A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban az érmes helyek szempontjából kiemelten fontos mérkőzést játszott egymással a 28. fordulóban a Jánoshalmi FC és a Kiskőrösi LC csapata. A találkozót május 16-án Jánoshalmán rendezték meg, ahol kiváló játéktér és több száz – köztük sok kiskőrösi – szurkoló várta az együtteseket.

A mérkőzés színvonalas játékot és nagy csatát hozott, amelyen a kiskőrösiek 1-0 (0-0) arányú vereséget szenvedtek: Tóth Z. – Filus, Rácz (Simon), Pintyi, Dunai (Gémesi), Salami, Nagy A. (Breznyán), Mihály, Tóth Á., Barkóczi, Vajda. Az első félidőben mindkét csapat szervezetten védekezett, de a jánoshalmaiak előtt adódott két nagy gólhelyzet is, de az egyiknél Tóth Zoltán, a másiknál pedig Mihály Dávid tudott az utolsó pillanatban hárítani.

-Hirdetés-

A szünet után frissebben jöttek ki az öltözőből a hazaiak és több gólveszélyes, gyors támadást is vezettek. A jánoshalmiak győzelmét jelentő találatot az 58. percben Harnos Zoltán szerezte, aki egy hosszú labdára ráfutva két védőt is kicselezett és a bal alsó sarokba lőtt (1-0). A kiskőrösiek a találkozó hajrájában mindent megpróbáltak, hogy kiegyenlítsenek, de a támadások végén nem sikerült a kapuba találniuk. Jó mérkőzést láthattak a nézők két felkészült csapattól és ilyen vereség után a kiskőrösiek is emelt fővel jöhettek le a pályáról.

Miskovicz Bálint

Miskovicz Bálint – Kiskőrösi LC edzője:

-Úgy készültünk a mérkőzésre, hogy egy jó eredményt szeretnénk elérni, amely érdekében mindent megtettek a pályán a fiúk. Sokkal több volt ebben a mérkőzésben, a focit mi játszottuk és amit kértem a játékosoktól azt végig betartották. Felhívtam a játékosok figyelmét a hazaiak csatára, Harnos Zoltán semlegesítésére, de sajnos neki ma elég volt egyetlen helyzet ahhoz, hogy a kapuba találjon és eldöntse a mérkőzést. A mai mérkőzés után a fiúkat csak dicsérni tudom a taktikus, fegyelmezett játékukhoz. Voltak nekünk is gólszerzési lehetőségeink, de sajnos az utolsó pillanatokban rossz döntéseket hoztunk. Most a bajnokcsapat otthonában szenvedtünk vereséget, de a teljesítményünkre büszkék lehetünk, úgy érzem, hogy ilyen játékkal ki lehet kapni. A bajnokságból még van egy találkozónk hátra Bácsalmáson, ahol szép játékkal és győzelemmel szeretnénk búcsúzni a szezontól.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (78 db kép)
MEGOSZTÁS