A szakemberek azt javasolták a kormánynak, hogy támogassa a negyedik oltás felvételét. Ezt a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megteheti – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában január 14-én.
Orbán Viktor mindenkit a vakcina felvételére biztatva arról beszélt, hogy már a harmadik oltás nagyon erősen növeli a védettséget, utána pedig négy hónappal lehet, hat hónappal pedig javasolt a negyedik dózis beadatása.
Megemlítette: a tavalyi “már majdnem olyan karácsony volt, amilyet elképzel az ember”, hiszen itt volt ugyan a vírus árnyéka, de már összejöhettek a családok. Hozzátette: még nem érezhetjük úgy, hogy túl vagyunk a járványon.
Orbán Viktor kijelentette: fantasztikusak a hazai kórházi, különösen a humánkapacitások, hozzátéve, hogy a legfrissebb jelentés szerint koronavírus-fertőzés miatt 243-an vannak invazív lélegeztetőgépen, 2611-en kórházban.
Az utóbbi adattal kapcsolatban megemlítette, hogy “volt már ez a szám tízezer fölött is”, ráadásul szükség esetén annál is jóval több kórházi ágy áll rendelkezésre.
Januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap – közölte a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.
Jelezte: csütörtökön, pénteken és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül felvenni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben.
A kormányfő hangsúlyozta: az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak; kétmilliónál több Pfizer- és 700 ezer Moderna-vakcina áll rendelkezésre.
Forrás: MTI
Kiemelt kép: illusztráció