Az ÖKO-team és a napközis munkaközösség pedagógusai, valamint a diákönkormányzat a magyar kultúra napjához kapcsolódóan rendhagyó témahetet szervezett a Kiskőrösi EGYMI-ben. Céljuk a kulturális sokszínűség, a hagyományok és az értékek bemutatása, megismertetése diákjaikkal.

 

Mónus Eszter, az ÖKO-team vezetője így mesélt hírportálunknak a magyar kultúra napjához kapcsolódó témahétről:

„A héten különböző programok valósultak meg a Kiskőrösi EGYMI-ben. Minden nap a második és a harmadik óra elején verseket, meséket mondtak a gyerekek az iskolarádión keresztül, amely nagyon nagy sikert aratott. Hétfőn örömzenélés valósult meg magyar népdalok éneklésével, egyszerű ritmushangszerekkel kísérve. Szünetekben autentikus magyar népzenét hallgathattak tanulóink. Feladatul kapták az osztályok/csoportok, hogy magyar tájegységekhez kapcsolódó, arra jellemző népviseletbe öltöztetett babát konstruáljanak újrahasznosítható anyagokból. Tehát olyan kiegészítőket, ruhákat kellett készíteniük, vagy gyűjteniük, melyeket nem újonnan vásárolnak. Az osztályoknak komoly kutatómunkát kellett végezniük, hiszen az adott népviselet mellé pontos leírást is kellett mellékelni. Az elkészült alkotásokat az aulában állítottuk ki először, majd úgy döntöttünk, hogy a folyosón található oszlopokhoz rögzítjük azokat, hogy mindenki jól láthassa. Roma, lóc (fiú-lány), kalotaszegi, kalocsai, szlovák, sváb, hortobágyi (fiú-lány), galgamenti, sárközi, marosszéki, hollókői viseletben pompáznak a bábuk. Nagyon szeretnénk, ha ebből a programból hagyomány lenne, hiszen azt látjuk, hogy a gyerekek tetszését is elnyerte. 
Zsűrizni Dr. Filus Erika néprajzost, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatóját kértük fel, aki elismerően szólt a gyerekek és a pedagógusok munkájáról.”

Dr. Filus Erika így összegezte a látottakat:

„Az iskola kezdeményezését több szempontból is nagyon jónak és követendőnek tartom. A feladat szerint a magyar népi kultúra kiemelkedő és szépen megfogható jellegzetességeit, egy-egy tájegység viseletét kellett a gyerekeknek bemutatni. Ez kiváló alkalom arra, hogy ők maguk is lássák, mennyire színes, mennyire változatos a magyar viseletkultúra. A papírbábukra ráillesztett ruházatot ráadásul úgy kellett összeállítani, hogy minden darabja újrahasznosított alapanyagból készüljön. Ez a napjainkban nagyon aktuális és égetően fontos környezetszennyezésre és annak csökkentésének egyik módjára irányította rá a figyelmüket. Ezzel nem csupán beszéltek a problémáról, hanem megismertek egy lehetséges megoldást, az újrahasznosítást is. A takarékos alapanyagfelhasználás egyébként is szorosan kapcsolódik a paraszti életmódhoz. A viseletek készítésénél mindig is fontos szempont volt, hogy a lehető leghatékonyabb módon hasznosítsák a textileket, díszítményeket. Ezt a gyerekek most a gyakorlatban is megtapasztalhatták, és számos nagyon kreatív módját találták a meglévő alapanyagok újragondolásának. A viseleteket projektmunkában alkották meg a tanulók. Az elkészült munkákon jól látszik, hogy utánanéztek, több helyen olvasgattak a tájegységükről, biztos vagyok benne, hogy fotókat is kerestek és azok segítségével tudták ilyen élethűen megragadni a fő jellegzetességeket. Mindegyik alkotáson látszott, hogy milyen sok munkát fektettek bele a tanulók, komolyan vették és szépen megoldották a feladatot. Gyönyörűen megragadták a főbb jellemzőket, amihez csak gratulálni tudok.”

Eredmények: 

1.hely: Hollókői lány, 7.osztály 
2. hely: Kalocsai lány, Katica és Felhő óvodai csoportok 
3. hely: Kalotaszegi lány, “Csodabogarak” csoport

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (30 db kép)
MEGOSZTÁS