A Pöcök és a kalandok című mese a sorozat befejező része, melyben a főszereplőket a nemsokára 3.c tanulói találták ki. Ezen a héten Kollár Zsófiának szól a mese.
Pöcök, a fiatal óriáspandalány nagyon mérges volt. Unatkozott. Anya és apa szerint nagyszerű egész álló nap a fenekükön üldögélni, és bambuszt rágcsálni.
– Tizennégy órán keresztül mást se csinálunk, mint rágunk! A medve esze megáll! Milyen élet ez? – morgott. Egy öreg bambusszal a többit püfölte. – Csak egyszer történne már valami izgalmas!
– Miféle izgalomra vágysz? – szólította meg a pandát egy ismeretlen, bozontos, fekete szőrű kutya.
Pöcök abbahagyta a tombolást, és kíváncsian nézett rá.
– Őszintén szólva, bármilyenre – vallotta be. – Ki vagy te? És mit akarsz tőlem?
– Korom vagyok. Ha egész nap itt sütteted a hasad, nem csodálom, hogy unatkozol. Hogy mit akarok? Mutatni egy kis kalandot!
Pöcök az anyukájára sandított, akit éppen elnyomott az álom.
– Rendben. Veled megyek – jelentette ki határozottan Pöcök, és messzire hajította a mancsában lévő öreg bambuszt. – Mi lenne a kaland?
– Az erdő melletti városba cirkusz érkezett– felelte a kutya. – Ott dolgozik egy régi barátom. Indigó, az indiai elefánt. Eljössz velem?
– Az erdőn túl? – bizonytalanodott el Pöcök. Még sosem hagyta el az erdőt.
– Ne aggódj, vigyázok rád! Mindig meglátogatom Indigót, amikor a közelben lépnek fel.
Pöcöknek mind a négy fekete lába remegett, mikor Kormot követve kilépett a tisztásra. A városban állomásozó cirkusz sárga-piros csíkos tetején zászló lobogott. A panda az ismeretlen illatokat szaglázva, a különös hangokat hallgatva sietett a kutya után. Hamar elfáradt. Eddigi életében sokat lustálkodott. Úgy tűnt, az izgalmasabb élet nagyobb fáradtsággal jár. Mire elérték a cirkuszt, és az óriási sátor melletti karámokban meglátták Indigót, menni is alig tudott, annyira kimerült. A hatalmas, szürke jószág dörmögő hangját csukott szemmel hallgatta.
– Kit hoztál magaddal, Korom? – kérdezte az elefánt.
– Egy kíváncsi pandakölyköt. Nagyon unalmasnak találta az életét.
Az elefánt huncut szemmel mosolygott.
– Igaz, ami igaz, a cirkuszban sok az izgalom! Talán csatlakoznál a társulathoz? – bökte meg ormányával Pöcök vállát.
– Miféle izgalmak vannak egy cirkuszban? – nyitotta résnyire a szemét a panda.
– Csak nézzetek körül!
Pöcök átmászott a karám alsó lécén, Korom pedig átbújt alatta. Elindultak, hogy megfigyeljék, milyen egy vándorcirkusz. Pöcök ámulva nézelődött. A tigrisek és oroszlánok ketrecekben ültek, és szomorúan néztek rá. A tevék, zebrák Indigóhoz hasonlóan karámban sétálgattak körbe-körbe. A lovak mellett pedig egy férfi kiabált, és az ostorát csattogtatta. Mikor az egyik ló hátára csapott az ostorral Pöcök megmerevedett.
– Miért bántják azt a lovat? – szipogta, a könnyeit nyelve. – És miért vannak ketrecben?
– Ha nem lennének bezárva, gondolod, hogy nem szaladnának el? Hm?
– De. Biztosan elszaladnának. Én legalábbis szeretnék elszaladni. Hazamehetünk, Korom?
Korom megértően bólogatott.
– Hát, persze. De előbb még elköszönünk Indigótól!
Pöcök lehajtott fejjel hallgatta, ahogy a kutya és az elefánt beszélgetnek. Micsoda jó érzés volt a karámon kívül lenni. Hirtelen úgy érezte, nem is olyan rossz dolog pandának lenni, és egész nap bambuszt legelészni. Korom csendben volt, amíg hazaértek. Hagyta, hogy a kis panda gondolkozzon. Amint elérték az erdőt, megszólalt:
– Nos, ilyennek gondoltad a kalandokat?
– Nem – motyogta Pöcök. – Bár az, hogy megismertelek téged, meg Indigót, az jó volt. De a kalandok, néha ijesztőek.
– Azért, csak ne szomorkodj! Nincs semmi baj a kalandokkal, ha okosan választjuk meg őket!
– Segítesz benne, nekem? – kérlelte a kutyát Pöcök.
– Abban biztos lehetsz! Elvégre sosem volt még óriáspanda barátom! – nevetett Korom. – Most eredj, a családod már vár! Ők a te igazi kalandod!
Amikor Pöcök és az anyukája megölelték egymást, Korom elégedetten vakkantott egyet. Majd visszakocogott Indigóhoz. Elvégre a világon a legjobb kaland, szabadon élni és barátokra lelni!
Kiemelt kép forrása: pixabay.com/IlseOrsel
