Hithű lokálpatrióta, helytörténész, a Kiskőrösi Települési Értéktár egy éve megválasztott vezetője. Turán Istvánnal beszélgettem.
Hogyan alakult ki nálad a történelem iránti szenvedély?
Az általános iskola ötödik osztályában találkoztam először a történelemmel, mint tantárggyal, viszont történeti jellegű meséket, népmeséket, leírásokat már korábban is olvastam. Nagyon szerettem például a Benedek Elek féle-hazánk illetve magyarok történetét. A különleges viszony, amiben a könyvekkel vagyok, már kiskoromban kialakult, hiszen édesanyám könyvtáros. Gyakorlatilag az egész gyerekkorom ebben a szoros kötelékben telt el, teljesen természetes dolog volt, hogy olvasok, könyvtárba járok.
Visszatérve az általános iskolához: Petőfis voltam, Szabó Kelemenné volt a történelem és az irodalom tanárom, akivel kapcsolatban biztosan kijelenthetem: nagy hatással volt rám, hiszen nyolcadik osztályban úgy döntöttem, hogy tanulmányaimat humán területen, konkrétan magyar és történelem szakos osztályban szeretném folytatni.
Középiskolai tanulmányaimat Szegeden, a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végeztem.
Történelmi szempontból nézve beszédes nevű gimnáziumba jártál…
Valóban, most már más a neve, de attól függetlenül, hogy ki volt Ságvári Endre és milyen történelmi szerepet tulajdonítanak neki, számomra, illetve sokunk számára az intézmény mindig is Ságvári Gimnázium marad. Ott egy kiváló és kedves történelemtanárom volt, dr. Farkas István, aki egyébként öregcsertői származású. Többek között az ő hatására a gimnázium második felében már biztossá vált számomra, hogy nekem történelemmel kell foglalkoznom. Így kerültem a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakára. Két út állt előttem az egyetemen: tanári, avagy a történészi hivatás között kellett döntenem. Abból indultam ki, hogy Kiskőrösnek van-e illetve lesz-e szüksége történészre, hiszen mindenképpen haza szerettem volna jönni. Egy percig nem gondoltam azt, hogy Szegeden vagy akár Budapesten próbáljak szerencsét. Végül a történész pálya mellett döntöttem. Úgy hozta az élet, hogy gyorsan világossá vált, nem döntöttem rosszul, hiszen nem is olyan sokára szükség volt a munkámra:
2018-ban volt Kiskőrös újratelepítésének 300. évfordulója: ezeket az alkalmakat, főleg a kerek számra végződőket azért szeretik a történészek, mert ilyenkor a lakosság picit jobban érdeklődik, jobban mobilizálható. Olyan információkat is meg lehet osztani, illetve célba lehet juttatni, amelyekre máskor csak legyint az ember. Ebben az egyéves ünnepségsorozatban az én szakmám nagyon hangsúlyos szerepet kapott; bebizonyosodott, hogy az a munka, amelyet akkor végeztünk szerzőtársaimmal, Bella Tiborral és Szedmák Tamással, az valaminek csupán a kezdete volt, és folytatódik napjainkban is.
Azokat az ismereteket, melyeket megtanultam az egyetemen az országos történelemre fókuszálva, megpróbálom most kicsiben, Kiskőrösre aktualizálni, belehelyezve a város történetét a „nagy egészbe”. Ezt a helytörténeti gyűjteményt, amelynek jelenleg a gondozója vagyok, s amelyet elődeim olyan alaposan és szakszerűen összegyűjtöttek, megpróbálom szakmai szempontok alapján rendszerezni, valamint feldolgozni és a közönséggel megosztani. Ezek mellett természetesen a gyűjtőmunka továbbra is folytatódik, hiszen akár fényképekről, akár iratokról, dokumentumokról, személyes történetekről beszélünk, még mindig óriási mennyiségben vannak kint a lakosságnál. Ez a munka sikeres, hiszen egyre többen keresnek meg.
Nagy segítség ebben a közösségi média, és a digitális tartalmak. A könyvtár kiadásában kéthavonta jelenik meg elektronikus folyóiratunk, a Kiskőrös Múltjából, amelyben érdekesebbnél érdekesebb kiskőrösi témák kerülnek terítékre. Facebook oldalunk ugyancsak ezen a néven fut, aki naprakész szeretne lenni városunk történetéből, az bátran keresse fel. Ez a fajta ismeretanyag-átadás korábban elképzelhetetlen volt. Ezért nem lehet neheztelni elődeimre, hogy nem dolgozták fel olyan mértékben a helytörténeti gyűjteményt, mint ahogyan „megérdemelte” volna. Hiszen a régebbi időkben, sőt ma is, egy könyvnek a megírása, szerkesztése és kiadása óriási összegbe kerül. Ez nem volt járható út, és még manapság is nehéz hozzá forrást szerezni. Ellenben a digitális tartalom, az internet lehetőségek tárházát nyújtja. Azáltal, hogy én nem nyomtatott, hanem e-publikációt szerkesztek, sokkal több emberhez el tudok jutni. Még úgy is, hogy kisebb témákat dolgozunk fel, röviden. Szerzőtársaimmal általában olyan cikkeket írunk, hogy befogadható legyen. Úgy érzem kialakult egy stabil csoport, akik élénken érdeklődnek Kiskőrös várostörténete iránt, és ha nem is rohamos léptekkel, de bővül ez a közösség.
