Azt ugyan Shakespeare óta jól tudjuk, hogy „Színház az egész világ…”, de mégsem gondoltuk volna, hogy egy szép napon a Kiskőrösi Evangélikus Középiskola épülete is színházzá, tantermei pedig megannyi színpaddá válhatnak. Ezt a csodát december 6-án hozta a Mikulás intézményünkbe, illetve – ha ragaszkodunk a teljes pontossághoz – a „KultUp Belenősz a kultúrába”–program szervezői és művészei.
Mit is tartalmazott e különleges Mikulás hátizsákja? Egy témanapot, amely keretében a diákok találkozhattak rövid színházi előadásokkal, rendhagyó irodalomórákkal és interaktív drámajátékokkal. Klasszikus zenei előadásba foglalva gondolkodhattak el együtt az előadóval, mit is jelent magyarnak lenni; színész- és mozgástréningen vehettek részt, megismerkedhettek a zeneszerzés fortélyaival és Dsida Jenő verseivel is. Egy a Kádár-korszak besúgóiról szóló kisfilm alapján erkölcsi dilemmákon töprenghettek el. Építhettek csapatot, elcsodálkozhattak, hogy egy emberi száj miféle hangszerek hangját képes imitálni, s megborzonghattak a végzősök, hogy József Attila „szabad ötletei” a lélek milyen mélységeit tárják fel, hogy aztán szakember segítségével beszélhessék ki az élmény feszültségét.
Mindez forgószínpadszerűen zajlott. Minden osztály négy előadáson vehetett részt, minden ütközés és csúszás nélkül. Feltérképezve a diákság létszámát, életkori összetételét és a tantermi adottságokat a szervezők kész órarendet állítottak össze. Az iskola pedagógusai maguk is nézővé válhattak. Fegyelmezési gondok is alig akadtak, mert a foglalkozások vezetői hallatlan profizmussal tudták előadásaik többségét interaktívvá tenni, még azokat a tanulókat is bevonták, akik eddig nem sok jelét mutatták, hogy képesek „belenőni a kultúrába”.
Értelemszerűen e tudósítás írója is csak négy előadást láthatott személyesen, de a diákok és tanárok lelkes beszámolói meggyőzték, hogy mindenhol hasonló színvonalat tapasztalt volna.
Történelemtanárként igen fúrta az oldalamat, hogyan lehet az Aranybullát színpadra vinni. Jobku és Dzsevu Világhírű Történelemóra Színházában ezt is megtudtam. Előadásuk egy ma hazánkban kevésbé preferált szerző, Marx Károly tételét igazolta: „Az emberiség nevetve válik meg múltjától”. A fergeteges minikomédia az Aranybulla hét példányának eltűnését járja körül, így aztán jóval többet kaptunk annál, amit a cím ígér: az egész magyar történelem szatirikus keresztmetszetét. Például az utolsó példányt az Ellenzéki Kerekasztal huzakodásai során tépték ketté. Abban már nem vagyok biztos, hogy minden történelmi poén üt-e a fiatalabb közönségnél, de ettől függetlenül mindenki jól szórakozott, netán egyesek érdeklődését is felkelthette, mi is volt ez az Aranybulla.
Egészen másfajta élményt nyújtott Sütő András színművész monológja József Attila Szabad-ötletek jegyzéke alapján. A trágár szavakat is tartalmazó, helyenként összefüggéstelennek tűnő szabad asszociációs szóáradat oly hitelesen rajzolta meg egy szenvedő ember portréját, hogy a legkényesebb részek is inkább megrendülést és nem kamaszos vihogást váltottak ki.
A Budapesti Filharmóniai Társaság művészei adták a zenei bizonyítást a Magyarnak lenni interaktív előadáshoz. Vajon a nyelvünk, a lakhelyünk vagy az állampolgárságunk tesz magyarrá? A mákosguba, Puskás öcsi góljai, Papp Laci pofonjai, Petőfi költészete vagy éppen a magyarul nem is tudó, de magát mindig magyarnak valló Liszt Ferenc, vagy a fasizmus előretörése miatt hazáját elhagyó Bartók Béla zenéje ismertebb rólunk a világban? Ezek, vagy más tényezők alkotják önképünket?
A konklúzió Illyés Gyula alapján: „Magyar az, aki magyarnak vallja magát.” Magyarnak lenni egy kulturális közösség. Kultúránk a gyökereink. Mi is zárhatta ezt az előadást, mint Himnuszunk akkordjai.
Köszönet mindenkinek, aki létrehozta ezt az élményekben gazdag témanapot!
Írta: Fodor Tamás
Képek: KEVI Gimnázium
Fotógaléria:
