Már javában sárgulnak, hullanak a fákról a falevelek, termések, lassan leveti nyári ruháját a természet. Sárguló bogyók, zizzenő levelek, termések keresztezik utunkat sétáink során. Inspirálódva, feltöltekezve a természet szépségeivel a Kiskőrösi Szlovákok Szervezete idén is ünneplőbe öltöztette a Pefőfi Szülőház előtti kis teret.
Mindehhez kitűnő, természetes alapanyagokat: szalmabálákat, tököket, diót, kukoricacsöveket színes faleveleket használtak fel.
Az őszi hangulat megteremtéséhez elengedhetetlen a tökös dekoráció. Kiskőrös újratelepítésének 300. évfordulója alkalmából, ezúttal 300 tököt szerettek volna elhelyezni a téren, ám eddig mindössze 150 darab gyűlt össze: Kalmár Benedek, Hazafi Jánosné, Dulai Györgyné, Szűcsné Hajdu Mária, Lengyel Józsefné és Gmoser Györgyné felajánlásából, míg a tökmagok a Judák házaspár jóvoltából.
Mind közül a legékesebb darab, Jancsovics-Leitert Imola keze alatt készült, hisz ő az, aki a „Kiskőrös 300” feliratot tökre festette, mely a mai nap folyamán érkezett meg a Petőfi térre. Itt kell megemlítenem, hogy a szervezők továbbra is szívesen fogadják a felajánlásokat!
A meseszép dekorációhoz a szalmabálákat, és különböző őszi dekorációs elemeket a Polgármesteri Hivataltól kapták, míg a faágakról leereszkedő kukoricacsöveket Kecskeméti János ajánlotta fel.
Ha már szeptember és Petőfi Szülőház, ugyan melyik másik vers kerülhetett volna ki a Fő térre, mint Petőfi Sándor:Szeptember végén című költeménye (szlovák és magyar nyelven).
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet…
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Szeptember végén című versét 1847. szeptemberében írta a költő. A lírai én a tájat szemlélve életének legboldogabb pillanatában az emberi élet és a szerelem mulandóságáról elmélkedik. Gondolatait a környező táj szemlélete indítja el. A természeti képeket párhuzamba állítja az emberi élet képeivel. A lírai én szemlélődésének tárgya a táj, ami a virágzást és az elmúlást is magában hordozza, vagyis az idő múlására figyelmeztet, amit az embernek is tudomásul kell venni, vagyis az elmúlás látványa személyes élménnyé mélyül.
Minden évszaknak megvan a maga szépsége, ilyenkor ősszel a tarkabarka falevelekben és termésekben gyönyörködhetünk, hisz a természet néha olyan csodás dolgokat alkot, amelyek már önmagukban is tökéletes dekorációként szolgálhatnak.
Szűcsné Hajdu Mária a szervezet egyik tagja azt is megemlítette, hogy szeretnék, ha ez a szokás lassan hagyománnyá válna városunkban, hisz szükségünk van ilyen szívet-lelket melengető kis szösszenetekre, melyek mind-mind a közösséget építik, szolgálják.
A Kiskőrösi Szlovákok Szervezete bízik abban, hogy az idei évben nem éri káreset egyik díszítőelemet sem, mint az elmúlt két évben.
Kutyifa Icu
