Kunhegyesi Ferenc, kiskőrösi festőművész sokak számára példakép lehet, aki roma származását sohasem „betegségként” élte meg. Azt vallja, hogy minden ember egyformán értékes. Már gyermekkorában megfogalmazódott benne, hogy szeretne valami őszintét, valami igazat alkotni. Első színes ceruzáit még édesapjától kapta, melyeket ecsetre cserélt közel húsz évvel ezelőtt. Mára egyedülálló, máséval össze nem téveszthető, érzelemgazdag, folyamatosan megújuló képi világot teremtett a festészetben. Sokoldalú tehetség, aki a festészet mellett, művészetterápiás foglalkozásokat vezet, különböző gyermekcsoportok mentora, valamint integrációs előadásokat is tart.
Még 2017-ben, ifj. Kunhegyesi Ferenc művészete címmel, Péli Tamás és Szentandrássy István nyomdokain alcímmel írt és jelentetett meg egy képzőművészeti és életrajzi könyvet Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsanna művészettörténész, aki még tanárként figyelt fel az akkor még ifjú tehetségre. Már akkor tudta, hogy Kiskőrös köz-és kulturális életének kiemelkedő alakja lesz Feró.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Kiskőrös Város Kultúrájáért Díj (2000), Országos Cigány Önkormányzat Képzőművészetért díj (2006), Közép-Európai Kisebbségi Filmfesztivál különdíja (2009) és a Megyei Prima Díj (2018), melyet 2018. november 23-án vehetett át Feró, a Magyar képzőművészet kategória győzteseként.
Elsősorban művészetéről és sikereiről beszélgettem vele, valamint mindarról, amit a roma kultúra hagyományainak ápolásáért, életben maradásáért tesz.
-Mióta is alkotsz pontosan? Ez idő alatt hány műalkotást készítettél?
-2000-ben léptem a festés ösvényére. Akkoriban jelent meg a festés, mint produktum az életemben, amikor Szentandrássy Istvánnal megismerkedtem. A legutóbb vele beszélgettünk arról is, hogy vannak olyan nagy magyar festők, akik több ezer festményről beszélnek, ha erről kérdezik őket. Arra az álláspontra jutottunk, hogy ezek a megállapítások nem biztos, hogy valósak, mert az ilyen nagy mesterek mellett mindig voltak olyan tanítványok, akik hasonló modorban festettek. Ilyenkor gyakran az történt, hogy a tanítványok által megfestett jó minőségű, kvalitású alkotásokat a mester írta alá, saját nevével. Hát így született rengeteg alkotása egy-egy művésznek. Ha a rajzokat is beleszámítom, akkor már én is közel 1000-2000 alkotással büszkélkedhetek ma már, melyből körülbelül 150 darab van, ami festmény.
-Gyakran megemlíted, hogy már gyermekkorodban felkeltette érdeklődésedet a rajzolás. Emlékszel még arra, hogy mikor vettél először ecsetet a kezedbe és, hogy ez milyen érzéssel töltött el?
-Hogyne. Akkoriban minden család otthonában jelen volt egy Jézust ábrázoló kép. Már nem emlékszem pontosan, de valahogyan a kezembe akadt egy ilyen vászon. Akkor úgy gondoltam, hogy én ezt át fogom festeni, de mivel Jézus szerepelt rajta, átfesteni nem mertem, csak felújítani. Próbáltam azon metódus mentén haladni, ahogyan azt maga a mester megalkotta. Ennek köszönhetően gyönyörűen fel tudtam újítani a képet úgy, hogy minden megmaradt ugyanabban a minőségben, ahogyan azt a mester megfestette. Nagy siker volt ez számomra, nagyon örültem annak, hogy meg tudtam tartani a színeket és azt a fény-árnyék játékot, ahogyan azt a festő megalkotta. Tehát az első festői munkám, egy restaurálás volt, az első olyan olajkép, amin tudtam dolgozni. Sokan lehet, hogy nem hinnék, de mai napig hatalmas élmény és öröm számomra az, amikor új ecsetet vagy festékeket vásárolok. Közel olyan érzés, mint amikor fiatalabb koromban vettem egy új cipőt, odaraktam az ágyam mellé és úgy aludtam el, hogy a cipőn tartottam a szemem. Ma már így vagyok az ecsetekkel is. Amikor veszek egy újabb darabot, hetekig csak nézegetem és alig merem belemártani a festékbe, mert annyira szép.
-Milyen érzés számodra az, hogy a magyar festőművészetben is elismerik munkásságodat, nem csak a roma kultúrában? Véleményed szerint, milyen örökséget kaptál a családodtól, a roma kultúrától, mely művészetedhez köthető?
-Azt gondolom, hogy csupán az utóbbi pár évben tudatosult csak bennem, hogy milyen sokat köszönhetek annak, hogy cigány vagyok. A roma kultúrához köthető tudattalan intuitív rendszer, forma és színvilága sokkal jobban hatott rám, mint bármi más. Kiskőrösön az utolsó romák között én vagyok az, akik még beszéli a roma nyelvet, és ezt büszkén vállalom. Édesapám mindig úgy nevelt engem, hogy tiszteljek másokat, etnikai hovatartozástól függetlenül. Úgy gondolom, hogy sikerességem, a származásomhoz is köthető, hiszen mindig fel mertem vállalni azt, aki vagyok. Soha sem többnek látszani, de ugyanakkor kevesebbnek sem. Nem vagyok egy álszerény ember. Nagyon is tisztában vagyok az értékeimmel. Tudom, hogy mit csinálok és ezt bátran fel is vállalom. Szomorúan tapasztalom azt, hogy mások olyan keveset tudnak rólunk, romákról, ugyanakkor még elkeserítőbb az, hogy már a romák is megfeledkeznek gyökereikről, értékeikről. A festészet mellett életem nagy küldetése az értékközvetítés is.
-Továbbra is csak portrékat festesz?
-Igen, képeim központi témája mindig az ember. A több alakos, vagy akár történeti jelenetek ábrázolása egy újabb lépcsőfok lenne az életemben. Természetesen a későbbiekben szeretném ezt is megtanulni.
-Minden festményed más és más jelentést hordoz, vagy esetleg van olyan „elem”, amely minden képeden megjelenik?
-Képeim központi témája mindig az egyén, mivel véleményem szerint annyi érték van egy-egy emberben, mely maga a csoda. Minden egyes figurám a maga drámaiságával egy-egy olyan szépséget és szentséget képvisel, mely minden embernek saját természete. Én ebben hiszek.
-Készítettél már valaha két egyforma képet, vagy mindegyik egyedi, szuverén és megismételhetetlen?
-Nem utánzom magam, mivel azzal nagyon lekorlátoznám alkotói szabadságomat. Nekem nagyon fontos az, hogy szabad maradjak a művészetemben.
-Hitted volna valaha, hogy egyszer majd ekkora hírnév és elismerés övezi munkásságodat?
-Fiatalabb koromban, amikor még csak táncos voltam, már akkor a legjobbakhoz mértem magam. Azóta a festészettel is így vagyok. Alkotás során, mindig megkövetelem magamtól ezt a fajta következetességet. Habár kevesen hiszik el rólam, hogy én egy szigorú, kritikus ember vagyok, de mai napig ebben hiszek, mivel én az igaz festészetben hiszek. Az, hogy én mit gondolok magamról, illetve a környezetem rólam hogyan vélekedik…ez két különálló vélemény, mely időnként találkozik. Én most abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez a két dolog találkozott, mely egy jóleső érzés.
-Meg lehet szokni a “hírnevet”?
-Már fiatalabb koromban a Ki mit tud területi versenyén több száz versenyző közül én egyedül jutottam tovább tánc kategóriában az országos nagy selejtezőig. Már akkor is sokan szurkoltak és gratuláltak nekem és ez nagyon jól esett. Mindenkinek jól esik, ha szeretik. Számomra csak az a furcsa, hogy valami produktumot kell létrehoznunk ahhoz, hogy szerethetőek legyünk. Miért nem tudjuk szeretni a kukás embert, aki minden héten elviszi a szemetet a házunk elől? Miért nem tudjuk szeretni a pedagógust, aki napi szinten tanítja a gyermekeinket? Miért nem tudjuk szeretni azt a kőművest, aki felépítette a házunkat? Ezt csak zárójelben jegyzem meg. Természetesen nagyon jól esik, hogy ilyen sokan szeretnek és elismernek, gratulálnak, de ez egy kicsit furcsa nekem.
-Milyen érzés a Megyei Prima Díj, Magyar képzőművészet kategória győztesének lenni?
-Nem is számítottam rá. Még beszéddel sem készültem, ennek ellenére az én nevemet mondták be elsőként. Örömmel, nagyokat lépkedve mentem fel a színpadra. Már akkor ott a díjátadón is elmondtam, úgy gondolom, hogy nem lehet összemérni, megmérettetni egyetlen egy ember sorsát, életét sem a másikéval, hiszen mindenki a képességeinek megfelelően teszi a dolgát. A gyerekeknek is mindig ezt hangsúlyozom, hogy ne versenyezzetek egymással, senkivel sem. Nem versenyről szól az élet.
-Még mindig a Békés művész díjra vagy a legbüszkébb?
-Természetesen minden díjamnak örülök, de jelenleg a Megyei Prima Díjra vagyok a legbüszkébb.
-Tudatosan építed a karrieredet, vagy ebben sincs olyan nagy tudatosság, mint ahogyan a művészetedben sem?
-Sohasem volt nálam tudatos az, hogy úgymond mecénásokat keressek, kiállításokat szervezzek. Úgy gondolom szerencsés ember vagyok, akit mindig olyan személyek vesznek körül, akik értékként kezelik mindazt, amit csinálok. A Prima Díj sem kizárólag az én érdemem, hanem azoké is, akik időről-időre hisznek és bíznak bennem.
-Szerinted mit tartogat még a jövő számodra?
-Ezután is ugyanúgy fogom tenni a dolgomat, mint eddig. Kis csapatommal -a Ferkina király udvarával- már javában készülünk a Városi Mikulás Ünnepségre. A Ferkina király udvarának célja, hogy egy teljesen alulról jövő kezdeményezésként újra ki tudjuk alakítani, létre tudjuk hozni a roma közösséget, roma hagyományokkal és a roma kultúra alapjainak megteremtésével. Ahogyan már korábban említettem, jómagam szerencsés helyzetben voltam, mert sok olyan ember vett körül, akiket követni tudtam, és akik segítettek nekem. Többek között ezért is szeretném nagyon, ha ezeket a tehetséges gyerekeket is legalább ilyen támogató környezet venne körül. Mindehhez egyedül kevés vagyok, kell az iskolai pedagógia, a szülői támogatás és azok a mentorok, akik vagyunk egy kevesen. Ha együtt tudnánk működni, mindezt sikerre vihetnénk. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a Ferkina király udvaraként működő kis klub, -idővel- egy tehetséggondozó udvarrá váljon.
Feró munkássága, része korunk modern magyar-roma képzőművészetének, melyet a mesterei által megkezdett munka folytatásaként, a hivatásos roma festészet 21. századi életben maradásáért tesz. Azt hiszem mindannyian büszkék lehetünk Feróra, de elsősorban talán nem is kitüntetéseire, sokkal inkább az emberre, aki hosszú utat járt be. Kívánjuk, hogy céljaid megvalósításához nyitott ajtókra találj!
Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi
