A kiskőrösi Zsinagóga épülete melletti téren a tavalyi évben avatták fel a Holokauszt emlékművet, mely a Benyik család felajánlásából és néhány további támogató hozzájárulásából valósulhatott meg. Az emlékmű közel 80 évvel a deportálások után, a tragédia 422 kiskőrösi mártírjának állít emléket.

-Hirdetés-

Ezen a helyen került sor október 27-én a Holokauszt megemlékezésre, melyre sok évtizede nem volt példa a városban.

A holokauszt a kollektív büntetés emberek életét követelő alkalmazása. Legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai, zsidó származású ember esett áldozatul. A nácik minden áldozatát figyelembe véve a halottak száma jóval nagyobb, a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi. Az üldözés és népirtás több lépésben valósult meg. A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Koncentrációs táborokat létesítettek, ahol kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg azok bele nem pusztultak a kimerültségbe vagy valamilyen betegségbe. A Harmadik Birodalom által újonnan meghódított keleti területeken Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen végezték ki a zsidókat és a nácik politikai ellenségeit. A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő haláltáborokba és akik túlélték az utazást, azok nagy részével gázkamrákban végeztek. A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.

A megemlékezés alkalmával a népírtásról, az emberi tragédiákról és a zsidók mai társadalmi helyzetéről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel Turán István történész, valamint Fináli Gábor rabbi. Az eseményen a Szegedi Szimfonikus Zenekar Arany-Ezüst kvartettje is jelen volt, akik a  Schindler listája című Steven Spielberg film főcímdalát adták elő.

A zsidók mai társadalmi helyzetéről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel Fináli Gábor rabbi.

A program zárásaként a Holokauszt Emlékműnél koszorúzás, valamint az emlékezés köveinek elhelyezése volt. Koszorút helyezett el Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Gmoser István alpolgármester és Szedmák Tamás képviselő.

Koszorút helyezett el Kiskőrös Város Önkormányzata nevében Gmoser István alpolgármester és Szedmák Tamás képviselő.

A Kiskőrösi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat részéről koszorút helyezett el Kunhegyesi Nikolett elnök, a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat részéről Filus Tibor önkormányzati tag, valamint a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat részéről Györk Ernőné elnök és Csővári János alelnök.

Koszorút helyezett el a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat részéről Filus Tibor önkormányzati tag.

A helyi zsidó hagyományok ápolásában nagy szerepe van a Benyik családnak.

Képünkön Benyik Norbert (középen) és Fináli Gábor rabbi (jobb oldal).

A szervezőmunkálataiknak köszönhetően valósulhatott meg a mostani Holokauszt Megemlékezés is, valamint a tavalyi év során több mint 200 gyermek számára tartottak Kiskőrösön előadást a Holokauszttal és a zsidósággal kapcsolatban. Az előadások fő célja a zsidó vallás és kultúra iránti érzékenyítés volt. Ennek sikere után – az Önkormányzat támogatásával – létrehoztak egy egyesületet Kiskőrösi Zsidó-Keresztény Egyesület néven, melynek keretein belül kívánják tovább folytatni az elmúlt évek munkáját.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (65 db kép)
MEGOSZTÁS