2022. augusztus 28-a vasárnap hajnalban gyülekeztek a Kiskőrösi Kutyaiskolások az előtte már csodaszépen rendbe rakott területükön. Vezetőjük immár 25 éve Szentgyörgyi Alajos, aki el is várja a precíz rendet, ennek megfelelően kéthetente szabadidejüket erre áldozva teszik széppé és tisztává a Kutyaiskola területét a tagok, sokszor az időjárással is dacolva. Vasárnap reggel azonban nemcsak baráti beszélgetésekre érkeztek az Erdőtelki útra, hanem itt rendezték meg a III. Kiskőrös Kupa Munkakutya versenyt.
A Kiskőrösi Kutyaiskolába járó kutyák akár kezdő akár más munkakutya szinteken dolgoznak, folyamatosan készülnek megmérettetésre, vizsgára. Mielőtt a vizsgán részt vesznek (ami előreláthatólag szeptember végén lesz szintén Kiskőrösön), tesznek egy főpróbát, ahol már megmérettetik magukat, megmutatják aktuális tudásukat. A vizsga ahogyan az embereknél is, stresszel jár. Ez a kupa arra jó, hogy megteremtik ezt a stresszhelyzetet, vizsga szituációt, így az igazi vizsgán már ismerős lesz maga a helyzet, nem ott találkoznak elsőként vele. Itt az ismerős környezetben saját pályán indulnak el a maguk szintjének megfelelően.
Három szinten indultak a kupán a résztvevők. Az alapszinten a teljesen kezdők mérettették meg magukat. Ezen az engedelmes szinten heten neveztek. Volt még az IGP sporton belül az BH I. szinten– az engedelmes munkakutya nemzetközi vizsga, itt is heten neveztek. A legmagasabb szint az IGP BH II-es szint, ahová hárman neveztek. Összesen 17 kutya vett részt a kupán.
Az I. és II. kupán eddig vidéki bírók voltak, most viszont Szentgyörgyi Alajos töltötte be ezt a posztot, amelynél hiába a 25 éves kutyaiskolás múlt, még neki is új szerep volt.
Több hónapos kemény felkészülés előzi meg ezt a III. kupát, amely egy elő vizsga is szeptember 18-ára.
Szentgyörgyi Alajos: „Nekem is új feladat volt ez, egy igazi kihívás. De természetesen szakmailag álltam hozzá, külön tudom választani a barátságot és a pályán folyó munkát. Sőt, kicsit szigorúbb is vagyok a többi bírónál. A kutyaiskola életében is magasabbra teszem a mércét pont amiatt, hogyha a Kiskőrösi Kutyaiskola nevében bárhol az országban versenyen indulnak a tagjaink és kutyáik, akkor ez mutatja azt a minőséget, ami minket jellemez, ezzel emelve Kiskőrös és a Kiskőrösi Kutyaiskola hírnevét is.
Az említett három szint díjazottjai serleggel gazdagodtak, de volt különleges díjazás is. Minden hölgy versenyző kapott egy csokor virágot, minden versenyző ajándékokat, oklevelet és érmeket is. A versenyzők szavazata alapján a nap legszebb Munkakutyája Szabadi Enikő Bomber nevű kutyája lett. A legfiatalabb és szépkorúak is kaptak különdíjat.”
Kezdő szinten:
- helyezett: Ba Józsefné és Rexi
- helyezett: Gerencsér Nikolett és Junior
- helyezett: Nagyapáti Klára és Csülök
IGP BH I. szinten:
- helyezett: Pohankovics Bence és Archibald
- helyezett: Madácsi Vivien és Milo
- helyezett: Szabó Antalné és Tyson
IGP BH II. szinten:
- helyezett: Bódogh Csaba és Borisz
- helyezett: Székesné Szkenderovits Erzsébet és Csili
- helyezett: Szabadi Enikő és Bomber
Fotógaléria: