2023. június 20-án 17 órától tartotta záró alkalmát az evangélikus gyülekezet Biblia-köre Lupták György nyugalmazott esperes vezetésével az imaházban.
 
Ahogyan azt bejegyzésükben írják: „Rendhagyó módon a záró alkalmon mindig egy meghívott vendég tart előadást és a Biblia-kör tagjai szeretettel várnak nem csak evangélikusokat, hanem más érdeklődőket is. Kibővülve főleg katolikus testvéreinkkel és plébánusukkal Tóth Tibor atyával, idén Korzenszky Richárd bencés szerzetes, pedagógus, a Tihanyi Bencés Apátság volt elöljárója, perjele volt a vendég, aki Mit jelent számomra a Biblia? címmel tartott előadást. A személyes hangvételű, közös énekléssel, közösen elmondott versekkel színesített előadást a szeretetvendégség követte, majd áhítattal és közös imádsággal zárult nem csak az alkalom, de egyben az idei év Biblia-köre is.”
 

Forrás, képek: Gyülekezet Evangélikus Kiskőrösi facebook oldal 

MEGOSZTÁS
Írta: vira