Tóth Zoltán neve egybeforrt a Kiskőrösi labdarúgással, és azon belül a kapus poszttal. Pályafutása során egy évet leszámítva végig a Kiskőröst erősítette, és erősíti jelenleg is. Többször megsérült az elmúlt években, azonban 2018 ősz óta -egy műtétnek is köszönhetően- már fájdalommentesen tud védeni. Vele beszélgettünk a kezdetekről, sikerekről, és emlékezetes védésekről.
Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással? Miért lettél éppen kapus?
1998-ban találkoztam a labdarúgással. Elkezdtem járni a Kiskőrösi Focisuli edzéseire. Megszerettem a labdarúgást, sok barátom járt már akkor edzésekre. Biácsi Gábor vezette akkor a Focisulit. Ő volt egyébként a testnevelő tanárom is.
A labdarúgást nem kapusként kezdtem. Majdnem minden posztot megjártam a Focisulin belül. A 2000-es évek elején voltunk egy edzőtáborban Liptószentmiklóson Szlovákiában, ahol volt egy két kapusjáték, és az egyik hálóőrünknek volt egy kis problémája. Ekkor én felvállaltam, hogy beállok a kapuba, és nagy meglepetésemre a játék végén mindenki odajött hozzám, hogy ez milyen jól ment. Biácsi Gabi bácsi kijelentette, hogy mától kezdve fiam kapus leszel. Onnantól ki sem mozdultam a kapuból. Akkor 10-11 éves lehettem.
Egy kis kitérővel leigazolásod óta a Kiskőröst erősíted. Hogyan emlékszel vissza az elmúlt évekre?
Először beszélnék a kitérőről. 2009-ben kezdtem el egyetemi tanulmányaimat. Akkor kaptam egy lehetőséget Szegeden, a Tisza Volán SC-nél. Már a nyári időszakban is heti két-három edzésre jártunk le Kiskőrösről, és nagyon megtetszett az ottani légkör. Először az U19-es csapat edzéseit látogattam, ekkor kezdett el velem foglalkozni Bagdi Ferenc, aki mellesleg mai napig az NB II-es SZEOL SC kapusedzője. Tőle rengeteget tanultam, rendkívül jó alapot kaptam, amire igazán szükségem is volt, hiszen előtte nem volt lehetőségem részt venni kapusspecifikus edzéseken. Nagyon gyorsan, pár hónap alatt sikerült felkerülnöm az első csapathoz, mint harmadik számú kapus, aztán már a második számú kapus helyén is ott voltam. Majd eltelt egy év és a szívem hazahúzott Kiskőrösre. Egy év kitérő után visszatértem. Itt voltak a barátok, a közeg, a szurkolók.
Az elmúlt évekre visszatekintve vegyes érzéseim vannak, de pozitív értelemben. Mikor visszajöttem Kiskőrösre, 2010 nyarán, akkor második számú kapusként érkeztem vissza Mlinkó Csabi mögé. Ő akkor úgy dolgozott velem, hogy már készített fel az utána lévő időkre. Ezután befejezte az aktív pályafutást az első csapatnál és azt vettem észre, hogy egyedül vagyok. Sajnos egyedüli kapus voltam, kapusedzések nélkül. Ez nem volt egy könnyű dolog. Részben ennek is tudom be azt, hogy 2014-ben megsérültem. Később folyamatosan jöttek mellém fiatalabb és idősebb kapusok. Igazából mindig én voltam az állandó, de mindenkivel segítettük egymást és mondhatni baráti kapcsolatban voltunk, mint Hézinger Istivel, mint Ámann Márkkal, illetve legutóbb Paunovic Márkóval.
Nem volt mindig a legjobb csapatunk játékosállományban, viszont hihetetlen csapatközösség volt. Folyamatosan a középmezőnyben voltunk, majd jött egy sikeresebb időszak egy harmadik, egy negyedik, és egy második hellyel. A félbeszakadt bajnokságnál is az első háromban voltunk. Sajnos a bajnoki arany még nem jött össze. Itt még meg kell említenem, hogy amíg nem volt Kiskőrösön kapusedzés, addig átjártam Soltvadkertre Hatvanyi Eduárdhoz edzeni. Neki is nagyon sokat köszönhetek.
Egy kérdés erejéig ejtsünk néhány szót a Kiskőrös 2022-es őszéről is. Hogyan láttad a csapat szereplését?
Visszamennék a tavalyi szezon végére. Ott sikerült úgy összeállnunk, hogy egy nagyon jó csapat voltunk. Az ezüstérem is ezt mutatja. Füleki Antal viszont bejelentette, hogy nem tudja vállalni a vezetőedzői posztot tovább. Ezután került szóba, majd pedig lett a csapatunk edzője Agócs Zoltán. Örömmel fogadtuk, ha jól emlékszem nála voltam először csapatkapitány az első együttesben. Heti négy-öt edzéssel készültünk. Azt hozzá kell tenni, hogy meghatározó játékosok távoztak a csapatból nyáron. Barkóczi Ádám, Szabó Gergő, Simon Dominik, illetve Eugene Salami is szinte egész ősszel sérült volt. Eleinte nem is volt probléma. Valamiért a csapatkohézió nem volt olyan, mint az elmúlt években. Az első fordulóban szabadnaposak voltunk a Lajosmizse Magyar Kupa főtáblás mérkőzése miatt. A második fordulóban utaztunk Akasztóra és ott olyan kombinatív, jó játékot játszottunk, ilyet az elmúlt évek jó játékainál sem láttam. Azon a meccsen úgy történt minden, ahogyan mi akartuk. Utána mentünk Bajára. Ott valamiért már nem ment úgy a játék, és innentől kezdve jött egy felemás szezon. Baján vereség, majd itthon Kunbaját legyőztük jó játékkal. Aztán itthon gyenge játékkal még a Kalocsát legyőztük, utána sajnos az a gyengébb játék még gyengébb lett. És ami az i-re feltette a pontot, az a Harta elleni 8-0-s történelmi vereségünk itthon, amit a mai napig nagyon nehéz feldolgozni. Ezek után került az edzői pozícióba kapusedzőnk, Kovács László és lett a segítője Mokrickij Viktor, aki korábban már irányította az első számú csapatot. Ők próbálták az utolsó négy fordulóra összekapni a brigádot, ami úgy néz ki, sikerült is. A Harta elleni meccs után mentünk Kecelre, ahol sajnos kikaptunk 3-0-ra, de voltak pozitív jelek. Utána fogadtuk a Bácsalmást, ellenük viszonylag egy jó meccsen játszottunk gól nélküli döntetlent. Következő héten Soltvadkerten értünk el 1-1-es döntetlent, ahol külön öröm volt, hogy öt forduló után találtunk be újra a kapuba. Igaz egy öngóllal. Ilyen negatív széria szerintem soha nem volt a club történetében. Majd jött az utolsó forduló és a Lajosmizsét sikerült egy jó játékkal legyőznünk 4-0-ra, ami lehetett volna még több is. Kapott gólokban, ha nem lenne az a 8-0, akkor jók lehetnénk, viszont rúgott gólokban várakozáson alul teljesítettünk.
A kapusokról szokták mondani, hogy nem a legjobb poszt, hiszen csak ott állsz a kapuban, és követed a játékot. De tudjuk, hogy ez nem így van. Mi is egy kapus szerepe a mérkőzésen a védéseken kívül?
Igen ezt szokták mondani. Amikor a csatár kihagyja a helyzetet, akkor mondanak neki valamit. Azonban ha a kapus hibázik, akkor baj van. Ezzel együtt kell tudni élni. Mindenki mondja, hogy ez a kapus sors. Én is mindig arra törekszem, hogy minél kevesebb hibát vétsek. A kapus nem a legaktívabb poszt a mozgásban, viszont a 90 perc során óriási koncentrációt igényel. Saját tapasztalatom is ez. Nekem a mérkőzések után olyan helyeken is szokott izomlázam lenni, amiről nem is tudtam. Ez nem azért van, mert annyit futok, annyit mozgok, hanem görcsben áll gyakorlatilag az egész tested. Csak azt várod, ha munka van és védeni kell, akkor száz százalékban ott legyél fejben. Közben irányítani a védelmet. Tehát óriási feladat és sokkal nagyobb koncentrációt igényel, mint egy mezőnyjátékos poszt.
Sajnos a sérülések sem kerültek el eddigi pályafutásod során. Többször is több időt ki kellett hagynod. Mik voltak ezek?
2014-ben sérültem meg először Kecelen 6-2-es vezetésnél. A 90. percben szabadrúgást kapott a Kecel, amit egy nagy bravúrral sikerült megfognom. Csak olyan szerencsétlenül érkeztem a földre, hogy a bal vállam kificamodott. A gyúrónk nem is tudta akkor visszarakni, és mentővel vittek be Kiskunhalasra. Ott egy röntgen után visszarakták, és három hétig volt felkötve a bal karom. Ezután egy körülbelül két hónapos rehabilitáció következett, gyógytornával és különböző kezelésekkel. Utána sikerült visszatérnem, majd egy kapusedzésen a jobb vállam is elmozdult. Ott visszaugrott úgymond a helyére, de pont ekkor kezdődött a bajnokság, és az első meccsen a második félidő elején egy beadás lehúzásánál kilöktek. Ráestem ugyanúgy, és akkor megint kimozdult. Ezek után sajnos nagyon instabil lett a vállam. Összesen nyolc ficamom volt a jobb vállamban, így muszáj volt felkeresni egy specialistát és kés alá feküdnöm. A műtétre 2017 novemberében került sor, majd egy hét hónapos rehabilitáció következett. Szinte 100%-os lett a vállam, azóta nem veszek észre semmit. Ebben óriási szerepe van feleségemnek is, hiszen végig mellettem állt és támogatott. A műtét volt az egyetlen megoldás. 2018-ban, az őszi szezon közben már vissza tudtam térni, teljes értékű edzésmunkát tudtam végezni.
