A 15 éves Walter Borka Kiskőrösön él édesanyjával, aki 11 éves kora óta fest. Tanulmányait a Bem József Általános Iskolában kezdte angol tagozaton, jelenleg a kecskeméti Kandó Kálmán Szakgimnázium Kondor Béla Művészeti Tagozatán 9. évfolyamos. Borka óvodás kora óta számtalan képzőművészeti pályázaton kapott elismeréseket, azonban szakmai pályafutását tanári felügyelet mellett csak 4 évvel ezelőtt kezdte el Babucsikné Zeikfalvy Anna grafikusművész mellett. Anna néni szárnyai alatt megannyi pályázaton sok-sok díjat nyert a fiatal tehetség, aki első nagyobb képzőművészeti kiállítása után, karácsony előtt néhány nappal adott interjút nekünk.
Mi az első emléked a festéssel vagy a rajzolással kapcsolatban?
Emlékszem egy rajzomra, amikor még csak lovakat rajzoltam, de azok akkor még csak pálcikákból álltak. Ez az első olyan rajzom, amire emlékszem. Régen nagyon szerettem képregényeket rajzolni, de ma már többnyire csak az érzéseimet festem le/meg.
Ha jól tudom 11 éves korodban lettél Babucsikné Zeikfalvy Anna néni grafikusművész tanítványa? Hogyan kezdődött kettőtök kapcsolata?
Általános iskolás éveim alatt a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában fuvoláztam, amikor rájöttem arra, hogy ez nem az én utam, hogy én inkább a rajzolást fogom választani, ezért átjelentkeztem grafika tagozatra, ahol megtaláltam magam. Már akkoriban rengeteg különböző technikát kipróbálhattam Anna néni útmutatásával, mely mind nagyon hasznos volt. Nagyon szerettem azt az időszakot is.
Mit értesz mindenféle technika alatt?
A hidegtűtechnikát és ilyen nyomatokat, emellett linometszeteket csináltunk, de grafittal is rajzoltunk, illetve akvarellel festettünk sokat.
Képeid többségét milyen technikával készíted?
Amit manapság leggyakrabban preferálok az az olajfesték, de szeretek akrillal is alkotni. A kollégiumban például nincs nálam az olajfestékem, így ott többnyire a grafikai technikákat alkalmazom, például a tust.
Most, hogy középiskolás lettél, mennyi időd jut a festésre?
Többnyire minden nap próbálok időt szakítani arra, hogy alkothassak, de leggyakrabban akkor veszek a kezembe ecsetet vagy tust, amikor valamilyen meghatározó dolog történik az életemben, hiszen legtöbbször az érzéseimet festem, rajzolom meg.
Gondolom a nagyobb alkotásaid akkor itthon, hétvégén készülnek.
Igen.
Most hogyan néz ki egy heted?
Hétfőnként napi 10 órát az adott gyakorlati helyen töltünk, ahol lehetőségünk van mindenféle technikát kipróbálni. Most perpill festészeten és grafikán vagyok, míg a többi hétköznapon az iskolában vagyunk és tanulunk. A hétvégéket pedig általában Kiskőrösön töltöm a családommal.
Anna néni mellett ki az, aki segít neked, aki most tanít téged?
Most itt a középiskolában forgószínpadszerűen mindenféle művészeti ágat kipróbálunk: a szobrászatot, a kerámiát, a grafikát és a festészetet, mellette persze ugyanúgy tanulunk reál és humán tantárgyakat is. Ennek ellenére szívem szerint én továbbra is a festészetet választanám hivatásomnak, persze ezt majd a tanáraim döntik el, hogy melyik szakágat válasszam, hogy mi az, ami szerintük kamatoztatható lesz a pályám során.
Hogyan tudod elképzelni magad a jövőben ezen a pályán? Vannak már most nagyobb terveid, vágyaid, vagy a sorsra bízod, hogy merre terelget az élet?
A művészet szerintem mindig meghatározó lesz az életemben. Bármi is legyen majd a végzettségem egy biztos, hogy a festészetben megtaláltam önmagamat. Szeretnék majd főiskolára, egyetemre is menni. Azt is el tudom képzelni, hogy művészettörténész leszek, vagy valami ilyesmi, de egy biztos, hogy festeni fogok egész életemben, amíg csak tudok. Egyébként már most úgy gondolom, hogy külföldre szeretnék majd költözni. Nagyon szeretek utazni, és eddig London volt az, ami nagyon megfogott. Amikor ott jártam eldöntöttem, hogy ott fogok élni.
Mik azok a legfőbb tulajdonságok, amivel mindenképpen rendelkeznie kell egy művésznek?
Kitartás. Talán ez a legfontosabb, mert mindig lesznek olyan emberek, akik nem ismerik el a tehetségünket. Emellett elhivatottság, és fantázia mindenképpen.
Amikor alkotsz… előre tudod, hogy mi az, amit ábrázolni szeretnél, vagy elsősorban az érzéseidet „öntöd” képekbe?
Ezt elég nehéz kifejezni. Általában először elkezdek mindenfélét rajzolni a kis füzetembe, aztán kiválasztom, hogy melyik az, ami leginkább kifejezi az érzéseimet. Gyakran készítek ilyen vázlatokat, viszont nem mindig. Vannak néha ilyen bevillanások, képek is a fejemben, amelyek előre megjelennek előttem. Néha megálmodom ezeket.
Azt mondtad, hogy 11 éves korod óta alkotsz. Megszámoltad már valaha, hogy hány képet készítettél ez idő alatt?
Nem tudom pontosan, szinte megszámlálhatatlan darabot. Vannak olyan képek, amiket nagyon hamar el tudok készíteni, ilyenek például a grafikák. De a képek méretétől és az adott technikától függően eltérő, hogy egy-egy képen mennyit dolgozok. Festés közben általában mindig tartok kisebb-nagyobb szüneteket, mert talán a szemem az, ami a leghamarabb elfárad, aztán pedig azért is praktikus ez, mert ilyenkor újra és újra áttanulmányozom a képet, amin éppen dolgozom.
Van, hogy mások véleményét is kikéred, vagy többnyire a benned lévő intuíciókra hagyatkozol?
Ez vicces. Általában véve kikérem az emberek véleményét, míg Anna néni tanácsait például mindig megfogadtam.
Említetted, hogy számodra a festés egyfajta terápia, de az iskola és a művészet mellett mennyi időd jut magadra?
Így, hogy kollégista lettem, valamivel kevesebb idő jut magamra, de mivel kötelezően el kell járnunk sportfoglalkozásra, ezért én a jógát választottam, ami engem egyébként nagyon kikapcsol.
Mi jellemzi az ábrázolásmódodat, képi világodat leginkább? Leggyakrabban milyen stílusban alkotsz?
Próbálom megtalálni a saját stílusomat. Ez nagyon nehéz, de viszont szerintem már jó úton haladok. Itt a Kandó iskola művészeti tagozatán úgy érzem, hogy kezdem megtalálni magam. De eddig mindenfélét kipróbáltam, így korábbi munkáim még igen különböző technikákkal készültek.
Van példaképed?
Igen, Frida Kahlo. Imádom a képeit. Részt vettem egyszer Budapesten egy kiállításán és mindent imádtam, amit ott láttam. Azt hiszem, hogy ő egy szimbolista festő, akit egyébként már évek óta követek.
Gyakran kikéred mások véleményét, vagy megkérdezed az ismerőseidet arról, hogy nekik mit üzen egy-egy képed?
Igen, gyakran megkérdezem az ismerőseimet, és ami nagyon érdekes, hogy szinte mindenki mást tud beleképzelni egy-egy képembe. Igazából ezt szeretem a művészetben leginkább, hogy mindenki máshogy alkot. Ezt például az iskolában is tapasztalom, hogy amikor elénk tesznek egy almát, vagy banánt, mindenki másképpen alkotja meg. Annyira jó, hogy mindenki másképp lát egy-egy dolgot. Talán ennek is köszönhető, hogy az igazi művészek elfogadják egymást, annak ellenére, hogy mindenki teljesen más.
Milyen érzés volt látni, hogy Lászlóné Takács Ágnes, az Ágnes Galéria tulajdonosa a te műveidet is kiállította a Petőfi Sándor Művelődési Központban, sőt mi több az esemény plakátján is a te egyik festményed szerepelt?
Csodás érzés volt, szerintem sohasem fogom elfelejteni. Örökké megmarad az emlékeimben. Nagyon jó érzés volt látni, hogy olyan munkáim is kikerültek, amiket elsősorban magamnak festettem, mert szerettem volna az akkori érzéseimet kifejezni. Furcsa, de egyben jó érzés is volt, hogy kiállították az “érzéseimet”. Remélem, hogy sokan megtalálták a képeimben önmagukat.
Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi
