Mint sok tárgynak, a Kiskunhalason kiállított, szépen restaurált szekrénynek is megvan a története. Mint a felirat és az evangélikus anyakönyvi adatok alapján az előző cikkekben megállapítottuk, a míves bútordarab Katzenbach Miklós és Gillich Katalin egybekelése után készült, 1849-ben.
Felmerül a kérdés: Vajon mennyire voltak gazdagok a szekrény tulajdonosai? Ennek megválaszolásában segít K. Csilléry Klára tanulmánya a hartai bútorról. A kapcsolat annak idején a német családok miatt nagyon erős volt a két község között. Harta az a főleg németek lakta, nagyrészt evangélikus község a Duna mellett, ami Soltvadkerttel szemben emberöltőkkel tovább megőrizte szellemi és tárgyi hagyományait. Ez homogénebb lakosságának, zártabb közösségének és félreesőbb fekvésének is köszönhető.
A tanulmány elolvasásakor feltűnik, hogy sok párhuzam húzható a két falu német lakossága között. Ilyen például a takarékos életmód és a rendkívüli munkabírás. A hartaiak a XIX. század közepén főközlekedési útvonal mellett éltek, amit akkor a Duna jelentett.
Ott az 1820-as években jelennek meg az első, ma ismert, datált bútorok, így ágyak, ládák, szekrények. Jellemző a szekrényekre az egy ajtón három táblás elhelyezés – mint az általunk vizsgált bútordarabon is. A név ott több esetben nem a középső, hanem a felső tábla alján olvasható. A szekrény viszonylag korai megjelenése a paraszti bútorzatban egyértelműen a polgári életforma utánzását jelenti, amit a szegényebb alföldi falvak sokáig nem képesek követni. A kisjövedelmű családok nehezen tudták előteremteni a „menyasszonyi ágyat és a szekrényt”, hiszen ez egy szolgáló évi fizetésének megfelelő összegbe került. Talán ezzel is magyarázható, hogy az aránylag gazdagnak számító Katzenbach és Gillich családból származó pár az esküvő utáni évben szerzi be a szekrényt. A házasságot nem előzte meg hosszas jegyesség, a 27 éves, hirtelen megözvegyült férfiember elvette a 17 éves hajadon lányt, s a bútor elkészíttetése ezért maradhatott a következő évre. Ehhez járulhatott az ágy, a pad és az asztal…
A német nyelv eltűnt, ez a szekrény megmaradt. Minden bizonnyal a legutolsó gyerek, az 1866. december 10-én született ifj. Katzenbach Miklós örökölte. Róla a következőket tudjuk: első házasságát a szemlaki (Arad megyei német evangélikus község – részben ma is!) Beyer Viktóriával köti, aki 1905. december 9-én hal meg. Második felesége Frei Mária soltvadkerti lakos, akit két és fél hónappal később, 1906. február 22-én vesz el. Katzenbach Miklós 1931. április 3-án hunyt el. És ekkor már úgy említi az anyakönyv, mint Damjanich utcai lakost, ahonnan – valószínűleg magától az idős Frei Máriától – 1963-ban Égető Melinda a szekrényt begyűjti. Mint elmesélték, a szekrényt az 1930-as évekig használták, azután pedig talán kikerült a kamrába, esetleg a kinti konyhába, vagy a tanyára… Ahogy a divat diktálta. E tanulmány megírásakor pedig mesélt nekünk, köszönet a gyűjtőnek!
Káposzta Lajos
történész
