2024. december 15-én Kiskőrösön a Fröccsben, megrendezésre került a III. subfootball bajnokság. Az eseményre a 16. életévüket be nem töltött gyermekek jelentkezhettek és a 2.500 Ft-os nevezési díj ellenében, verseny körülmények között próbáltathatták ki magukat, illetve tölthettek el egy kellemes vasárnap délutánt a subfootball szabadidős sporteszközén játszva.
A Mikulás Milán szervező által létrehozott kezdeményezés egyre szélesebb körben válik ismertté a régióban a gyermekek és a szülők között, így ennek is, valamint a korábbi versenyeken indulók, újabb barátok versenyre történő invitálásának köszönhetően, december hónapban már 13 fő nevező gyermekkel került megrendezésre a verseny.
A bajnokság lebonyolításának menete a 13 fős nevezői létszámmal a következőképpen alakult:
A verseny 2 szakaszra került szétosztásra. Az első szakaszban a csoportmérkőzések „A” és „B” csoportokban, majd mindkét csoportból 4-4 fő továbbjutóval, a második szakaszban egyenes ágú kieséses rendszerben, a negyeddöntőktől indulva, egészen a helyosztó mérkőzésekig kerültek lejátszásra.
A csoportmérkőzéses szakaszban a 13 fő nevező 2 db csoportban került szétosztásra, sorsolás útján a következőképpen:
„A” csoportban 7 fő: Polereczki Márk (11 éves), Kriskó Zente (13 éves), Bobek Barna (11 éves), Madarász Ruben (13 éves), Polereczki Vencel (8 éves), Radolfi István (12 éves), Torgyik Benett (11 éves).
„B” csoportban 6 fő: Bobek Benett (11 éves), Rákóczi Benedek (14 éves), Hatvani Zoltán (14 éves), Radolfi Tomislav (14 éves), Kuti Kristóf (11 éves), Budavári Mihály (14 éves).
A két csoporton belül mindenki játszott mindenkivel körmérkőzéses formában. Egy adott mérkőzés győztese az a játékos volt, aki hamarabb megszerezte az 5 rúgott gólt, amely győzelmek a csoportmeccsek alatt 3 pontot értek. A mérkőzéseken fontos szerepet játszott a rúgott és a kapott gólok aránya is, ami később a csoportok végső sorrendjét is befolyásolta pontegyenlőség esetén. Mindkét csoportban az első 4-4 legtöbb pontot szerző – pontegyenlőség esetén a jobb gólaránnyal rendelkező – játékos jutott tovább a negyeddöntőbe.
A csoportmérkőzések 2 db sporteszközön kerültek lebonyolításra párhuzamosan, melyek során az „A” csoport „játékvezetője” Mikulás Milán szervező, míg a „B” csoport „játékvezetője” a versenyre fiával érkező Torgyik Krisztián volt, aki értelemszerűen nem a fia Torgyik Benett csoportját vezényelte. Ezen szakaszban összesen 36 mérkőzés került lejátszásra 2 óra időtartam alatt.
Az „A” jelű 7 fős csoportban kiemelkedett a játékával Madarász Ruben (18 pont), Kriskó Zente (15 pont), valamint Torgyik Benett (9 pont), akiknek a továbbjutása nem forgott veszélyben. Szoros küzdelem volt a csoport 4. helyéért, ahol a körmérkőzéseket követően 3 játékos végzett 6 ponttal, így a pontegyenlőség miatt a gólarány döntötte el a 4. továbbjutó személyét. A Polereczki Márk, Radolfi István, Bobek Barna hármas kiélezett versenyéből utóbbi, Bobek Barna került ki győztesen a -2 gólarányának köszönhetően és így jutott be a 8 fős negyeddöntős szakaszba. A csoportban dicséret illeti a teljes mezőny legfiatalabb indulóját, a 8 éves Polereczki Vencelt, aki felvette a versenyt a csoporton belül a legjobbakkal is és 1 győzelme mellett, 4 szoros mérkőzésen maradt alul (4:5, 3:5, 3:5, 3:5), így senki sem számíthatott ellene könnyű győzelemre.
A „B” jelű 6 fős csoportban nem került sor pontegyenlőségre, így a 4 fő továbbjutó gólarány számolgatása nélkül jutott be a negyeddöntőbe, a következő sorrendben: Hatvani Zoltán (15 pont), Radolfi Tomislav (12 pont), Rákóczi Benedek (9 pont), Budavári Mihály (6 pont). Bobek Benett és Kuti Kristóf tisztesen helyt álltak, egy roppant erős csoportban, ahol az előző két bajnokság győztese Rákóczi Benedek, a csoportjában hibátlan mérleggel záró és már rutinos versenyzőnek számító Hatvani Zoltán, valamint a csoportban meggyőzően teljesítő Radolfi Tomislav szerepelt.
Miután meglett a 4-4 fő továbbjutó személye, a negyeddöntők egyenes ágú kieséses rendszerű párosításai, a következőképpen kerültek kialakításra. A negyeddöntők párosai sorsolás útján kerültek összeírásra mégpedig úgy, hogy egy „A” csoportos játékos találkozott, egy „B” csoportos továbbjutóval.
A negyeddöntős mérkőzések már 1 sporteszközön kerültek lejátszásra, melyek „játékvezetője” Mikulás Milán volt. A második sporteszköz a verseny további idején a benevezett játékosok rendelkezésére állt, amelyen kötetlen párosítással tudtak játszani, így a csoportkörből kiesőknek is volt lehetősége a verseny végéig játszani.
A negyeddöntők talán 2 legnagyobb meglepetése volt, hogy a korábbi kétszeres győztes Rákóczi Benedek egy sima 0:5 arányú vereségbe szaladt bele Madarász Rubennel szemben, csakúgy mint Torgyik Benett, aki a negyeddöntőben rúgott gól nélkül esett ki Hatvani Zoltán ellen. A további negyeddöntők, elődöntők, bronzmérkőzés és döntő mérkőzései már nem hoztak ekkora arányú győzelmeket, sokkal kiegyenlítettebb, szorosabb csaták zajlottak.
Az elődöntők párosításianál már lehetetlen volt előre megjósolni a mérkőzések kimenetelét, amit bizonyított, hogy a bajnokság alatt eddig a pontig hibátlanul teljesítő, minden mérkőzésüket megnyerő Madarász Ruben és Hatvani Zoltán is „elvérzett”, így egyikük sem jutott be a bajnokság döntőjébe, ők a bronzmérkőzésen „vigasztalódhattak”. Ezzel az is eldőlt, hogy a III. subfootball bajnokság döntőjébe megérdemelten, végig koncentrált, stabil játékot bemutatva a Radolfi Tomislav és Kriskó Zente páros jutott. A döntő előtt azonban sor került a bronzmérkőzésre, amelyen szoros csatában Madarász Ruben bizonyult jobbnak 5:3 arányban Hatvani Zoltán ellen, így Madarász Ruben megérdemelten szerezte meg a 3. helyet.
A döntőben a mérkőzés előtt Kriskó Zente mellett szólt, hogy ő is rutinos subfootball játékosnak mondható, aki az I. subfootball bajnokságon 3. helyet ért el. Radolfi Tomislav verseny körülmények között még nem játszott korábban, azonban az egész bajnokság alatt kiváló teljesítményt nyújtott. Ezek tükrében nem is volt meglepő, hogy egy nagyon izgalmas döntő volt a két játékos között, amely végén Kriskó Zente örülhetett, mivel 5:3 arányban bizonyult jobbnak Radolfi Tomislavval szemben és ezzel bezsebelte a tornagyőzelmet, valamint az azért járó értékes nyereményeket.
Mikulás Milán szolgáltatásért felelős személy az I-III. helyezéseket elérő versenyzőknek átadta az értékes nyereményeiket, amelyek tekintetében külön kiemelendő, a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő által felajánlott 1 db családi belépőjegy, 2 felnőtt és 2 gyermek számára.
I. helyezett: Kriskó Zente (nyereménye: 1 db családi belépőjegy a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőbe és 5.000 Ft értékű Pizzaphone VIP ajándékkártya)
II. helyezett: Radolfi Tomislav (nyereménye: 4.000 Ft értékű Pizzaphone VIP ajándékkártya)
III. helyezett: Madarász Ruben (nyereménye: 3.000 Ft értékű Pizzaphone VIP ajándékkártya)
Felhívjuk a kedves subfootball iránt érdeklődők figyelmét, hogy a következő IV. subfootball bajnokság január 26-én vasárnap 13 órától kerül megrendezésre Kiskőrösön a Fröccsben, amelyről bővebb információt január elejétől találtok a subfootball facebook és a subfootball_hungary instagram oldalán. Sok szeretettel várjuk a korábbi és az újonnan csatlakozni kívánó játékosokat is, amely alkalommal már 3 db sporteszközön fogjuk garantálni a bajnokság lebonyolítását.
További fontos közlemény a subfootball kedvelők számára, hogy 2024. december 27-28-29-30. között a Kiskőrösi Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerül a XXX. Mátyás Keserű Szilveszter Kupa teremlabdarúgó torna. A rendezvény minden napjának második felében megtalálható lesz a subfootball szolgáltatása, ahol ingyenes játéklehetőséget biztosítunk a kilátogató gyermekek számára. Ezáltal is remek lehetőség kínálkozik a gyermekeknek a kikapcsolódásra, az aktív időtöltésre a mérkőzéseken való szurkolás közben, vagy akár a januári IV. subfootball bajnokságra történő felkészülésre.
Szöveg, fotók: Mikulás Milán