Orbán Attila 1996-ban kezdett jégkorongozni a Dunaferr SE színeiben, de kipróbálta magát birkózásban, különböző küzdősportokban, atlétikában és úszásban is. A 2008-2009-es idényben egyszerre vett részt a junior bajnokságban, a MOL Ligában, valamint az OB/I B-ben, így abban a szezonban több mint 100 mérkőzést játszott. A 2009/2010-es szezon végén a Fehérvár AV19 csapatához igazolt át a válogatottban is alapembernek számító Orbán Attila, akit az Ocskay Gábor Emléktornán a legjobb fiatal játékosnak választottak. A székesfehérvári csapattal háromszor lett magyar bajnok (2011,2012,2013), 2013-ban a miskolci négyes döntőn megnyerték a Magyar Kupát, valamint 2014-ben a Szuper Kupát. A Divízió I/A világbajnokságot 2015-ben rendezték Krakkóban, ahol a válogatott feljutott az A-csoportba.
Aztán 2019 júliusában sokakat váratlanul ért a hír, miszerint Orbán Attila a Hokiklub Budapest legponterősebb védője, csapatkapitánya lezárja pályafutását és 29 éves korában visszavonul.
„Úgy éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor döntenem kellett, hogy hogyan tovább. Több mint két évtizedes pályafutásom alatt nagyon sokat kaptam a hokitól. Megtanultam harcolni, másokért küzdeni és elérni a kitűzött célokat. Elégedett vagyok a pályafutásommal, hiszen amire vágytam, azt mind sikerült elérnem. A hosszú évek alatt megszerzett tapasztalataimat most már szeretném továbbadni, érvényesíteni, amennyire csak tudom. Azt az elvet vallom, hogy muszáj egyszerre több lábon állni, ezért jelenleg a mesterdiploma megszerzésére készülök, mellette pedig építgetem a vállalkozásomat, azonban továbbra is életem része a jégkorong, hiszen szeretném továbbadni azt a sok jót, amit általa kaptam.”
Beszélgetés Orbán Attilával, a HC Kiskőrös új mentorával, szakedzőjével.
Hogyan kerültél Kiskőrösre?
Amikor még a Fehérvár csapatában játszottam Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke gyakran ellátogatott a mérkőzéseinkre, ahol felkeltettem a kiskőrösiek figyelmét. Még aktív voltam, amikor adódott egy nyári táboroztatási lehetőség itt Kiskőrösön, ahol nagyon jól éreztem magam. Aztán amikor abbahagytam a profi sportot, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy itt folytatom a munkát, hiszen szerettem volna fejlődni. Jelenleg mentor és szakedző vagyok a HC Kiskőrös csapatánál. Úgy gondolom, hogy közel 30 évesen ez egy igazán szép eredmény, mindemellett nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, mivel mindig mosolyt csalnak az arcomra. Egyébként Kiskőröst is nagyon szeretem, szeretek itt élni, és ami különösen tetszik, hogy a klub nagyon dinamikusan fejlődik, sőt folyamatban van már a nagyobb pálya kiépítése is, mely előreláthatólag 1-2 éven belül meg is valósulhat. Külön öröm számunkra, hogy egyre több gyerek jár hozzánk, és hogy korosztályosan is ott vagyunk a legjobbak között. Nem véletlenül léptünk csoportokat is a korosztályokban. Úgy gondolom, hogy ez a stáb megerősítésének, valamint Szekeres Károly elnökünk munkájának együttes eredménye, hiszen Kiskőrösön már az is csoda, hogy egyáltalán van jég. Ez a Szekeres család érdeme, szóval nagy köszönettel és hálával tartozunk nekik.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó hokis legyen?
Szív, akaraterő, motiváció és szorgalom.
Most, hogy felhagytál a profi jégkoronggal, mit csinálsz szabadidődben?
Jelenleg a szabadságérzet élményét nyújtó hobbikat részesítem előnyben. Nagyon szeretek motorozni, van egy nagy chopperem, de érdekel a vitorlázás és a lovaglás is. Nagyon szeretem a természetet, ezért amikor kirándulni megyek mindenképpen hegyes, erdős részekre utazok, de legszívesebben a Velencei-hegységet járom be, ahol a természet kincseiben tudok gyönyörködni. Lovagolni jelenleg Kecelre járok, amikor időm engedi, hiszen a napjaim nagy részét a hoki klubban töltöm, vagy éppen toborzókat szervezek a különböző iskolákban, óvodákban. A lovaglás, mint sport lassan már 10 éve jelen van az életemben. Nem titkolt célom, hogy szerettem volna a Nemzeti Vágtán is indulni, de mindezt a testalkatom és a súlyom nem tette lehetővé. Ezen kívül egyébként több minden szerepel még a bakancslistámon. Mindig is nagy álmom volt, hogy vitorlázhassak, hogy részt vehessek különböző vitorlás rendezvényeken, versenyeken. Egyébként indultam már Kékszalag és Fehér Szalag Vitorlás Versenyeken is, illetve különböző magán-, nyitó vagy záró rendezvényeken. A Kékszalag versenyen egyébként harmadikak lettünk, míg a többi versenyen is dobogós helyezést értünk el. A hobbijaim közül talán ezen a területen kell még a legtöbbet tanulnom, de azért ez egy jóval összetettebb sport. Korábban kipróbáltam magamat birkózásban, atlétikában és úszásban is, azonban az idő előrehaladtával arra jöttem rá, hogy muszáj szűkítenem a kört ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű időt tölthessek a hobbijaimmal úgy, hogy az minőségi is legyen. Így a TOP3-ban a motorozás, a vitorlázás és a lovaglás maradt. Kipróbáltam magam különböző küzdősportágakban is, mint a birkózás, vagy a K1, azonban Muay Thai Box-ban még mindig aktív vagyok, sőt terveim között szerepel, hogy hamarosan ringbe is szállok.
Amikor még profi játékos voltál, akkor is ennyi időd jutott a hobbijaidra?
Nem igazán, akkor többnyire csak nyáron űztem a hobbijaimat, de azokat igyekeztem úgy beépíteni az edzéstervembe, mint felkészítő sportágakat. A lovaglás például abszolút jó edzés volt alsótestre, lábra, sőt sokszor még el is lazultam tőle. Mivel a motorozás valamivel veszélyesebb sportnak számít, így akkor még csak ritkán motorozhattam, míg a vitorlázás inkább csak nyári sport.
Kitől örökölted a sport szeretetét?
Tulajdonképpen az egész családom mindig is sportos életet élt. Édesanyám válogatott atléta volt, távfutó. Édesapám focizott, karatézott, míg a húgom kézilabdázott. A sport szeretete– azt hiszem -, a személyiségemből, érzékenységemből, és a testmozgásra való fogékonyságomból is adódik.
Szerkesztőségünk nevében gratulálok eddigi eredményeidhez és kívánok neked jó egészséget, örömmel végzett mentori, szakedzői munkát!
Kutyifa Icu
Fotógaléria:
