-Hirdetés-

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2809-en lépték át. A gyorshajtóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám lesz olyan, aki ettől magasabb összegű büntetésre számíthat. Két sofőr a 4622-es számú úton 111 km/h-val hajtott az 50 helyett. Egy másik sofőr pedig Kunszentmiklóson lépte át a megengedett 50 km/h sebességet: 112-vel vezette az autóját.

Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt 56 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 15 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet is okozott.

Előző héten két halálos baleset is történt vármegyénkben. Kedden a 4622-es számú úton egy sofőr lehaladt az út melletti murvás padkára, elvesztette az uralmat a járműve felett és összeütközött a szemből érkező autóval. A balesetben egy személy életét vesztette. Csütörtökön hajnalban egy kanyarban egy személyautó sofőrje letért az útról és egy beton elemnek ütközött Uszódnál. A sofőr feltehetőleg elaludt vezetés közben és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség mindkét esetet vizsgálja.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a reggeli órákban közlekedők figyelmét a kialvatlanság veszélyeire. A fáradt vezetők sokszor hajlamosak túlbecsülni saját képességeiket. Úgy gondolják, hogy járművezetésre alkalmas állapotban vannak és biztonsággal haza tudják vezetni a kocsijukat. Ez pedig végzetes következményekkel járhat. A fáradságnak egyértelmű előjelei vannak, melyeket a járművezetőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia. Ha a sofőr ugyanis elalszik, azzal nemcsak saját, de a mellette ülők, valamint a forgalom többi résztvevőjének testi épségét is veszélyezteti.

.…hogy mindenki hazaérjen!

Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság!

Forrás: police.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira