egyéni vállalkozó voltam, amikor is egy másodperc tört részén múlt az életem. Végigment egy traktor a lábamon és leszakította a lábfejemet. Senki nem bízott benne, hogy meg tudják menteni a lábamat, Kiskunhalason amputálni akarták, de szerencsére onnan átvittek Pestre a Honvéd kórházba, ők adták a tudományukat én a kitartásomat és azóta is két lábon járó ember vagyok, Isteni csoda, úgy, hogy 8 hónapig voltam gipszben. Nagyon sok nehézségen mentem keresztül. Az én életemben háromszor volt olyan szakasz -utoljára 7 éve-, amikor a jó Isten el akart szólítani, de még mindig itt vagyok, mert mindig célja volt velem.
-Hogyan tudtad ezt a sok traumát feldolgozni?
–Sokszor kérdezik ezt tőlem, melyet én ezzel a csodaszép verssel tudok a leginkább megválaszolni. Heltai Jenő Ostrom című verséből egy kis részletet mondok: „Hiába őriz porkoláb s lakat, az sose rab ki lélekben szabad. Akkor is, ha koldus, nincstelen, gazdag, hatalmas, mert bilincstelen. Ez nem ajándék, ezt ingyen nem adják. Hol áldozat nincs, ott nincs szabadság. ” Úgyhogy ez egy annyira gyönyörű vers, mert azt sugallja, hiába történik sok rossz dolog, ha az ember lelke szabad, akkor mindent másképp fog fel. Én mindig így éltem meg, hogy a lelkem szabad, hogy örömet és boldogságot tudjak szerezni minden embernek.
-Hogyan ismerkedtél meg a számmisztikával?
-Traumák sorozatát éltem meg: tizenkétszer voltam műtőasztalon, abból tízszer altattak.
16 évvel ezelőtt elmentem egy olyan hölgyhöz, aki ezzel foglalkozik, de ő látó is, parafenomén, Kecskeméten van irodája. Amikor ránézett a kezemre, rögtön azt kérdezte, te miért jöttél hozzám, te ugyanazt tudod, mint én. Ekkor kezdődött el az életemben egy olyan szakasz, amiről én nem is tudtam, hogy ez az én tudományom, ez van benne az én életembe. Nagyon szépen elmagyarázott mindent, majd egy tanfolyam kezdődött, de én akkoriban annyira beteg voltam, hogy se állni, se ülni nem bírtam, csak feküdni, úgyhogy a tanfolyam anyagát itthon tanultam meg. Hát így kezdődött az én spirituális életem, azóta is igyekszem szeretettel segíteni mindenki életét. Ezt a tehetséget, a kézről való olvasást, az én apai nagymamámtól Szlovák Zsuzsannától örököltem, hisz ő is ugyanígy nézte a kezeket. Anyai nagymamámtól Schubert Katalintól, a híres zeneszerző unokatestvérétől a musicalitásomat örököltem, mai napig imádom a zenét. Az ő reinkarnációja vagyok, aki 36 éves korában halt meg. Imádott szeretni, de 36 évesen elvitte a rák. Az ő alkatát örököltem, az ő meleg szívét és engem a jó Isten szerintem ezért tartott meg. A jó Isten mindig olyan embereket sodort az életembe, akik átsegítettek ezen a sok nehézségen, hogy ezt a csodát most megélhessem: az unokákat, a gyönyörű családomat. Ez egy nagy adomány és egy nagyon jó érzés.
–Aki ellátogat hozzád mire számíthat?
-Hozzám sokan -barátok, ismerősök- rásegítésre vagy útmutatásra jönnek: hogy most valamit kigondoltak és hogyan tovább, most mit csináljanak. Ahogy az életünkbe történik valami, úgy születik a kezünkön egy kis jelecske. A balesetek például mindig azt jelentik, hogy nem jó úton járunk, ilyenkor irányváltásra van szükség. Nem hiába kapjuk ezeket a sérüléseket, hisz mindegyik valamilyen jelzést mutat. Sok embernek segítettem már, többnyire párkapcsolati kérdésekben. Megadják a nevüket és a születési dátumukat, csupán ez a két információ mindent elárul nekem. Én általában úgy csinálom, hogy először megnézem a kezeket, utána a számmisztikát, hogy nekem kihívás legyen a kéz, ez így egyben nagyon sokat számít. A tenyerünk az életünk térképe, úgyhogy ez nem jóslás, a jóslás az egészen más. Ezzel születünk, mint ahogy korábban már említettem is. Bal kezünk a lehetőség, az anyai ágon öröklött dolgok, jobb kezünk a megvalósulás, ezért sem egyformák a kezeinken lévő vonalak.
-Milyen érzés másoknak utat mutatni?
-Sokszor kérdezik, hogy jó-e az, hogy én mindent tudok. A válaszom egyértelműen az, hogy igen, mert a kéz mindent elárul, mivel mindennek jele van a kézen. Tudod a szem a lélek tükre, kezünk az életünk térképe. Az élet a legnagyobb tanító, úgyhogy nagyon hálás vagyok érte mindig, ha eljönnek hozzám, hogy segítsek egy-egy kérdést megválaszolni. Nem győzöm lassan már a kezeket olvasni. Azt veszem észre az embereken, amikor eljönnek hozzám, hogy feltöltődnek, jót tesz a lelküknek, jól esik nekik, hogy meghallgatják őket. Rengeteg ember életébe benne vagyok és jó érzés látni rajtuk, hogy hálásak, amiért segíteni tudok nekik. Annyian írnak nekem, hogy sokszor nem győzök válaszolni. Rengeteg embertől rengeteg visszajelzést kapok, sok szeretetet és ez egyszerűen csodás érzés. Már háromszor kerültem halálos helyzetbe, amikor a másodperc tört részén múlt az életem. Ennek ellenére mindig azt érzem, és ezt nagyon szeretném kiemelni, hogy belül mindig olyan forróságot érzek, mint télen a jól megrakott cserépkályha. Olyan vagyok, mint egy tyúkanyó, akire felnéznek a kiscsibéi és ez igazán csodás érzés.
-Hogy vagy most? Hogy szolgál az egészséged?
–Azóta is rehabilitációra járok, ezt nekem sosem szabad abbahagyni. Mai napig minden reggel úgy járok, mint egy gésa, ezért ha tudok rengeteget kerékpározok, sétálok, ez annyira fontos. Az emberek nem is értik meg sokszor, hogy mekkora kincset kaptak az élettől, hogy mindenük egészséges, mindenük megvan. Az én életembe nagyon fontos a szeretet, hogy mindenkin segítsek. Sokaknak motiváció az, hogy én ennyi nehézség ellenére is szabadnak és boldognak érzem magam.
Kutyifa Ilona
