December 19-én „Zongorák találkozása” címszóval rendeztek hangversenyt a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában Kiskőrösön. A hagyományteremtő koncertsorozat mostani koncertjén a zongoráké volt a főszerep, Szalai Éva és Szokody Anikó zongoraművészek közreműködésével.
Szokody Anikó zongoraművész hagyományteremtő szándékkal szervezi a téli koncertsorozatokat, melynek célja, hogy a klasszikus, komolyzenét kedvelő embereknek lehetősége legyen örömmel hallgatni élőben az előadóművészeket helyben is, mely alkalmakhoz a helyszínt a kiskőrösi művészeti iskola és az Evangélikus templom biztosítja.
A koncertet Markóné Csányi Gabriella igazgatónő nyitotta meg, ahol sok szeretettel köszöntötte az előadókat, valamint a jelenlévőket. Bemutatta a két művésznőt, akikről tudni kell, hogy mindketten kiskőrösi származásúak, zenei pályájukat itthon kezdték meg. Nagy öröm, hogy városunk ilyen neves művészekkel rendelkezik.
Szokody Anikó ma már szinte az egész világot bejárta zongorajátékával. Kiskőrösön kezdte zenei tanulmányait, majd a Zeneakadémián szerzett diploma után az Egyesült Államok felé sodorta az élet. Itt már saját iskolát is alapított. Rendszeresen fellép Kínában, Japánban, Argentínában, az Egyesült Államokban. 2011 óta Magyarországon él, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán dolgozik, mint a nemzetközi képzés tanára.
Szalay Éva szintén Kiskőrösön kezdte zenei tanulmányait, majd a kecskeméti Kodály Zoltán ének-zenei középiskolában érettségizett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett kitüntetéssel. Számos nemzetközi zongoraversenyen szerepelt kiváló eredményekkel. Madridban, majd Hollandiában is tanult. Idén vette át doktori fokozatát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Éva is fellépett a világ számos országaiban, Európán kívül is, Chilében, Izráelben is. 2023-ban Príma-díjban részesült.
A koncert további részét Szalai Éva férje, Tóth Endre, zenetörténész konferálta, aki jellemezte az előadott zeneműveket is. A közönség több közismert klasszikus zeneművet is hallgathatott zongorajátékban, köztük Csajkovszkij Diótörő Szvitjét, Wolfgang Amadeus Mozart D-Dúr szonátájából egy részletet. Johann Sebastian Bach Gottes Zeit Ist Die Allerbeste Zie c. művét is eljátszották a művészek.
A zeneművek hangulata kapcsolódott a közelgő karácsonyhoz, különösen a Diótörő harmóniái.
Fotógaléria: