A Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete 2002-ben alakult Kaskantyú székhellyel, Pálinkó Gyula Józsefné vezetésével, hogy összefogja a 150 fő alatt működő közoktatási intézményeket, szervezze azok oktatással és közművelődéssel kapcsolatos feladatait, s hogy az iskolák tanulói számára versenylehetőségeket biztosítson. 2016 óta az elnöki teendőket Vetróné Nagy Szilvia, Páhi igazgatónője látja el. Az egyesület szoros kapcsolatot ápol a Lakitelek Népfőiskolával, akik a döntőkhöz a helyszínt, a szállást, ellátást, szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget adják. Így kerülhet sor évente a „Kisnyelvész, kismatematikus”, Tollas Tibor Helyesíró, Homokvárépítő versenyre, az Ifjúsági KI MIT TUD? megrendezésére.
A hagyományoknak megfelelően az egyesület ebben a tanévben is meghirdette a kisnyelvészek és a kismatematikusok számára levelezős versenyét a kis iskolákban tanuló 3. és 4. osztályos tanulók számára. A 4 fordulót követően a legjobb eredményt elérő tanulók jutottak be a döntőbe, melyet ebben az évben március 6-7-én szerveztek a Lakitelek Népfőiskolán. 25 iskola tanulói, közöttük 12 határon túli, közel 80 fő gyermek vett részt ezen az eseményen.
A kedd délutáni megnyitó után a gyerekek uszodába mehettek, készségfejlesztő játékokat ismerhettek meg, amelyeket ki is próbálhattak.
A szerdai versenyen minden tanuló feladatlapot kapott, amely kitöltésére 60 perc állt a rendelkezésére. A zsűri tagjai mindenkit megdicsértek. Kiemelték, hogy a versenyzők nagyon szépen felkészültek, komolyan vették a munkájukat. Felhívták a figyelmet Nagy László szavaival arra, hogy: „Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig.” Példaként állították Hosszú Katinka mondatát: „Mindennek úgy indulok neki, hogy vagy győzök, vagy tanulok belőle.”
Minden résztvevő könyvjutalmat és emléklapot kapott. Évfolyamonként és tantárgyanként az első három helyezett lett kiemelve, teljesítménye értékes könyvcsomaggal és oklevéllel elismerve. A jutalmakat Lezsák Sándorné, a Népfőiskola igazgatója adta át, aki köszönetet mondott a gyermekeknek, a felkészítő pedagógusoknak, a szülőknek, a zsűri tagjainak, a szervezőknek egyaránt.
Kaskantyúról Priger Lili 3. és Kecskeméti Zsófia 4. osztályos tanuló vett részt. Köszönjük, hogy képviselték az iskolát.- mesélte büszkén Kutyifa Ferencné, pedagógus.
Kutyifa Ilona
Fotók: Belicza András





