Advent a hangolódás, az elcsendesedés, a felkészüléssel teli várakozás időszaka, amikor lassan öröm tölti el szívünk, s a szeretet kopogtat a lelkünk ablakán.
Ebben az időszakban, emberi kapcsolatainkban az összetartozás érzése erősödik fel, melyet közösségi programokon, eseményeken újra és újra átélhetünk.

Lehocki Ferenc Soltvadkert város polgármestere ünnepi beszédet mond

Soltvadkerten, egyik ilyen hagyományőrző eseménysorozat az adventi gyertyák meggyújtása a Hősök terén.
Advent második vasárnapján a Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde önkormányzati intézmény közreműködésével került sor a második adventi gyertya meggyújtására.
Az este 5 órakor kezdődő eseményt Soltvadkert város polgármestere, Lehoczki Ferenc ünnepi beszéde nyitotta meg.

Patakiné Török Anikó a Bocskai utcai óvoda, tagóvoda vezetője köszöntő beszéde

Patakiné Török Anikó a Bocskai utcai óvoda, tagóvoda vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd felcsendült Vivaldi Négy évszakából a Tél című tétele. Az óvodapedagógusok és a kisgyermeknevelők versekkel, énekkel színesítették az ünnepi hangulatot. Végezetül az óvodások „Fény-táncával” és a gyertya meggyújtásával zárták az ünnepi műsort.

Az óvodások előadása

A nézőközönség útravalóként Márai Sándor gondolatait kapta:
„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodákban, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS