2018. május 6-án vasárnap délután Májusfa állításra várták a töltésieket a Teleház előtti téren, melyet Császártöltés Község Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezett.
Szeretettel köszöntöm: Takácsné Stalter Judit polgármester asszonyt , Bányai Gábor országgyűlési képviselő urat a képviselő-testület tagjait és minden kedves megjelent vendéget. Kezdte köszöntő beszédét Schuszter Istvánné Magdika a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Hagyományainkhoz híven ismét eljött a Májusfa állítás ideje. Az erdészetnek köszönhetően újra feleleveníthetjük ezt a szép népszokást. Május elsején a megújulás napját tartották, ilyenkor már zöld a határ, gyönyörű színekben pompáznak a kertek, virágoznak a fák. A májusfát is a természet újjászületésének szimbólumának tartották. A falvak büszkesége volt a felállított májusfa, számukra ez a jó módot és a település erejét jelezte.
Lei János plébános és Papp Szabolcs Zsolt tiszteletes megáldották a májusfát és ez után következett, hogy a település vállalkozói szalagot kötöztek a fa lombjára.
Minden évben Mecseknádasdon rendezik meg a Magyarországi Németek Országos Borversenyét az idén is képviseltették magukat a töltési borászok remek eredménnyel 4 arany, 7 ezüst és 5 bronz minősítést hoztak el. Lakner László a Hegyközség elnöke és a két aranyérmes borász Berger Gábor és Pittenauer Zoltán egy-egy üveg bora került felkötözésre a májusfára.
Az általános iskola 6. és 8. osztályos tanulói szalagtáncot mutattak be nagy sikerrel.
2014-ben az újonnan alakult Német Nemzetiségi Önkormányzat megalapította a „Nemzetiségünkért Díjat”. Ezt az elismerést 4. alkalommal ítélték oda eddig minden alkalommal olyan császártöltési kapta ezt a díjat, aki sokat tett a hagyományok ápolásáért és továbbadásáért, az idei évben sem volt ez másként.
Stadlerné Csányi Éva pedagógus volt iskolaigazgatóra esett a választás, az ő nevéhez kapcsolódik az iskolai néptánc oktatás, a sváb ruhatár iskolánk minden tanulójának és tanárának, Német Versmondó Verseny 10 település részvételével, a Sváb tábor programjainak összeállítása és sok jó ötlet. Ezzel a díjjal köszönték meg a munkáját.
A Fuchs Kórus, a Fúvós zenekar műsora és a sok színes program után a Közösségek Házában várták a megjelent vendégeket egy kis borkostolóra, zsíros kenyérre és az előző napokban sütött régi idők lakodalmas süteményeire.
A.S.E.