Már második alkalommal gyűltek össze az izsákiak, hogy közösen gyújtsák meg a város főterén elhelyezett adventi koszorú második gyertyáját, ezzel továbbra is együtt készülve a karácsonyi ünnepekre.

-Hirdetés-

Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatója, Kapás Zoltánné megható beszéddel köszöntötte a város lakóit a második adventi gyertya meggyújtásánál. Szavai a remény és a szeretet fontosságára hívták fel a figyelmet, amelyek különösen fontosak az ünnepi időszakban.

Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola igazgatója, Kapás Zoltánné megható beszéddel köszöntötte a város lakóit

Az igazgatónő emlékeztetett arra, hogy a remény – amelyet a második gyertya szimbolizál – világosságot hozhat a mindennapok kihívásaiba, és erőt adhat ahhoz, hogy jobbá tegyük a világot és életünket. Hangsúlyozta az összetartozás érzésének erejét, amely az ünnepi közösségi programokon még inkább megélhető.

„A remény világítja meg napjainkat, akkor is, amikor a világ talán sötétebbnek tűnik. Ez a gyertya emlékeztet bennünket arra, hogy minden nehézség és kihívás közepette, van miért bizakodunk, és van lehetőségünk megváltoztatni, jobbá tenni a világot és a saját éltünket” – mondta az igazgatónő ünnepi beszédében.

A szeretet fontosságáról szólva kiemelte, hogy az nemcsak anyagi ajándékokban nyilvánulhat meg, hanem időnk, figyelmünk és őszinte szavaink is értékes ajándékok lehetnek. Ezek olyan kincsek, amelyek valódi boldogságot hozhatnak mind az ajándékozónak, mind a megajándékozottnak.

„Nem akkor maradunk teljesen egyedül, amikor már senkitől sem kapunk ajándékot, hanem akkor, amikor már nincs kinek adnunk. Fontos, hogy a gyerekek is részt vegyenek az ünnep igazi üzenetében. Játékosan, észrevétlenül tanulják meg, hogy milyen jó adni, hogy az életünk bizony üres és sivár mások közelsége és szeretete nélkül, hogy az ünnepekre meglepetéssel készülünk szeretteinknek, amely nem kell, hogy kézzelfogható legyen. Adni nemcsak anyagi javakat tudunk. Odaadhatjuk az időnket, a tudásunkat, az ismereteinket, a tapasztalatainkat, dicsérő szavainkat, öleléseinket. Lehet ez is egy ajándék, amelyet megtapasztalva többé, jobbá, boldogabbá válhatunk” – hangsúlyozta Kapás Zoltánné. Majd zárszavában békés, boldog és szeretetteljes ünnepeket kívánt mindenkinek.

Az eseményen a helyi iskola drámaszakkörös diákjai Oláh Ibolya tanítónő irányításával, – a már tőlük megszokott színvonalon – egy megható műsort adtak elő, amely valóban szívből jövő ajándékként szolgált a résztvevők számára.

Az iskola drámaszakkörös diákjai színvonalas műsora

A műsor után az Izsáki Sárfehér Néptáncosok Szőlőtőke csoportjának férfi tagjai regösénekeket énekeltek a résztvevőknek, mely a gyertyagyújtás igazi színfoltja lett. Subákban, láncos, csörgő botokkal mutatták be a régi idők szokásait.

Izsáki Sárfehér Néptáncosok Szőlőtőke csoportjának férfi tagjai

Majd subáját letéve, Bőtös Barnabás ismertette a regösénekek hagyományát, hangsúlyozva, hogy milyen fontos megőriznünk és tovább ápolnunk azokat a hagyományokat, amelyek gazdagítják közösségünket.

Az esemény zárásaként Tetézi Lajos „házi feladatnak” adott gondolatai irányították a figyelmet a következő heti gyertyagyújtásra, amely az örömöt szimbolizálja. Arra buzdította a jelenlévőket, hogy a hét során szerezzenek örömöt szeretteiknek, szomszédaiknak, vagy akár ismeretleneknek. Tetteinkkel nemcsak másokat, hanem önmagunkat is gazdagítjuk, és a következő adventi láng fényét is erősíthetjük jócselekedeteinkkel. Ezekkel az üzenetekkel ért véget a meghitt esemény, amely maradandó élményt nyújtott a résztvevők számára. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS