A Kiskőrösi Óvodák Kőrisfa Tagóvodájában egy újabb komoly fejlesztés valósult meg nagy összefogásnak köszönhetően. Az óvoda belső udvarában egy KRESZ park került kialakításra, melyet december 20-án adott át ünnepélyes keretek között a gyermekek részére Domonyi László polgármester és Csatlós Erzsébet a Kiskőrösi Óvodák vezetője.

-Hirdetés-

A térkővel borított területen felfestésre kerültek az útburkolati jelek, kihelyezésre kerültek közúti táblák, a köztes részeket pedig műfű borítja. A beruházásról Csatlós Erzsébet elmondta, hogy egy régi álom vált valóra a KRESZ park átadásával, ami az év vége felé közeledve karácsonyi ajándéknak is tekinthető.

Az óvoda 2021-es megnyitását követően már feltérképezték, hogy melyek azok a kihasználatlan területek az óvodánál, amelyeken olyan fejlesztéseket lehetne végrehajtani, ami a gyermekek mindennapi tevékenységéhez jól kapcsolódik. A KRESZ park megépítésével is egy olyan interaktív beruházást szerettek volna megvalósítani, ami a gyermekek nevelés, valamint oktatás folyamatiba jól illeszkedik. Kiemelte, hogy a gyermekek számára az oktatásban a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos témakörök nagy hangsúlyt kapnak.

Az évek alatt összegyűlt a szülői támogatásokból azon összeg, ami kiegészítette az önkormányzati finanszírozást, valamint a kivitelező cég vezetője Szöllősi Róbert érintett szülőként jelentős társadalmi munkával járult hozzá a megvalósításhoz. A KRESZ park mintegy három hét alatt készült el, melyhez a műfüvet Weiszhaupt Pál ajánlotta fel, Varga Balázs festette fel az útburkolati jeleket, a festéket pedig ehhez a Kőrösszolg Kft. biztosította.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS