A Benkó Zoltán Szabadidőközpont, a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület közös szervezésében 2024-ben is rendszeres szemétszedési akciósorozatra került sor a „Széchenyiváros kertje, Kecskemét ligete” területén. A program fő célkitűzése az volt, hogy önkéntesek bevonásával minél inkább megtisztuljon a látogatók által eldobált hulladékoktól, szeméttől a hírös város eme ékköve. 

-Hirdetés-

Az idei szezon október 10-én, csütörtökön sajtótájékoztató keretében zárult a szabadidőközpont főbejáratánál.

Farkas Pál, a Porta Egyesület elnöke, a Wojtyla Barátság Központ programszervező munkatársa a Benkó Zoltán-szobornál köszöntötte a megjelenteket, majd megemlékezett a szabadidőközpont megálmodójáról, létrehozójáról, a vízművek egykori igazgatójáról, továbbá a közelmúltban elhunyt Dunai Mihályról, aki egyik kezdeményezője volt a széchenyivárosi közpark kialakításának. Ezután a résztvevők koszorút helyeztek el a Benkó-szobornál, ekképpen is kifejezve őszinte nagyrabecsülésüket az Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízmű Vállalat egykori első embere iránt.

A Domb Büfé melletti asztaloknál Jánosi István önkormányzati képviselő vette át a szót, aki Kecskemét városvezetése nevében köszöntötte a jelenlévőket.

Farkasné Pásztor Jolán, a Porta Egyesület titkára, a Wojtyla Barátság Központ társalapítója bemutatta a takarítómunkát végző két önkéntest: Jobbágy Istvánné Katikát és Kispatakiné Szénási Melindát.

Jobbágy Istvánné Katika pedig beszámolt a munka közben végzett idei tapasztalatairól, élményeiről.

Az esemény zárásaként Jánosi István egy-egy ajándékcsomaggal kedveskedett a munkában élenjáró két önkéntesnek.

Forrás, szöveg: Wojtyla Ház / Tódor Norbert 
Fotók: Mátyus István

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira