A Kiskőrös története című könyv a helyszínen is vásárolható lesz, szerzői pedig délután beszélgetnek a könyvről és dedikálják is az érdeklődőknek a Szlovák Tájházban.
Magyarországon 2003-óta rendezik meg évente a Múzeumok Éjszakája című rendezvénysorozatot, egy kicsit amolyan nyár esti kikapcsolódásnak, gondosan ügyelve arra, hogy a kulturális csemegék minél szélesebb közönséghez eljussanak. Az ország múzeumai, gyűjteményei ilyenkor rendhagyó nyitva tartással, a mindennapokhoz képest eltérő, sőt sokszor játékos-humoros programokkal invitálják a látogatókat, hogy aztán minden évben, ahogy a jelmondat is tartja, ’egyel több kulturális élmény szülessen’!
Kiskőrösön már a kezdetektől fogva a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumnak, valamint a Kiskőrösi Úttörténeti Múzeumnak (leánykori nevén Kiskőrösi Közúti Szakgyűjteménynek) jut a megtisztelő feladat, hogy minél kreatívabban levezényeljék ezt az estét. Minden évben valamilyen koncepció alapján megrendezik a jeles naphoz kapcsolódó vetélkedőt, amelynek végén az eredményhirdetés, és a díjazás után a ’közútiban’ tovább folytatódik a program éjszakai tárlatvezetéssel, koncertekkel, tűzkerék gurítással, valamint közös tűz körüli tánccal, hiszen mégiscsak Szent Iván éjszakája van.
A vetélkedők kulturális alapmotívuma volt már többek között a szlovák lakodalom, Petőfi Sándor életműve, János vitéz kiskőrösi kalandjai, idén pedig, nem meglepő módon a Kiskőrös 300 emlékévhez kapcsolódva a „Kiskewrews-Kiskőrös, avagy 300 lépés a Wattayak nyomán” címet viseli, utalva a települést újratelepítő család munkásságára, valamint nemcsak a mai, de a régi, középkori település-előzményünkre is (a Kiskewrews alak 1520-ban szerepelt).
Június 23-án, szombaton délután 3 órától a szülőház helyett a programok a Szlovák Tájházban indulnak, ugyanitt és ugyanekkor kezdődik a regisztráció is az esti vetélkedőre. Mivel a játék aznap csak este 7 órakor kezdődik, nap közben is sok-sok színes program invitálja a két intézménybe az érdeklődőket: a hagyományos időszaki kiállításoktól, úthenger járaton és kézműves foglalkozásokon át a gimnazisták színi előadásáig és a cseppet sem hétköznapi főtéri ’boszorkány csődületig’ lesz itt minden. Kíváncsian várjuk a konkrét eseményt!
Az imént felsoroltak mellett akad még egy nem elhanyagolható program, mégpedig a Kiskőrös 300 Emlékbizottság Várostörténeti Albizottságának jóvoltából.
A tisztelt nagyérdeműnek ugyanis délután 3 órától egészen 5 óráig lehetősége lesz a tájház udvarán a jubileumi emlékév kapcsán megjelent Kiskőrös története című 560 oldalas, 1700 képpel illusztrált várostörténeti könyv megvásárlására is, mégpedig a három szerző, Bella Tibor Zoltán, Szedmák Tamás és Turán István jelenlétében, akik igény szerint válaszolnak a felmerülő kérdéseikre, sőt, akár dedikálják is a megvásárolt példányokat.
Várnak mindenkit szeretettel! Kalandra fel!