Az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata a bajnokság 18. fordulójában folytatta nagyszerű tavaszi szereplését. A gárda hazai környezetben lépett pályára és fiúk ismét egy szép győzelemmel örvendeztették meg a közönséget.
A kiskőrösi együttes most a Békéscsabai BDSK csapatát győzte le 22-17-re (14-8): Csernák – Gucsi 1, Baranyai 1, Kulcsár F., Thiesz 4, Vass 2, Dózsa T. 4. Csere: Polyák (k), Wágner, Szabó T. 6, Harangozó 2, Szentgyörgyi, Kulcsár P. 1, Vezsenyi, Reczer 1, Szabó B. Edző: Horváth András. Az első félidőben nagyszerű teljesítményt nyújtott a hazai csapat és jó védekezéssel 6 gólos előnyre tettek szert. A szünet után a békéscsabaiak megpróbáltak felzárkózni és 5 gólos hátrányból jöttek fel 18-16-ra. A találkozó hajrájában azonban rendezte sorait a kiskőrösi együttes és végül magabiztos győzelmet aratott. A találkozó végén a legjobb hazai játékosnak járó üveg bort Szabó Tamásnak adta át Harangozó Péter csapatvezető.
Ifjúsági eredmény:
Kiskőrösi KSK-Békéscsabai BDSK 29-28 (15-13)
Legjobb góldobók: Harangozó G. 10, Polereczki P. 6, Barna I. 5, Ruskó B. 4.
A felnőtt csapat jelenleg az 5. helyen van 19 ponttal, az ifjúságiak pedig a másodikok 35 ponttal.
Április 22. (vasárnap) 15:00
Karcagi SE-Kiskőrösi KSK
Április 28. (szombat) 18:00
Kiskőrösi KSK-Köröstarcsai KSK
Május 12. (szombat) 18:00
Kiskőrösi KSK-Túrkevei VSE
Filus Tibor