Elmondható, hogy a lokálpatriotizmus és a helytörténet kéz a kézben jár?
Egyértelműen igen. Amikor hazajöttem Kiskőrösre nyilván számításba kellett venni, mi az a téma, amit úgy tudok feldolgozni, hogy az érdekelje a helyi embert. Tudtam, hogy ez a gyűjtemény óriási lehetőségeket rejt magában: dokumentumok, szakdolgozatok, dossziék, könyvek halmaza, amiben a rengeteg értéket úgy lehet megtalálni, hogy ha nekiülünk. Nyilván valamelyik téma érdekesebb, valamelyik részletgazdagabb, valamelyik nagyon hiányos, tehát mindegyikhez másképp kell hozzáállni.
Ahogy beleástam magam, egyre jobban megszerettem ezt a munkát. Szakmámból adódóan ugyanakkor nem lehet célom úgy bemutatni Kiskőröst, hogy itt „minden szép és minden jó” volt mindig, csak azért mert a szülővárosomról van szó.
Úgy tűnik egyenes út volt számodra a Kiskőrösi Települési Értéktár. Bő egy éve választottak meg elnökévé. Ha visszatekintünk rá, összegeznéd az elmúlt időszakot?
Maga az értéktár nem a legbonyolultabb bizottsága az önkormányzatnak, ettől függetlenül szerintem én vagyok az egyedüli bizottsági elnök, akinek minden évben kétszer kell beszámolnia a képviselő-testület előtt, jogszabályi előírások okán. Amióta vezetője vagyok, a szakmai ismereteimet igyekszem hozzáadni. Javaslatot, mint elnök, nem nyújthatok be, de az a jól bevált gyakorlat, hogy aki segítséget kér tőlem, annak állok rendelkezésére. Aki javaslattal szeretne élni, a város honlapján megtalálható javaslatételi lap segítségével (http://kiskoros.hu/kiskorosi-telepulesi-ertektar) tudja megtenni. Ez a dokumentum jogszabályi formaságok miatt úgy néz ki, ahogy, és elsőre talán ijesztőnek is tűnhet… Ezzel nyilvánvalóan meg kell barátkozni. Így ha valaki megijedne ettől a nyomtatványtól, egyrészt teljesen megértem, másrészt be lehet hozzám jönni a könyvtárba, ahol megtalálható vagyok, és nagyon szívesen segítek mindenkinek a kitöltésében!
A honlap szerint 34 a felvett értékek száma.
Időközben 37-re duzzadt a számuk, hiszen legutóbb felvettük az evangélikus imaházat, ami tavaly volt 70 éves: fontos közösségi épület és nagyon különleges történetek is kapcsolódnak hozzá.
Ami szintén lakossági kezdeményezés volt.
Igen, Lupták György esperes úr volt a benyújtó. Az imaház mellett a református templom került be, amiről sokan nem tudják, hogy 1914-ben épült, Lehoczky János kiskőrösi származású építész volt a tervezője, és az Első Dunavidéki Takarékpénztárnak – tehát az egyik legkomolyabb kiskőrösi banknak – volt a székháza. A pénzintézetet 1948-ban államosították, az épületet ezt követően vásárolta meg a Kiskőrösi Református Gyülekezet, akik az eltelt évtizedek alatt belakták és szépen felújították.
A harmadik, amit felvettünk, az egy picit szerteágazóbb kulturális érték: Leska István öröksége. Leska István prágai evangélikus szuperintendens (püspök) volt, onnan érkezett Magyarországra, majd a 19. század elején lelkésze lett a városunk evangélikus gyülekezetének. Hozzá kötődik az evangélikus templom felszentelési éneke és ő írta meg először az akkori Kiskőrös történetét is. Nyelvészettel is foglalkozott: szláv-magyar szótárt készített, ami a mai napig hivatkozási alap. Az a furcsa helyzet, hogy itt van eltemetve nálunk, a kiskőrösi evangélikus temetőben, és lehet, hogy egy helyi lakos nem feltétlenül tudja, hogy ki is volt ez az ember, ám a cseh és szlovák tudományos életben viszont nagy szerepet tulajdonítanak neki és munkásságának.
A helytörténeti gyűjteményben Leska István munkái eredeti vagy kivonatos formában megvannak. Annak érdekében, hogy megismertessük városunkkal a néhai lelkész örökségét, a könyvtár a tavalyi évben pályázatot nyújtott be, ami sikeres is lett.
Mire pályázott a városi könyvtár, elmesélnéd bővebben?
Volt Kiskőrösnek annak idején egy nagyon kedves szlovák tanárnője, Kováts Györgyné Ilus néni, aki régi Bem József Általános Iskolában tanított. Ő még ismerte az úgynevezett bibliai cseh nyelvet, amelyen ezek a művek íródtak, így átírta és lefordította őket. Ezek a fordítások itt vannak a gyűjteményben kéziratként. Úgy vélekedtünk a kollegákkal, hogy az értékes tartalom igen is megérdemli, hogy a megnyert pályázati forrás segítségével kötet formájában kiadjuk ezeket a dokumentumokat. Jelen pillanatban rendezés alatt állnak, és remélhetőleg nyomdába fognak kerülni rövid időn belül.
Kiss Tamás