Mit tartasz eddigi labdarúgó karriered legnagyobb sikerének?
Nekem ez egyértelmű. 2021-ben sikerült megnyernünk a Bács-Kiskun Megyei Kupát. Az, hogy felemelhettük a serleget egy óriási élmény volt. Ráadásul itthon, hazai környezetben, sok néző előtt egy sokgólos mérkőzésen, jó játékkal sikerült azt a meccset megnyernünk. Ez mellett még óriási siker a tavalyi második helyünk a bajnokságban. Ahhoz mérten is, hogy az őszi szezon végén az élen teleltünk, majd a tavaszunk picit gyengébbre sikerült, de így is meg tudtuk szerezni az ezüstérmet. Ezt a kettőt a legnagyobb sikernek tartom.
Babonád van esetleg?
Meccs előtti babonám van. A kezdősípszó előtt, amikor beérek a kapuba, mindhárom kapufát megérintem és a gólvonal mögötti füvet. Mert azt szeretném, hogy az érintetlenül maradjon a mérkőzésen.
Emlékezetes védések?
Az egyik ilyen, amit nem felejtek el soha, Bácsalmáson voltunk 2012-ben. Több nagy védésem is volt az egész meccsen. Ezek közül voltak nagy bravúrok is. Az ellenfél nézői is kérdezték, hogy honnan igazolt Kiskőrös egy ilyen jó kapust. Nagy öröm volt számomra, hogy még az ellenfél szurkolói és nézői is engem dicsértek. Még egyet említenék, amikor 2022 tavaszán itthon játszottunk az Akasztóval. 0-0-s állásnál sikerült büntetőt védenem. Nem csak az a védés, hanem utána az a felszabadult öröm, amit hallottam a lelátóról, a játékosok szaladnak a nyakamba. Az Akasztó ellen hazai pályán egy tizenegyest megfogni óriási dolog.
11-esnél hogyan próbálod kigondolni, hogy hova is fogják rúgni a labdát?
Nagyon sok olyan apró mozzanatra kell figyelni, hogy például, hogyan tartja a lábát. Ki kell várni az utolsó másodpercig. Figyelem, hogy fordítja a bokáját, hogy fut neki a labdának, végig nézem a szeme sarkát, hiszen 99%-ban biztos, ha csak egy másodperc tört részére is, de odapillant, arra az oldalra ahová rúgni fog. Ezt nagyon sokszor nehéz észrevenni. Történhet ez nekifutás közben, vagy éppen mikor leteszi a labdát. Illetve, ha ismerem a játékost és tudom mi a kedvelt oldala, akkor ezt is mérlegelem. Mindemellett nagyon nehéz egy kapusnak a tizenegyes védése.
Van esetleg olyan kapott gólod, amire visszaemlékszel, amin sokáig bánkódtál meccs után?
Mindegyiken nagyon sokat rágódom. Először a saját felelősségem vizsgálom meg. Én annak a híve vagyok, hogy az ember saját magában keresse a hibát. Mindig megpróbálom átgondolni, hogy a saját szemszögemből mi lehetett a probléma, és utána ezt átbeszéljük az edzővel és játékosokkal is egyaránt.
Ki a kedvenc játékosod, és miért?
Én a régi nagy kapusok játékát nagyon szerettem. Casillas, Buffon. Nem csak a pályán lévő kiállásuk és technikai tudásuk miatt, hanem a pályán kívül is igazi vezérek voltak.
Kedvenc focicsapatod?
A magyar csapatok közül a Ferencvárossal szimpatizálok a legjobban. Főleg itt Dibusz Dénest nagyon kedvelem. Ő is egy ízig-vérig kapus.
Külföldről vannak kedvelt csapataim, de közülük az AC Milant emelném ki, akiknek szoktam követni a mérkőzéseit, eredményeit.
Pozitív tulajdonságod a pályán?
Ami biztos, hogy soha nem adom fel. Végig próbálom űzni, hajtani a csapatot. Akkor is, ha vert helyzetben vagyunk. Néha lehet azt mondani, hogy kicsit túlzásba is viszem, mert próbálom őket belehajszolni.
A végére nem maradhat el a kérdés, hogy kinek szurkoltál a futball VB-én?
A Brazilokat kedveltem a legjobban, már kiskorom óta szimpatizálok velük. Régi játékosaikkal is, és a mostaniakkal is. Sajnáltam, amikor kiestek, mert én szeretem ezt a támadó szellemű játékot, amit ők nyújtanak.
Mit üzennél a kis focis palántáknak, hogy ha kapusok szeretnének lenni, miért legyenek?
A kiskapusaimnak (és természetesen minden focis palántának) azt üzenném, hogy a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét. Ezt saját tapasztalatomból nagyon jól átérzem. A labdarúgó pályafutásom alatt sok mindenen keresztülmentem. Voltam mélyen, de onnan is csak a befektetett munkával tudtam kijönni. Most Pszota Csongit is próbálom már felkészíteni az utánam lévő időkre.
