Gmoser Györgyné Zsuzsa nénivel, a Kiskőrösi Szlovákok Szervezetének elnökével, a Szlovák Népdalkör vezetőjével otthonában beszélgettem, aki 1972 óta tartja össze a helyi szlovákokat.
Zsuzsa néni közel öt évtizede dolgozik azon, hogy segítse a nemzeti lét ápolását, a szlovákok népi hagyományainak megőrzését térségünkben. Munkásságát nemrégiben még maga a magyar miniszterelnök is elismerte, aki Zsuzsa néni részére a Nemzetiségekért Díj kitüntetést adományozta, melyet személyesen Balogh Zoltán emberi erőforrások miniszterétől vehetett át Budapesten. Mindez cseppet sem meglepő számunkra, hiszen Zsuzsa néni és szlovákjai nélkül elképzelhetetlen a Városalapítók Napja, az Országos Rétesfesztivál programja, vagy akár a Nemzetiségi Napok megrendezése is Kiskőrösön.
Mivel a városban a családok többsége szlovák felmenőkkel büszkélkedhet, azonban az ősök nyelvét ma már szinte csak az idősek beszélik, Zsuzsa néni gondolt egyet és a szlovákokkal együtt sok száz képet gyűjtött, majd ezt használta fel könyvében. A könyv egy eltűnőben lévő világról szól, melyet ma még hűségesen ápolnak és őriznek Kiskőrösön.
Hogyan és mikor lett Zsuzsa néni a kiskőrösi szlovákok vezetője? Mesélne erről?
Hosszú ideje, 1972 óta vezetem a helyi szlovákokat. Abban az időben ez nagy különlegességnek számított. Több mint 45 évvel ezelőtt a Parlament vadásztermében volt egy tanácskozás, ahol megbeszélték, hogy a vidéken élő, mezőgazdasággal foglalkozó parasztasszonyoknak is kellene valamilyen kulturális elfoglaltság, ahol közösségben lehetnek, akárcsak városi és gyárakban dolgozók. Mivel a vidéken dolgozó parasztasszonyok a szőlőn, a családon és a templomon kívül sehová nem tudtak elmenni. A Kossuth Szakszövetkezetben, mivel az ő feladatuk volt a parasztemberek kulturálódása engem választottak meg elnöknek ezen feladatok elvégzésére.
Hamar munkába is kezdtem, óriási rendezvényeket szerveztünk, de olyanokat, hogy az országban még egy ilyen nem volt.
Október 1-jétől május 15-ig egyik szerdán Zahorán másik héten Kiskőrösön szerveztünk összejövetelt. Azért ebben az időszakban, mert ilyenkor nem volt szőlőmunka. Ezekre az alkalmakra mindig különleges előadókat hívtam: orvosokat, tanárokat, virágkötőket, virágkertészeket, szakácsokat. Olyan szakácsok és cukrászok jöttek ide hozzánk, akik sok mindenre megtanították az asszonyokat. Minden télen egyszer szerveztem a kultúrház nagytermébe hatalmas nagy pótszékekkel zsúfolásig teli rendezvényeket, ahova már férfiak is jöhettek. 18 év alatt többek között Czeizel Endrét, Antal Imrét és barátait vagy a 100 Tagú Cigányzenekar néhány tagját és sok egyéb művészt is meghívtam előadónak, akiktől sokat tanultunk. Összejöveteleink mindig népszerűek voltak, melynek legnagyobb érdekessége az, hogy Zahorán körülbelül 40-45, Kiskőrösön 60-80 viseletbe, bőszoknyába öltözött asszony jött mindig az összejövetelekre, tehát a szlovák közösség több mint fele. Kár hogy akkor még nem volt olyan rendszer, hogy ezt valaki felvette volna. Mennyi-mennyi tanyából, távoli utcából, akár több kilométert is sétálva, majd összeverődve, egymást megvárva jöttek az asszonyok a helyi iskolába, a művelődési központba vagy a Vasvári iskolába, ahol a programokat tartottuk. Ez egy olyan dolog, amit ma már senki sem tud megismételni, sehogy, akármit csinál, mert már csak egy olyan asszony van Kiskőrösön, aki helyi viseletben jár. Őt személyesen is bemutatom majd szombaton a könyvbemutatón. Néhányan hordanak még népviseletet, de ők már nagyon idősek, ezért csak ritkán találkozhatunk velük.
Tehát ez az én különleges szervezésem nem csak azért volt különleges, mert nagyszerű előadókat hívtam meg, hanem azért, mert akkor még igazi kiskőrösi viseletben járó asszonyok látogatták ezeket a rendezvényeket. Ezt sohasem fogom elfelejteni. Könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, hogy a 70-80 éves nyanyicskák ott baktattak a Zahorai kövesúton, hogy részt vehessenek egy-egy ilyen rendezvényen.
És ha véletlenül valamilyen oknál fogva elmaradt egy alkalom, már üzentek, hogy remélik nem hagytam abba a kiskőrösi szlovákokért végzett munkálkodást. Ennek a kezdeményezésnek az egyik hozadéka az, hogy még mindig együtt vannak a kiskőrösi szlovákok. Igaz már lényegesen fiatalabbak, mert sajnos azóta már sokan meghaltak, de a helyükre szerencsére újabbak jöttek.
Mostanában is még olyan 80-90-en szoktunk részt venni a helyi rendezvényeken, ezért nagyon hálás vagyok nekik.
Ez egy nagy létszám szerintem, sőt az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke mindig azt mondja, hogy ez csodával határos, mert minden nagyvárosban körülbelül csak olyan 15-20 nemzetiségi tagot tudnak rendezvényeikre meghívni.
Hogyan született meg a könyv megírásának ötlete?
Dalok és viseletek címmel szerettem volna kiadni a könyvet, de aztán mindig valami eszembe jutott még és azt is megírtam a könyvben. Nagyon sokszínű lett szerintem, bár biztosan az is meglátszik majd rajta, hogy egy öregasszony készítette.
Végül azt a címet kapta a könyv, hogy „Bátorság kell a hűséghez”. Ez egy olyan komoly mondás, ami a kiskőrösi szlovákjaimra nagyon is jellemző. Bátorság kellett a szlovákjaimnak ahhoz, hogy idejöjjenek, hogy itt maradjanak, dolgozzanak, élni tudjanak, szlovákul beszéljenek és megtartsák az evangélikus vallást. Ehhez mindhez nagy bátorság kellett, mert sok minden történt az elmúlt 300 évben, de főleg az utóbbi 80 évben. De ők ezt mind bátran és hűségesen elviselték. A sok nehéz munka után mindig vidámak voltak, énekeltek, táncoltak, mely minden ember okulására szolgálhat, hiszen a tánc és az ének is gyógyít, nagymértékben helyrehozza a lelki és a testi bajokat is.
Még ma is gyakran szervezek bálokat, ahol mindig azt a visszajelzést kapom, hogy évi három-négy bál nem elég. Azt mondják, hogy többet ér ez, mintha reumatológiára mennének. Ez az igazi terápia, hogy tánccal és ilyen vidáman tölthetik a szabadidejüket. A népdalkört még csak 2000 óta vezetem, de azóta már velük is bejártuk az egész országot, a szlovák településeket. Nem győzzük teljesíteni a meghívásokat. Minden évben részt veszünk az országos tv-ben is szerepeltünk a népdalkörrel és a gasztronómiában jeleskedő asszonyokkal, akik élő adásban sütötték a rétest és sok mást is. Rendezvényeinkről gyakran tudósítanak televíziók, újságok, ezért ma már sok fénykép áll a rendelkezésünkre, míg a régi időkből csak néhány.
A könyv nehezen jött össze, mert sok egészségügyi probléma hátráltatott, de a jó Isten azt akarta, hogy tegyem még a dolgomat.
Születésem óta véremben van, a szlovákokért tenni akarás. Mindig csinálom, amit eltervezek és szerencsére sok segítséget is kapok a szlovákjaimtól és magasabb fórumoktól is. Az elmúlt néhány évtized alatt rengeteg sok fényképet gyűjtöttünk össze, és a képek halmazába belegabalyodva zavart meg engem a könyvkészítés ötlete, mert mindet szerettem volna egy könyvben látni.
Írtam néhány érdekes kis történetet is a könyvbe a képek mellé, mert úgy gondoltam, hogy a képek magányosan nagyon egyhangúak lennének. Történeteimben többnyire a gyerekkoromat idéztem fel.
Ahol a gyermekkoromat töltöttem, és ahol még most is élek, ezt a területet régen Sárköznek hívták, mely a keceli út, Dózsa György út, Erdőtelekkel behatárolt része, mely a Csukás-tó felé lejt. Itt ha esett az eső, térdig érő sár volt és ezek az emberek, a sárköziek, a templomba mindig a középső ajtón mentek be, bár többen voltunk, mint ahány pad volt. Ha máshol ültek, még akkor is a középső ajtón mentek be. Mindig is szerettem az éneklést, már pedagógusként is, mert mi itt olyan dalokat énekelünk, amiket más településeken nem is tudnak, ez legalább 50-60 dal. Ezeknek csak a felét tetettem bele a könyvbe, mert ez egy nagy feladat: a dalokat jól lekottázni, szabályosan leírni szlovákul, ezért szakemberek segítségét is kértem.
Mindehhez szlovák vezetőktől és elismert szakemberektől kaptam segítséget, akik azonnal támogattak engem.
Többek között a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatójától Andó Györgytől, aki az általam fonetikusan leírt dalszöveget leírta szabályosan. Dr. Zsilák Mária az ELTE professzorasszonya is átnézte és kijavította a szöveget, míg a kottázást Erdélyi-Molnár Klára népzenész végezte, aki egyben a Zeneakadémia tanára is. Ő gyönyörűen lekottázta. Többször is eljött ide Kiskőrösre, akinek a népdalkörrel felénekeltük dalainkat. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy érték. A könyv másik értéke a Kovács Ilus néni gyűjteményeiből kiválasztott anyag, aki a legkiválóbb tanár volt Kiskőrösön és a Dél-Alföldön. 1972-ben ő indította be újra a szlovák nyelvoktatást a régi Bem iskolában. Ő volt az, aki újra felvirágoztatta a szlovák nyelvet, ami egészen hosszú ideig működött. Leska István tudós lelkész, intendens Énekecskék címmel írt a kiskőrösiekről, amelyből pontosan megtudhatjuk, hogy miért jöttek ide a szlovákok a Felvidékről. Ezt az értékes írást nem tudtuk elolvasni, megérteni, amíg Ilus néni ócseh nyelvről magyarra le nem fordította. Azóta az evangélikus templomban, októberben a templomszentelés évfordulóján az egész gyülekezet énekli.
Leska István 1810-től 1818-ig élt itt Kiskőrösön. Felesége Lautschek Rebeka volt, aki Petőfi Sándor születésénél bábaasszonyként tevékenykedett. Jól tudott beszélni Hrúz Máriával tótul. Ő mondta, hogy január 1-jén meg kell keresztelni ezt a vézna kisgyereket, hogy nehogy pogányan haljon meg. Ezért lett január 1-jén megkeresztelve Petőfi Sándor. Azóta a mi nagy ünnepünk a Szilveszter és az Újév.
Leska István és felesége a kiskőrösi evangélikus temetőben lett eltemetve. Leska István munkásságát sokan nagyra becsülik. Vannak akik még diplomamunkájukba, vagy egyebekbe is beépítik az ő munkáit. Mindemellett a könyvben sokat írtam a szlovákok gasztronómiájáról is, mert Kiskőrös gasztronómiája országos hírű: a kiskőrösi szaladgálós rétes, a sztrapacska és a húsos káposzta, ezért több receptet is beletettem a könyvbe.
A szlovák népviselet, az énekek és a dalok, valamint a gasztronómia témakörét járom körbe a könyvben, mely közel 260 oldalas és körülbelül 150 színes képet tartalmaz.
Kedves Icuka szeretnék köszönetet mondani az interjúért, hogy érdeklődtél a szlovákjaimról és ezúton is szeretnék külön köszönetet mondani a következőknek.
Dr. Filus Erikának, aki a könyvet lektorálta, Turán István történésznek, aki a szerkesztésben és a nyomdával való kapcsolattartásban nagyon sokat segített. Bálint Zsoltnak, aki mindig türelmes volt velem és a könyvem tördelését és formába öntését nagyon ügyesen végezte. Balla Mihálynak a szerkesztési munkálatokban való tevékenységéért (Házi Áldás). Köszönöm a Druk-ker Kft. minden dolgozójának, Markó Péter ügyvezető úrnak, a TOPBALATON Kft. (nyomasmindenre.hu) dolgozóinak, Dr. Lasztovicza Gábor ügyvezető úrnak. Külön öröm számomra, hogy egy kiskőrösi és egy Kiskőrösről elszármazott nyomdatulajdonos közös kooperációval elkészítette a könyvemet. És végül de nem utolsó sorban köszönöm az én ügyes szlovákjaimnak, az aktiváknak az együtt töltött felejthetetlen éveket.
Zsuzsa néni ezúton is szeretettel hív mindenkit „Bátorság kell a hűséghez” című könyvének bemutatójára, amely a 300 éve betelepült szlovákság tiszteletére készült. 2019. május 4-én szombaton délután 16 órától kiállítással, Nyanyicska konyhával, könyvbemutatóval és színvonalas műsorokkal várnak minden érdeklődőt Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi
A Kiskőrösi Szlovákok Szervezetének működésének, tevékenységének támogatását, főként a nemzetiségek önazonosságának megőrzését, anyanyelvük, hagyományaik, szellemi és tárgyi emlékeik ápolását szolgáló, továbbá nemzetiségi érdekképviseleti célok megvalósítása érdekében végzett tevékenységének támogatását a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
