A Bócsai Boróka Általános Iskolában Kőfalvi Erika angol szakos tanárnő és a Bócsa Község Oktatásáért és Közművelődéséért Alapítvány kezdeményezésére, szervezésében Halloween-es programot tartottak az angol nyelvet tanuló diákok részére, utalva az angolszász hagyományokra.

A diákok jelmezbe öltözve érkeztek a tornaterembe, ahol az eseménynek megfelelő, kreatív dekorációk fogadták őket. Első feladatként a csapatok angol nyelvű útba igazítás segítségével jutottak el házakhoz cukorkát gyűjteni, avagy ’trick or treat-ezni’, majd játékos vetélkedőkön vettek részt. A Halloween-es kvíz valamint angol nyelvű viccek párosítása mellett voltak ügyességi feladatok is, a seprűn lovaglástól a múmia tekerésig, de nem hiányozhatott a feladatok közül a jól ismert ’apple bobbing’ sem.

-Hirdetés-

A rémisztő sütik versenyén a legfinomabb és legkreatívabb sütiket is jutalmazták a zsűri tagjai. Szerencsére sokan készültek finomságokkal, így a versenyfeladatok után nem csak a segítők által elkészített szendvicseket fogyaszthatták a résztvevők, de megkóstolhatták a versenyre hozott finomságokat is.

Köszönjük szépen a lelkes segítők munkáját, támogatását, a sok segítséget mindenkinek!

Fotó: Szűcs Fanni
Zsűri: Szabó Klára, Szlobodáné Rakonczay Tünde, Terbe Erika
Szervezés: Baloghné Nagy Dóra, Kőfalvi Erika, Szendi Erika, Szabó Klára
Segítség: Farkasné Mucsi Zsófia, Vlcskó-Nyúl Anna
Cukorkagyűjtő állomások: Balogh Istvánné, Takácsné Böjtös Klára (Falumúzeum), Völgyesvári László, Nagyné Sréter Orsolya
Dekoráció: Baloghné Nagy Dóra, Terbe Erika, Kőfalvi Erika és Szendi Erika

Szöveg, képek: Bócsai Boróka Általános Iskola

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira